dr. Török Ernő

Nyomtatóbarát változat

A kommunális és veszélyes hulladékok kezelése világszerte jelentős üzlet. Magyarországon a kétféle hulladéktípusból összesen mintegy 12 millió tonna képződik évente. Különösen a kb. 5-6 millió tonna veszélyes hulladék kezelése, vagyis gyűjtése, előkezelése, ártalmatlanítása vagy hasznosítása eredményezhet komoly profitot.

Hulladékjog és visszaélés

Hazánkban a végleges kezelés jogi feltételét a 27/1992. (I. 30.) Korm. rendelet teremtette meg, ami rögzítette az ártalmatlanítás és a hasznosítás fogalmát. Ennyi azonban nem elég, alacsonyabb szintű jogszabály, értelmezés vagy végrehajtási utasítás nem született, s az így előállt helyzet a visszaélés, a „maffia” melegágya. A félig-meddig ex lex állapotban a hasznosításról-ártalmatlanításról hozott intézkedésekben sok az ellentmondás, a hatáskörök nem egyértelműek, bőven lehet a zavarosban halászni.

Mikor beszélhetünk maffiáról? Ha egy vállalkozó, vagy vállalkozói csoport minél nagyobb részt akar kiszakítani a jelentős profitot biztosító hulladékkezelési piacból, ennek érdekében kapcsolatokat létesít a hulladéktermelőkkel és premizálási rendszert működtet, önmagában még nem maffiatevékenység. Akkor válik azzá, ha egyes vállalkozók az engedélyező hatóságok, minisztériumok fontos pozícióban lévő személyiségeivel ápolt jó kapcsolatai révén rövid úton hatósági engedélyt kapnak. A konkurens alternatív, esetleg jobb ajánlat elakad, „elvész” a felügyelőségen, a minisztériumok főosztályvezetői vagy főosztályvezető-helyettesei pedig egyetlen engedélyezhető, illetve reális megoldásként ajánlják a kedvezményezett vállalkozó verzióját a nagyvállalatok, hulladéktulajdonosok figyelmébe. Ha maffia tevékenykedik, akkor a döntésben valójában nem a környezeti szempontok lesznek az elsődlegesek, akkor a hatóságok és minisztériumok egy bizonyos vállalkozói kör érdekében avatkoznak be információkkal és dezinformációkkal a döntési, üzleti folyamatokba.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy Magyarországon mennyire előrehaladott ez a folyamat. Bizonyos esetek vizsgálata rendőrségi, ügyészségi szakban van. Ezekről tehát idővel kiderül, hogy törvénysértők-e. Mi vizsgáljuk csak a már említett ártalmatlanítás-hasznosítás kérdéskör szakmai és jogi oldalát, különösen mert igen finom, alig tetten érhető lehetőséget kínál a maffiatevékenységre.

Hulladék vagy hasznos termék?

A hulladékos szakemberek azt szokták mondani, hogy a KTM számára az egyik legveszélyesebb hulladék a réztrombita. E hangszer toxikus fémtartalma többszörösen meghaladja a talajhigiéniás határértéket, ez okból ártalmatlanítani kell, ha eltekintünk attól, hogy van neki egy funkciója, ti. hangszer.

A józan ész számára természetes: a hulladék attól lesz hulladék, hogy értelmes célra már nem jó, kidobjuk. Viszont minden háztartásban előfordul, hogy valami szemétről később kiderült, hogy erre vagy arra még jó lehet. Hulladékfunkciója megszűnt. A környezetvédelmi jogalkotás nem követi ezt az életszerű helyzetet, a KTM-ben az ártalmatlanítási szemlélet az egyeduralkodó. Bárki jelentkezik olyan ötlettel, hogy a hulladékot fizikai vagy kémiai módszerrel átalakítva tüzelőanyag-adalékot stb. gyárt vagy ilyen célra házilag hasznosít, akkor végeláthatatlan huzavonára számíthat, aminek a végeredménye majdnem mindig ugyanaz. A kérelmező belefárad, és elfelejtik az egészet.

Például hőforrás

Itt van például a hulladék mint fűtőanyag hasznosítása hagyományos tüzelőberendezésekben. A KTM-ben és sajnos a környezetvédő mozgalmak többségében elterjedt szemlélet szerint a hulladékégetés csak végső soron alkalmazható haszontalan megsemmisítés, amolyan üldözendő dolog. Pedig a „veszélytelen” hulladékokat sok pénzért hulladékégetőkben „ártalmatlanítani” pazarlás, másrészt számos termék gyártását teheti gazdaságtalanná, vagyis nyereségcsökkentő, munkahelycsökkentő hatású.

Az ártalmatlanítási szemlélet – nem állítható, hogy ilyen szándékkal – kétségtelenül a maffia pozícióját erősíti. A hulladékos maffiának az az érdeke, hogy az ártalmatlanítandó hulladék mennyisége a hulladékpiacon növekedjen, a hulladékot ne hasznosítsák, hanem ártalmatlanítsák, az ártalmatlanításért kapott összeg pedig az ő bevételét növelje.

Két példázat

Két konkrét esetet mutatok be példaképpen a szereplők nevének mellőzésével. A két konkrét eset a kétféle végletet reprezentálja.

Tézis 1. Magyarországon a hasznosítható hulladékokat is ártalmatlanítják, ezáltal évente sokmilliárdos nemzetgazdasági kár keletkezik. (Egyik véglet.)

Első (végletes) példa:

Egy kft. természetes alapanyagból (fenyőgyanta) nyomdai adalékanyagot gyárt. A gyártás során egy illékony frakció (fenyőolaj) képződik, amit hordókban tárolnak éveken át, lényegében hulladékként kezelik. Az anyag fűtőértéke 37 700 KJ/kg, toxikus anyagokat nem tartalmaz. Vegyipari hulladék ugyan, de csupán növényi olaj. A kft. a Környezetvédelmi Intézettől kér tanácsot. Ők leírják, hogy az anyag égetéses hasznosítását látják célszerűnek, mert égetése nem jelent veszélyt a környezetre. A törvénytisztelő kft. a jogszabálynak megfelelően kíván eljárni, ezért az anyagot anyagmérlegében feltünteti mint hulladékot. A hatályos jogszabály (5/1981. (XI. 18.) MT rendelet, továbbiakban R) szerint a hulladékot minősíteni kell. Erre hivatott a Hulladékminősítő Bizottság. A bizottság nem vizsgálja a hulladék további kezelésének kérdését, tehát azt, hogy égetik vagy deponálják, vagy hasznosítják, csak magát az anyagot. Megállapítja róla, hogy az veszélyes hulladék, mert szénhidrogén-tartalma nagy. (Lásd réztrombitaeset.) Ezután az égetést az I. fokú környezetvédelmi hatóság veszélyes hulladék égetéses ártalmatlanításának tekinti, és ha a termelő saját kazánjában akar az anyaggal befűteni, akkor kétféle válaszra számíthat:

a) Megtiltják. Hivatkoznak a 9001 OKTH közleményre, amely szerint hagyományos kazánban hulladék csak akkor égethető, ha a hulladékégetők az anyag égetését kapacitáshiány miatt nem vállalják. (Lásd maffiaérdekek.) Továbbá ha a kazánnak nincs „emissziós túllépése”. Tekintve, hogy a hazai szenek, fűtőolajok kéntartalma nagy, kivétel nélkül minden ilyen kazán túllépi a kéndioxid-kibocsátási normát, tehát e pontra hivatkozva az égetéses hasznosítás bármikor, bárhol megtiltható.

b) Mivel a kérelmező hivatkozik arra, hogy nevezett anyag mindig elég, ha villám csap a fenyőfába, ezért megengedik, de előírják, hogy tartsa be a 11/1991. (V. 16.) KTM rendeletet. Ez félmillió forintos, minimum évente egy alkalommal kötelezően elvégzendő teljes körű emissziómérést ír elő. (Nyilván, mert a fizika törvényei évente megváltoznak.) Ha kicsit több fenyőolajat akar tüzelni, akkor a kazánját folyamatos mérőműszerekkel kell ellátni.

Az eredmény ugyanaz. A hasznosítható anyag mindkét esetben hulladékégetőkbe kerül. A kft., ha az anyagot elégeti vagy eladja, évi 10 tonna hulladék fenyőolajat alapul véve 100 000 Ft-ot keresne, ehelyett 400 000 Ft-ot fizet. A félmilliós különbség pont elég ahhoz, hogy a termék gyártását beszüntesse, pár embert az utcára tegyen.

Tézis 2. Magyarországon a hulladékártalmatlanítást is lehet hasznosításnak, termékgyártásnak tekinteni, ha van hozzá elég jó személyes kapcsolat.

Második (végletes) példa:

Egy kft., amelyik a veszélyes hulladékgyűjtés és -égetés egy ismert speciális módjára szakosodott, nem szeret az 1. tézis szerinti jogszabályokkal bajlódni, továbbá veszélyeshulladék-égetés ügyében a lakossággal vitatkozni. Ezért kitalálta, hogy a hulladékot az ország „A” pontján égeti el, de „B” pontján gyűjti össze. Tudni kell, hogy nem akármilyen hulladékról van szó, hanem a létező legveszélyesebbekről, a gyógyszer- és vegyipar cián, klór, higany stb. tartalmú hulladékairól. Nos, ezen igazán veszélyes hulladékokat „B” helyen összegyűjtve összekeveri, ezáltal még veszélyesebb anyagot állít elő, felitatja fűrészporral vagy egyéb alkalmas anyaggal, és azt állítja, hogy terméket gyártott, úgynevezett „alternatív fűtőanyagot”. A KSH-tól megkapja rá az ITS-számot, mert a KSH csak gyógyszeripari termékhez kér hatósági engedélyt. Majd a „B” területen illetékes hatóságtól „termékgyártásra” kér engedélyt. Kérelméhez csatol egy szakági laboratóriumi véleményt. Ők az anyagról megállapítják, hogy égetésekor hő fejlődik, ezért a szakági követelményeknek megfelel. A „gyártási engedélyt” megkapja. Ezután a „termék” „A” helyen kazánba kerül, de az ottani hatóság csak hulladékégetési ügyekben illetékes, termékégetésben nem, így a dolog zavartalanul működik, míg valaki a rendszert át nem látja. Sőt, egy ideig még utána is. A lakosság nyugodt, hiszen a szomszédságukban nem hulladékot, hanem „alternatív fűtőanyagot” égetnek. Alig képzelhető el, hogy egy ilyen manőver személyes kapcsolatok nélkül a többi között csak úgy véletlenül „átmenjen”. Ennyire nem laikusok az I. fokú környezetvédelmi hatóságoknál.

(A kft. részére kiadott „termékgyártási” engedély értékéről annyit, hogy a kft. az engedélyt lobogtatva részt vett az egyik legnagyobb állami vállalat hulladékártalmatlanításra kiírt pályázatán, és mivel ott egyedüli engedéllyel rendelkezőként lépett fel, elnyert egy egymilliárd (!) forintos szerződést. Ezt a szerződést hitelfedezetül felhasználva többségi tulajdont szerzett az egyik cementgyárban, ahol a jövőben vélhetően az 1 milliárdért „ártalmatlanított” hulladékot kívánja égetni.)

Megérne egy külön esettanulmányt, hogy hogyan dönt egy állami nagyvállalat egy 1 milliárd forint költségkihatású üzletről, mely minisztériumokban kik és miért fejtettek ki aktivitást a szerződés létrehozása érdekében, miért folytatott nekik propagandát az Új Magyarország, és mind a szerződés, mind a privatizációs ügylet miért pár héttel a választások előtt jött létre.

Hogyan lesz a hulladékjogból termékjog?

Ahol ilyen végletes esetek egy időben, egymás mellett előfordulhatnak, ott valami nincs rendben. Ha a hasznosítás eljárása nincs szabályozva, akkor az igazán csak a maffiák számára lehetőség.

A KTM Törvény-előkészítő Főosztályának mint hivatalos jogalkotónak álláspontja szerint a veszélyes hulladékokkal foglalkozó R. 2. paragrafus alapján csak hulladékot lehet minősíteni, terméket nem. A R. 2. paragrafus szerint hulladékminősítésben magas szintű országos hatáskörű szervek foglalnak állást, de ha nem hulladékról van szó, akkor a helyi hatóság az illetékes, amely egyébként évente több ezer ügyet vizsgál. Túlterheltségük miatt nem is várható el tőlük alapos elemzés.

Nehezen belátható, hogy egy konkrét hulladék veszélyességi besorolása ügyében miért országos hatáskörű szerv állásfoglalása kell, ugyanakkor egy szabadon forgalmazásra kerülő és exportálható termék esetén, amelyet hulladékból gyártanak, miért elegendő az I. fokú hatóság. Miért dönthet a „B” területen illetékes hatóság az „A” területen elégő termékről. Ugyancsak nehezen belátható, hogy sok éven át ez az ellentmondás miért nem tűnt fel senkinek.

Valójában a KTM Törvény-előkészítő Főosztályának álláspontja erősen vitatható. Adott esetekben ugyanis nem termékminősítésről, hanem termékké minősítésről van szó, ami válójában hulladékminősítés. Tehát országos hatáskörű szakmai bizottságnak kellene állást foglalnia. Ilyen azonban ma még nem létezik.

A KTM hivatalos álláspontja az, hogy a kérdést a készülő környezetvédelmi törvény 64. paragrafus 2/c pontjában foglaltak szerint lehet majd rendezni, és a „termék”, illetve a „hulladék–termék”-viszony környezetvédelmi kritériumrendszerét az érdekeltek bevonásával ki kell majd dolgozni.

Persze alig érthető, mi fontosabb dolga volt eddig a KTM hulladékos szakembereinek. E kérdés ugyanis a hulladékkezelés alfája, a kályha, amitől el kell indulni. Enélkül nem lehet például felmérni, mennyi az a hulladék, amit érdemben hasznosítani nem lehet, tehát ártalmatlanítani kell.

Hulladékban fejlett ország

A KTM adatai szerint ma hazánkban közel annyi hulladék képződik, mint Németországban vagy Franciaországban, és sokszorosa annak, mint Ausztriában. E hatalmas hulladéktömeg csak részben magyarázható a hulladékhasznosító technológiák hiányával. Valószínű, hogy jelentős részben szerepelnek a statisztikában hasznos anyagok, amelyek hasznosítása csak terminológiai és minősítési kérdés, és amelyek más országok statisztikáiban nem szerepelnek (lásd az 1. tézisbeli fenyőolaj). Ha a szabályozás és a jog alkalmazása alapjában marad a régiben, csak idő kérdése, hogy mikor érjük utol hulladéktermelésben az Egyesült Államokat.

• Gazdaság és társadalom