Skip to main content

[Szerzői levél és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Szerkesztőség!

Számunkra, romániai magyarok számára olyannyira közismert az 1848-as magyar március 15-vel kapcsolatos román álláspont, hogy cikkemben (Genfi román álláspont és a vásárhelyi tények, II. évf., 33. szám) anélkül hivatkoztam rá, hogy mibenlétét ismertettem volna az önök magyarországi olvasóival.

A szerkesztőség – igen helyesen – a szükségesnek tartott, Avram Iancu személyével kapcsolatos magyarázatot zárójelbe téve megadta. Sajnos, elmaradt az ilyenkor ajánlatos „szerk. megj.”.

Magyarázatukat nem tartom helyesnek, s ezért kérem, az eredetileg elmulasztott magyarázatomat szíveskedjenek közreadni:

A román propaganda jelentős hányada azt a képtelen állítást szajkózza, hogy ők 1848. március 15-ét nemzeti gyásznapnak tartják, mivel az események során a magyarok 40 000 (!) ártatlan románt gyilkoltak le.

Történészek szerint az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban az összes halott (tehát magyar, osztrák, orosz, román, horvát stb.) nem érte el a 40 000 főt. Ezekkel a tényekkel se törődnek a világszabadságot megcélzó márciusi ifjak tevékenységét magyarellenes hisztériakeltésre felhasználó román propagandisták és diplomaták.

Gondolom, így már érthető, a félretájékoztatott románok szemében miért szálka március 15-e megünneplése.

Tisztelettel,

Kincses Előd

Meglehet, naivak vagyunk, de nem annyira az volt számunkra rejtély, miért is haragszik a román propaganda március 15-ére, mint inkább annak következetes elhallgatása, hogy az Avram Iancu által szervezett belső-erdélyi, mócvidéki stb. parasztok 1949 folyamán hátbatámadták a honvédséget, valamint, hogy a magyar civil lakosság körében tömeggyilkosságok egész sorozatát követték el. Kevésbé rejtélyes ugyanakkor, hogy miért épp Avram Iancu, továbbá a fajgyűlölet nemzetközileg is számon tartott kiválósága, Mihai Eminescu, illetve a holocaust gyakorlatias zászlóvivője, Ion Antonescu lehetnek a mai Románia igazi, mind a rezsim, mind pedig a lakosság által hitelesként elfogadott képviselői. Ha a román politikusok magatartásáról szólunk, akkor – véleményünk szerint – ezek azok a tények, a melyek a történeti és eszmei eredetet valóban megmagyarázhatják. Belátjuk persze, magyarázatunk – romániai logika szerint legalábbis – helytelen. Sőt.


A szerkesztőség





















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon