Skip to main content

Talán még nem késő

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Távol az Expo zajától megpróbáltam néhány észérvet összegyűjteni, ezek inkább ellene, mint mellette szólnak:

Az ausztriai Saalbachban minden adott volt az alpesi világbajnokság megszervezéséhez: infrastruktúra, tapasztalatok, hagyomány, precízség, szép környezet, még hó is volt. Az eredmény 30 millió schilling veszteség.

A mogyoródi Forma–1 biztos bulinak indult, igazából „csak” kb. 4 km betonpálya kellett hozzá, kiszolgáló épületekkel. Az eredmény botrányok és több száz millió forintos veszteség.

Ki meri garantálni, hogy az Expo ennél jobban fog végződni. Hol vannak hagyományaink a szervezésben, a nemzeti összefogásban?! Rengeteg alkalmunk lett volna, mindig csődöt mondtunk. Akár a Nemzeti Színház felépítése vagy a rendszerváltás nem lett volna jó alkalom az össznépi nekigyürkőzésre? Mindenki végiggondolhatja, hogy hányszor volt egy országos jelentőségű produkciónak a kerékkötője a széthúzás, a hozzá nem értés, a finanszírozási melléfogások, az önbecsapás, a saját haszon gyarapítása a közvagyon kárára!

A lakosságot könnyű manipulálni: sokan azt sem tudják, mi is az Expo, csak az a lényeg, hogy valami buli, amin jól megszedhetjük magunkat. Majd jön a külföldi tőke, mint valami csoda, és magától működik. Nem jön, csak szivárog. Ne éljünk abban az önmegtévesztésben, hogy Magyarország a tőkések befektetésének álma! Annyi nálunk és körülöttünk a bizonytalanság – nem vagyunk fontos a nyugati bankoknak!

Az Expo szerintem egy olyan kiállítás, ahol az elért, valós eredményeinket, szép tájainkat és az ezekre alapozható terveket mutathatjuk be. Eltekintve egyes valóban szép tájtól, épülettől, az összhatásában azért, egy nyugati turista szemével nézve sok minden lepusztult, elhanyagolt, ápolatlan. A nem régen restaurált Rákóczi út, Nagykörút koszosabb, mint régen. Így egy Expo valójában egy Patyomkin-falu lenne – egy álom, amit legalábbis egyelőre nem sikerült megvalósítanunk! Az autómentes Belváros helyett torokkaparó benzingőz, súlyos társadalmi feszültségek!

Mindenki abból indul ki, hogy az Expo csak sikeres lehet! És ha mégsem? Ki fizeti ki a veszteséget? Nekem szimpatikus lenne, ha pl. a kormányzati szervekben oly hevesen az Expo mellett agitálok zálogként letennék az összes ingatlanukat… Így a rizikónak lenne valami fedezete. Ha nyereséges a világkiállítás, ám gazdagodjanak meg rajta, ha nem, hát vállaljanak valamit a veszteségből! Egy egészséges gazdaság el tud viselni egy nagyobb veszteséget, de a magyar gazdaságnak nem 1996-ra, hanem már most erősnek kellene lenni, egyelőre azonban lefelé megy.

Egy kis adalék a bécsi népszavazáshoz: a bécsiek alapvetően azért szavaztak az Expo ellen, mert nem láttak garanciát, hogy a pártok az Expóra szánt pénzt valóban arra költik el és hatékonyan, valamint azért, mert a telek- és lakásárak elkezdtek a csillagos ég felé kúszni. Japán ingatlanirodák addigra már az építési ingatlanok kb. 20 százalékát megvették.

Ezeket sem árt végiggondolni. A várva várt tőke semmivel sem lesz könyörületesebb, mint a kommunizmus volt.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon