1 hozzászólás
Nyomtatóbarát változat
Beszélő-beszélgetés Bozóki András kultuszminiszterrel - 2005. október
Bozóki András szóvá teszi a Beszélőnek adott interjújában, hogy többen kulturálatlan eljárásnak tartották bizonyos Gordon István kinevezését a varsói kultúrintézet igazgatói tisztjére. Mielőtt félreértés keletkezik, magam is csatlakoznék ezekhez a kritikusokhoz, hiszen önmagában véve az a tény, hogy az ember egy vagy több szexlap szerkesztője volt, talán a szükséges, de semmiképp sem elégséges feltétel ahhoz, hogy pont a kulturális életben tevékenykedjék, akár Varsóban, akár Budapesten. Mindenesetre Bozóki zokon veszi, hogy Kovács Zoltán – vigyázat: személyes elfogultságom bizonyított, az illető főszerkesztő a lapnál, ahová hetente írok – is szóvá tette Gordon úr érdemeit, majdnem azt írtam, kellemeit. Majd a miniszter így fogalmaz: „…Mintha a lengyelek mind katolikusok lennének. Mintha bizony, aki katolikus, az sosem foghatna a kezébe szexlapot. Mintha a lengyelek más, különleges emberek volnának, akiktől az ilyesmi idegen. Annyira furcsa az a nekibuzdulás, egy vallási szempont kinevezési feltételként való emlegetése! És a legfurább, hogy ezt Kovács Zoltán írja az ÉS-ben. Mintha ő tudná, hogy az új igazgató nem katolikus. A kinevezési eljárásnak nem része a jelölt vallásának vizsgálata – ez magánügy, így Gordon akár katolikus is lehet.” (sic!) Ehhez képest az Élet és Irodalom főszerkesztője szó szerint a következőt írta: „Az ÉS már kinevezésének közlésekor szóvá tette, hogy miként lehet a mélyen katolikus Lengyelországba egy erotikus lap egykori főszerkesztőjét kinevezni, mire Gordon István azt fejtegette, hogy mindössze két vagy három lapszámot állított össze – hogy akkor valamit az elvek rendíthetetlenségéről is. Mindezeken túl a lengyelek számára Gordon kinevezése nem pusztán szexológiai okok miatt problematikus: »Egy újabb, a hadiállapot idején bevált diplomata kinevezése után számunkra csak a keserű ténymegállapítás marad, hogy a jelenlegi baloldali budapesti kormány nem akarja észrevenni: Varsó 2005-ben már nem Jaruzelski tábornok korszakának fővárosa« – írja a Newsweek Polska egyik nyári száma. Legújabb információk szerint a mostani visegrádi négyek találkozóján már miniszterelnöki szinten is szóba került a kínos kinevezés.” (Amúgy ez az érv enyhén szólva független Gordon úr szexuálkulturális munkásságától, de kőkemény politikai sértés, hommage à MSZP.)
Azaz: Bozóki András vagy elfelejtett olvasni, vagy szánt szándékkal rossz hírbe kívánja keverni az Élet és Irodalom főszerkesztőjét. Épp elég baj, hogy Bozóki megítélésem szerint ostobaságot csinált, amikor kinevezte ezt az embert Varsóba, de attól még nem kellene rondán csúsztatnia. Nem kellene úgy csinálnia, mintha ő felvilágosult lenne, Kovács matatna a vallási magánügyek táján. Ez nem túl tiszta játék. Ha majd véget ér a miniszteri kaland, Bozóki ismét értelmiségi lesz, s akkor esetleg írna majd azokba a lapokba, amelyekbe manapság nyilatkozik, illetve amelyek őt kritizálják. Akkor viszont ne védje magát ilyen nemtelen eszközökkel. Egy apró piszokság soha nem fáj, amikor elkövetjük. És mindig zavarba ejtő, amikor olyan emberek követik el, akiktől még szokatlan.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
többen kulturálatlan eljárásnak tartották
by Szilágyi Pál - 2006-04-25 09:23
„Kijárási tilalom törölve
A honi hagyományok egyik legősibb eleme a kijárásos ügyintézés. Ha az egyszerű nép gyermeke sikerrel akar előrejutni a ranglétrán, ha előmenetelében, gyarapodásában segítőket keres vagy akadályokat küzd(ene) le, akkor kijárja, hogy ügyét-baját az illetékesek, az atyafiak, a „Rokonok” ügyrendet, jogot, törvényt, hivatalt kerülve intézzék (el). Ezen ősi szokás ellen lépett fel nemrégiben a kormánypolitika, mondván, ez nem lehet formája az Európai Unióba tartó – azaz már bele is keveredett – magyar nép aprócseprő vagy éppen nagyobb gondjai megoldásának. Helyes – helyeselt a magyar nép, majd azóta is kijár.
Íme a legújabb példa – a megújuló kultúrpolitika nagyobb dicsőségére:
A belvárosi kerület kávéházakkal és kisgalériákkal teli sétálóutcáján egyre másra nyílnak az újabb kulturális létesítmények. Az önkormányzat a minap is meghirdette tízéves bérleti formában – szigorúan kulturális hasznosításra – két lejárt bérletű üzlethelységét. Lelkes pályázok hada (szám szerint 30) adta be írásos dokumentumokkal, tervekkel, ajánlásokkal gazdag jelentkezését a két helység valamelyikére. Volt köztük művészeti társaság, az utcában már működő galéria, s persze néhány kulturálisnak álcázott szórakoztatóipari üzemegység is.
A pályázatokat felbontották, a szigorú és „pártatlan” zsűri ítélkezett, és megszületett a döntés az egyik, a nagyobbik üzlet új bérlőjéről.
A döntéskor felbontott pályázatok között akadt egy visszafogott terjedelmű dolgozat is. Ez úgy általánosságban jelölte meg „az utca valamelyik üzletét”.
Ennél sokkal fontosabb információt találtak hozzá a zsűrorok, egy kétoldalas ajánlást a pályázatot benyújtó, amúgy ismert – a város egy másik pontján már lakásgalériát működtető – művész testvérpár részére.
Az ajánló maga a kulturális miniszter volt.
„Ez kétászos huszonegy, mindent üt” – vélhették a döntnökök, s rögtön oda is ítélték a helységet a kétoldalas mű protezsáltjainak. Tehették ezt annál könnyebben, mivel a pályázat – s a levél – létezéséről egy hónappal a bontás előtt már tudtak. A miniszter nem bízta a véletlenre – postára, kézbesítőre, kósza szelekre – ajánlását. Leszólt az illetékeseknek.
Mondhatnánk tanulságul: „szégyen, gyalázat, zúg morog mindenki”.
De nem mondjuk.
Mondta valaki, hogy akinek miniszter a barátja, az nem ugorhat be hozzá egy félórácskára? S ha már beugrott, ne említse meg neki, melyek a közeli s távoli tervei? S ha a miniszter barát készséges, tán ne fogadja el segítő kezét, melyet feléje nyújt?
No és vetheti-e szemére a döntnökök bármelyikének valaki, megalkuvó módon nem ment szembe az ő kulturális miniszterével?
Nincs itt semmi baj, csak az a fránya függetlenségi múlt ne kínozza nagyon a miniszter urat.
Máskülönben a Ráday utca 47.-ben bizonyosan igényes és jó kiállítások lesznek. S ez (!?) a lényeg.”
Csók: István
Műértő VIII. évfolyam – 12. szám, 2. oldal
„ Könnyen belátható: amíg valaki aktív, hatalmi pozíciót betöltő kultúrpolitikus, egyidejűleg nem lehet egy versenyben lévő művészeti projekt független értelmiségi támogatója. „
Andrási Gábor
Műértő IX. évfolyam – 1. szám, 2. oldal
Szilágyi Pál