Gagyi-Balla István, Gyenes Pál, Körösényi András

Nyomtatóbarát változat

A szocializmus emberi kvarca

Regéczy-Nagy László, az angol nagykövetség gépkocsivezetője, aki 1958. augusztus 2-án Bibó István és Göncz Árpád mögött harmadrendű vádlottként 15 évet kapott Nagy Imre írásainak külföldre juttatásában való közreműködéséért:

…elvittek pszichológiai vizsgálatra, ahol két alighanem belügyis pszichológus unatkozott, és ütögette rá a pecsétet, úgy láttam, mindenkinek az igazolványára, hogy akasztható. /…/… egyik pszichológus azt mondja, látom itt a peranyagából, hogy maga református. Komolyan is veszi? Hiszi? Hát hogy juthatott el odáig, hogy ezt maga komolyan vegye? – És a kérdéséből az volt az érzésem, hogy életében még nem találkozott keresztyén emberrel. Mindenesetre kuriózum voltam, majdnem unicumnak is mondhatnám magamat. Röviden elmondtam, hogy jutottam el oda még húszegynéhány éves koromban. Akkor aztán ingatták a fejüket. Én pedig a kvarcolástól földagadt orromat tapogatva kiléptem az őrömmel. Ugyanis hát azért, hogy ne legyünk olyan hullaszerűek 14 hónapi vizsgálati fogság és állandó zárkalét után, kvarcoltattak, és ottfelejtettek engem, és leégett az orrom.


(Az interjút Körösényi András készítette.)

Nők, sziklák és pálmafák

Bóna Rezső a forradalom után kamaszfejjel elhagyta az országot, azután kamasz-fejjel hazatért, s (a tizennyolcadik születésnapja után 11 nappal kivégzett) Mansfeld Péterrel és másokkal együtt a váci börtön foglyainak kiszabadításához gyűjtött fegyvereket. 1958. február 17-én ellopták az osztrák nagykövetség előtt posztoló rendőrt, hogy megszerezzék a pisztolyát. A csoport tagjait rövid időn belül elfogták, Bónát negyedrendű vádlottként tíz év börtönbüntetésre ítélték.

A briftasnimban ilyen szexfotók voltak meg ilyen női aktképek, és még az egyik nyomozó mondta: „látod, te faszkalap, evvel kellett volna foglalkoznod, nem a politikával, akkor semmi bántódásod nem lenne!” /…/ tudomásukra jutott, hogy én voltam kint külföldön. És akkor aztán elkezdődött a tortúra, mert mindenáron azt akarták belém verni, hogy engem Nyugatról küldtek haza, és én beszervezett embere vagyok az amerikai hírszerző szolgálatnak, és mindenáron követelték, hogy adjam e lő a dollárokat, amiket kaptam. Hát nem volt nekem még tíz forintom se, nemhogy dollárom. /…/ beállítottak középre, öten-hatan körbevettek, egyik megütött, persze, hogy nekiestem a másiknak, hát kis kölyök voltam. Az meg azt mondta: „Mi van, nekem jöttél?!” Már ütött tovább, /…/addig ütöttek, amíg a földre nem kerültem. Ott meg aztán már csak rugdostak.

A Vérhalom utcánál volt egy ilyen szakadékos terület. [Mansfeld Péter] Oda kivitette a nyomozókat, hogy ott is vannak fegyverek… el vannak ásva. /…/ tiszta sziklás terület az egész, úgyhogy a nyomozók úgy dolgoztak, mint a kőbányászok. Izzadtak is, mint a lovak. /…/ És egy óvatlan pillanatban… ki tudta rántani a nyomozó kezéből a szíjbilincset, és leugrott a mélységbe. Két helyen eltört a karja… és mivel nyílt törése volt, ömlött a kezéből a vér… elszaladt az Irgalmas Kórházba, ahol ilyen rögzítőkötést kapott, és elvitték valamilyen baleseti kórházba. A nyomozók látták a vérnyomokat, innen tudták, hogy megsérült. Gondolom, leadhatták az orvosi rendelőknek meg a kórházaknak az utasítást, és onnan visszajelezhettek, mert ott rövid időn belül a Pétert elfogták. /…/ Utána aztán őt nagyon megverték, az biztos. /…/ Fenyvesi nevű főhadnagy volt a kihallgató tisztje… egy elég szadista volt államvédelmis, aki ütött-vert, mint egy állat. És mikor szembesítettek, akkor láttam, hogy a Péternek lógnak ki a véres tamponok az orrából.

Szépen bevittek minket egy alagsori szobába… ránk adtak ilyen kockás, csiricsáré ingeket és amerikai, pálmás nyakkendőket, és így fényképeztek le minket, és így kerültünk bele az albumba. /…/Fekete nagy album volt, és aranybetűkkel rá volt írva, hogy „Blaski József és terrorista bandacsoportja”, és mi príma amerikai cowboy-ingekben meg ilyen pálmafás nyakkendővel, meztelen nő rajta. Ilyen nyakkendőm az életben nem volt még Nyugaton se, nemhogy itthon.





(Az interjút készítette Gyenes Pál.)

Székely ifjak koszorúja

Bordás Attila a Székely Ifjak Szervezetének tagjaként 1957. és 1958. március 15-én lopva megkoszorúzta a sepsiszentgyörgyi ’48-as emlékművet. A SZISZ-t 13-15 éves romantikus lelkületű kiskamaszok „alapították” 1956-ban, akik a koszorúzáson kívül más érdemi akcióban nem vettek részt. A kilenc székely ifjú összesen 98 év (Bordás Attila 12 év) börtönbüntetést kapott 1958 júniusában. Az 1958-as koszorúzás története:

…négyen indultunk el megkoszorúzni az emlékművet… Március 14-én este negyed 11-kor tettem fel a koszorút. Jancsó Sándor a bicikli csomagtartójára kötötte fel a koszorút, mellékutakon száguldott le a parkba, keresve az árnyékosabb, sötétebb oldalakat. Egyezség szerint a park sarkában lévő egyik bokor mellé leállította a koszorút, és továbbment. Én később érkeztem, az én feladatom volt a köszönti onnan elvenni, az emlékműig az árnyékban továbbmenni, a koszorút felhelyezni és nyomban visszafordulni. Gyertyánosi Csabának pedig a feladata az volt, hogy a park sötétebb oldalán… ellenőrizze, hogy valaki van-e a parkban… Sötét volt, nem tűnt fel nekünk, hogy mindenütt égnek a villanyok, pont az emlékmű felett aludt ki a lámpa. Mi nagyon gyorsan akartunk mozogni, hogy pár perc, és el is tűnjünk a helyszínről. Természetesen vártak. Már vártak minket úgy a volt pártbizottság előtt, mint a park fái mögött… a Mikó melletti részen is emberek voltak, már szekusok voltak… talán civilek vagy rendőrök is, és egy sípszóra elkezdtek rohanni az emlékmű felé… Ahogy felállítottam a koszorút, még megigazítottam, mert srégen sikerült, az emlékművet hátulról kerültem meg, s abban a pillanatban szaladtak felém… Hát nem volt hová szaladjak… beálltam egy fa… és egy ilyen hirdető bádogpannó közé, gondolva, hogy a sötétben nem látnak meg… Nagyon megijedtem, nem kell mondjam, fények, fütyülés, ordítás minden irányból… Egyik szekus elesett, és a villanylámpája pont előmbe csúszott, hát én ahogy belenéztem az ijedtségtől meg az erős fénytől is elvakulva, akkor tértem magamhoz, amikor az első ökölcsapást megkaptam. Hátracsavarták a kezemet, egy meg ott nagyon csúnyán megvert, tiszta vér volt a ruhám… Sajnos ismertem is a nevét, sőt még kollégák is voltunk utána, mert az egész magyar társaság előbb-utóbb a szekuból kikopott, és mindenki az azelőtti szakmájának megfelelő állást kapott… Utólag bocsánatkérésként elmesélte, hogy ő azért vert meg, mert ahogy szaladt az emlékmű felé, a park útjai mentén csipkésdrót volt kifeszítve, átesett rajta, és egy szeg felhasította az új birgerli csizmáját, tehát azért vert meg mérgében… Tizenhat és fél éves voltam akkor… Letartóztatásunk után vagy két hétre újra megkoszorúzták az emlékművet. Ugyanennek a társaságnak a kint maradt része. Levelet is hagytak, hogy „a letartóztatott diákok kiszabadításáért ”.


(Az interjút Gagyi-Balla István készítette.)

• Beszélő évek – 1958