Skip to main content

Tisztelt K. F.!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Van egy Petákunk? (Beszélő, 1992. január 25.)


Nagy örömmel olvastam január 25-i számukban a Van egy Petákunk! című dolgozatát, amelyben kitért férjemmel együtt szerény személyünkre is. Köszönöm, hogy 15 éve tartó házasságunk tényét, amelyet a „beszélő liba” kategóriájú magazinok már többször is a reveláció erejével ható szenzációként tálaltak, ez alkalommal az Önök rangos lapja is reklámozza.

Köszönetem elsősorban annak szól, hogy a ránk vonatkozó megállapítások között, nyilván a hitelesség kötelező igényétől vezéreltetve, legalább ezt az egyetlen igaz és a valóságnak teljesen megfelelő tényt – házasságunkat – megemlítette.

Budapest, 1992. január 27.

Üdvözlettel:

Pomezanskiné Szabó Eszter
BM sajtó- és tájékoztatási főosztályvezető











Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon