(dr. Galambos Vilmos)

Nyomtatóbarát változat

A Beszélő augusztusi duplaszámában megjelent cikkével kapcsolatban megosztanám önnel Nagy Imrével kapcsolatos kételyeimet.

Nagy Imrét két okból szokták méltatni. Egyrészt az 1953–54 közötti időszak reformtörekvésének úttörőjeként, másrészt az 1956-os forradalom vezéralakjaként. Az előbbi korszakkal kapcsolatban olvastam Vas Zoltán valamelyik emlékiratában, hogy 1953 júniusában Moszkvában magyar kormányküldöttség járt, melynek összetételét előzőleg a szovjet illetékesek határozták meg. E látogatás alkalmával Hruscsov és társai kifejezték elégedetlenségüket a magyar belpolitika iránt, és rögtön megoldásként meghatározták azt, hogy ki legyen az új miniszterelnök (Nagy Imre), és az új kormányfőnek milyen feladatokat kell végrehajtani. Ezek olyan „reform”-intézkedések voltak, melyek a későbbiek során úgy váltak közkinccsé, mintha ezek Nagy Imre kútfejéből fakadtak volna. Sőt a mai napig is ez az általánosan elfogadott közhiedelem. Hozzátenném, hogy ez utóbbi következtetés nem Vas Zoltán által levont eredmény, hanem bennem, az olvasóban ez a kép alakult ki erről az időszakról.

A kételyem az, hogy vajon az újkor történészei mikor, vagy egyáltalán fogják-e pártállástól függetlenül vizsgálni a Nagy Imre-korszak összes eredőit, összefüggéseit. Gyanítom, hogy ennek eredménye Nagy Imre szerepét némiképpen átrendezné.

1956 Nagy Imréje szintén egy tőle független, számára nem befolyásolható erők eredménye lett. Pontosan az előbb elmondottakból következően, hiszen a tömegek Nagy Imrében látták a megváltót, a reformert és ezért őt akarták az ország első emberének. Megint megestek vele a dolgok, mint az egyszerű lánnyal. Ezt már az első – Kossuth téren elhangzott – spontán beszéde is bizonyítja, mely teljes kudarc volt a tömegek szemében. Jóformán csak azzal volt tisztában, hogy a Parlamentnél van, de hogy mit akarnak ezek az emberek, ki áll mögöttük, és egyáltalán a pártnak erről mi a véleménye, arról fogalma sem volt. Ezért mondott csupa általánosságot, ami nyilvánvalóan a felfűtött tömegnek nem volt kedvére való.

Mindezek ellenére miniszterelnök lett, melynek előzményeit, körülményeit szintén csak „fal mentén” szoktak említeni, mivel államjogilag nagyon vitatható volt az ő kinevezése. Nagy Imre az Elnöki Tanács elnöke előtt tette le az esküt, az Elnöki Tanács elnöke nevezte ki őt miniszterelnöknek. Gondoljunk csak az Elnöki Tanács Országgyűlést helyettesítő jogkörére, melyet a testület gyakorolt, és nem egy személy, Dobi István az elnök. E helyettesítő jogkörben az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteket adott ki, melyeket utólag az Országgyűlésnek jóvá kellett hagyni. Kérdés az, hogy a Nagy Imre-kormány megalakulását kimondó tvr.-t jóváhagyta-e az Országgyűlés, és mikor? Persze ugyanez vonatkozik a november 4-én „megalakult” Kádár-kormány esetére is.

Tehát Nagy Imre újra kormányfő lett, és ennek a kormánynak külön érdekessége az is, hogy a mai napig sem tudjuk, hogy például ki volt a pénzügyi, kereskedelmi, munkaügyi stb. tárca minisztere, csupán azt, hogy volt egy honvédelmi miniszter (Maléter Pál) és egy külügyminiszter (az is Nagy Imre). A többi mind államminiszter volt. Nem kívánom én Nagy Imre második kormányzati tevékenységét különösebben vesézni, mivel forrásanyagom nincs. Ebből csak a november 4-én hajnalban elmondott rádióbeszédét emelném ki. Azt tudatta – többek közt – az országgal, hogy a „kormány a helyén van”. Ez volt hajnali öt órakor, és reggel nyolckor már a fél kormánnyal a jugoszláv követségen volt. A kormány többi tagja vagy átállt vagy menekülőfélben volt. Ha esetleg a teljes kormányt Bibó Istvánnal azonosította, akkor igazat mondott. Mivel Bibó valóban a „helyén” volt, a Parlamentben, és több nyelven kiáltványt gépelt s. k., melyet később személyesen igyekezett eljuttatni a nyugati követségekre. Idáig jutott el Nagy Imre második miniszterelnöksége alkalmával. Persze a forradalom leverésében nemcsak ő játszott közre, de benne volt derekasan. Alapigazság: forradalmat egy hatvanéves szívbeteg emberrel nem lehet csinálni, bármilyen csapat van körülötte, akkor sem. Tehát D. Irving, amikor Nagy Imre szerepét taglalja, nem jár messze az igazságtól. Még akkor sem, ha ehhez a forrásanyagot, személyes információt egy olyan társaságtól kapta, akik érdekelve voltak abban, hogy Nagy Imre nimbusza a nyugati oldalon mérséklődjék. De úgy érzem, hogy mi is érdekelve vagyunk abban, hogy Nagy Imre minden szempontot mérlegelve a megfelelő helyre kerüljön a tablón.

Őszinte tisztelettel

• Visszabeszélő