Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Az önkormányzati törvény szerint – vagyis elvileg – a parlament tiszte megjelölni az úgynevezett társadalmilag kiemelt fejlesztési igényeket a sokféle helyi igény között. Az efféle minősítés, ha közvetetten is, központi forráselosztást jelent, mert hát amely igény társadalmilag fontos, az egyben támogatandó is államilag. Nemes feladat ez a rangsorolás, hiszen, ha e döntésükkel vissza is kell menni valahogy az egyéni választókerületből jöttéknek választóik közé, a társadalmi célkijelölés mégis jelenthet valamicske hidat a központ és a település, a nagy- és kispolitika között. Elvileg.

Gyakorlatilag viszont adva volt a kormánydöntés, mely szerint a jövő évben 25 milliárd forintot szánnak címzett és céltámogatásra, és ehhez kell szabni a társadalmi célok kiemelését. A döntés birtokában a belügyminiszter előzetes igényfelmérést végzett szeptember–október folyamán. Wekler Ferenc (SZDSZ) nehezményezte is a vita első, október–novemberi fordulójában, hogy csorba esett a törvényhozás szuverenitásán, a BM ugyanazok szerint az irányelvek szerint már begyűjtötte az önkormányzatok céltámogatási igényeit, amelyeket aztán mint határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek. A Belügyminisztériumban azzal a törvényi előírással magyarázzák ezt a lépést, hogy kötelesek előzetesen tájékoztatni az önkormányzatokat az őket érintő parlamenti döntésekről. Ha viszont már megtörtént az igényfelmérés – érveltek kormányoldalon a parlamenti vita során – legyen meg mielőbb a határozat is, hogy az önkormányzatok hamar pénzhez jussanak. Vagyis: ne akadékoskodjanak sokat a képviselők, mert késleltetik a közigény-kielégítést.

Az irányelvek egyébként – hallottuk a Belügyminisztériumban – kifejezetten önkormányzatbarátnak mondhatók: bővülni fog a támogatandó célok skálája is, és a 25 milliárdos keret is komoly előrelépés. Az idei költségvetésben még csak 18 milliárd szerepel, ebből is 4 milliárdot a megyéknek kellett fizetni korábban keletkezett kötelezettségeik miatt, és ezt jövőre a normatív támogatási rendszeren keresztül kapják a megyék. Hogy mely célokat milyen összegekkel fognak támogatni, azt sajnos nem tudtuk meg, tudniillik most folyik az igénybejelentések feldolgozása. De a parlament is számok, számítások nélkül állt szemben az előzetes igényfelmérő kormányzattal és az érveléssel, hogy más fejlesztési célokra már nem jut pénz.

A címzett támogatási formát (amely a ’91-es költségvetésben 11,8 milliárdra rúg) átmenetinek szánják, kizárólag folyamatban lévő beruházásokat finanszíroznak vele (dél-alföldi és nógrádi ivóvízprogram, megyei, valamint 300 milliónál drágább városi kórházrekonstrukciók, színházrekonstrukció). Igaz, ilyen címen kell törleszteni még jövőre is a megyék által az ó-kormányzati rendszerben kibocsátott kötvényeket is (ez mintegy félmilliárd forintot jelent). A címzett támogatás az igénylő költségkimutatásától is függő „puha pénz”, ellentétben a céltámogatással, amelynek feltétele, hogy az önkormányzatok – az egyes célok szerint megszabott arányban – maguk fedezzék a beruházás költségeit. A támogatás mértéke általában 30 és 60 százalék között mozog (az egyedi ivóvízellátást elősegítő beruházásoké kivételesen 90 százalék). Ez az arány – a parlamenti vitában osztatlan elismerést kiváltó újdonságként – további 10 százalékkal növekszik, ha a települések közösen vállalkoznak a beruházásra.

A kétfelvonásos parlamenti csatában a képviselők főként a támogatásra érdemes célok körét próbálták meg tágítani. A kulturális és a környezetvédelmi bizottság egy-egy pártállástól független frontot képezett a szakterületi érdek védelmében. Iskolaügyben a kormány-előterjesztés kiiktatta középiskolai oktatás fejlesztését (középiskolai céltámogatást csak a ’91 előtt megkezdett beruházásokra szántak), de az általános iskolák körében is háromféle igényt minősített támogatásra érdemesnek: a legalább 162 négyzetméteres tornaterem-építést, a nemzetiségi oktatásra szolgáló tanteremépítést és az önálló iskolával nem rendelkező községekben az első három általános iskolai osztály megépítését. A kulturálisuk minden elképzelhető kombinációban javasolták vagy támogatták, hogy többféle fejlesztést karoljon fel a magyar állam. Környezetvédelmi téma csak egyetlenegy szerepelt az előterjesztésben – a környezetvédelmisek viszont címzetten támogatandónak ítélték meg a szovjet csapatok által itthagyott környezeti károk helyreállítását, a balatoni és velencei-tavi katasztrófahelyzet elhárítását, az Alföld tájvédelmét, célzottan támogatandónak pedig a szelektív hulladékgyűjtést, a kerékpárút-építést. Az egészségügyben az orvosi gépek, műszerek beszerzését és a szociális férőhelyek létesítését tartja a kormány szociálisan kiemeltnek – egy módosító indítvány a rendelőket is. Az ivóvízellátást az önkormányzati törvény ereje emeli ki a helyi érdekszférából: a törvény szerint a választási ciklus végéig minden település ivóvízellátását meg kell oldani. Ivóvíz-fronton főként az önkormányzati beruházások megkezdését ösztönözték volna a képviselők (kapjanak a szervezés alatt álló vízközmű-társulások is; pályázhassanak akkor is, ha még nincs meg a műszaki terv, hiszen ez is pénzbe kerül). Hadd említsük meg itt még – épp mert a kormányzat szerint teljesen abszurd a követelés – Szájer József (Fidesz) indítványát, amely szerint a bérlakás-felújítás is kiemelendő cél. Kormányzati számítások szerint ez – ’89-es áron – 200 ezer forintnyi céltámogatást emésztene fel…

A kormánystratégia valamennyi módosítás merev elhárítására irányult, hiszen minden változtatás szétfeszítette volna az elképzelése szerinti támogatási rendszert. November elején mégis megszavazott a ház két vízközműves és három környezetvédelmi módosítványt. Az egyik zöld irányzatú bomlasztásban – miszerint támogassák ’92-ben is a szilárdhulladék-lerakó telepek építését – szerepet vállalt maga a házelnök is: szavazategyenlőség állott elő, Szabad György igent mondott, éspedig – magyarázta meg mindjárt a jobboldalnak – nem véletlenül, hanem meggyőződésből. A bajt megelőzendő, Füzessy Tibor KDNP-frakcióvezető rövid szünetet kért a novemberi végső szavazás előtt, és az az alatt egységbe forrott koalíció leszavazta a kormány-előterjesztést és így az egyszer már elfogadott módosításokat is. Kisvártatva megint be lehetett terjeszteni az eredeti előterjesztést. „A kormány akkor lett volna cinikus – felelt meg egy fideszes ellenvetésre Boross belügyminiszter –, ha új bekezdésekkel, új köntösben, némi átcsoportosítással a Tisztelt Házat félre kívánta volna vezetni egy ugyanolyan tartalmú előterjesztéssel.”

De csaknem megismétlődött a novemberi tragédia. Most a kulturális pártokfelettiek szelleme látszott felülkerekedni. Két módosítványt (alap- és középfokú kollégiumi ellátás és a középiskolai tornaterem-építés céltámogatása) elfogadott a ház. Az egyik bomlasztásban tevékeny részt vállalt a levezető elnök – ezúttal Dornbach Alajos – is, minthogy szavazategyenlőség állott elő. De Szokolay Zoltán (MDF) is ludas volt, ő is igennel szavazott. Kónya frakcióvezető ekkor kezdte fölkeresni vezetteit, és több MDF-es képviselő kiment a teremből. Otthagyta a szavazást Szokolay szomszédja, a kulturális bizottsági tag Varga Zoltán is. Ekkor nézhették végig az ellenzéki padsorok éber megfigyelői, hogyan szavaz Szokolay Zoltán háromszor is szomszédja helyett.

• gazdaság