p.é./nwa [Pleszkán Éva–Nagy W. András]

Nyomtatóbarát változat

Ügynökök, ávósokról, pufajkások

Az átvilágítás igénye láthatóan nem korlátozódik a kisgazdákra és miránk. Boross úr, a belügyminiszter is követi a jő példát. Miután az elmúlt évben elvetették a szabad demokraták Hack-Demszky-féle szűkebb és precízebb javaslatát, most a kormánykoalíció állt elő a maga bővített verziójával. A végrehajtás technikai akadályainak részletezésére nincs helyünk. Egyebekben az utolsók közt vagyunk, akik magas közéleti tisztségekben ávó-sokkal, pufajkásokkal, szt-tisztekkel kívánnak találkozni. Két megjegyzésünk azért lenne. Az ’56-os vérbírók, ügyészek, vérbírósági alkalmazottak mennyivel különbek a verőlegényeknél? Rájuk miért nem terjed ki a vizsgálódás, s a volt titkos ügynök nem lehet tanszékvezető professzor, rovatvezető, akkor miért lehet egyházi, egyházügyi főméltóság? Köztudott, hogy a BM III/III-as csoportfőnökség nemcsak evilági, de egyházi tisztségviselők körében is imponáló aktivitást fejtett ki. Különben is régi dolog ez a beépülés és árulkodás, már Júdással elkezdődött.

(Figyelemre méltó körülmény továbbá, hogy a Népszabadság hamarabb jutott hozzá a kormány törvényjavaslatához, mint a képviselők. Régi kapcsolatok a BM-mel?)

---

A két legfontosabb esemény azonban; a köztársasági elnök németországi látogatása és a fővárosi közgyűlés Expo-ellenes határozata.

Göncz Árpád útja

Akkor került rá sor, amikor a hazai közélet nyakig belemerült önfeledt kárpótlási, hitéleti, ügynökmentesítési, világkiállítási kedvteléseibe. Az út értelme is az lenne, hogy visszairányítsa a figyelmet az alapkérdésre, a rendszerváltás voltaképpeni céljára. Mellesleg ez a társadalom egyetlen még élő közös nevezője. Ez a cél az Európai Közősséghez való mielőbbi csatlakozás. Kohl kancellár szerint Magyarország 1996–98-ban válhat teljes jogú EK-taggá és e törekvésében Németország támogatását élvezhetné. Ehhez pedig már 1993-ban az egészen közeli jövőben meg kell kezdeni az előkészítő tárgyalásokat – figyelmeztetett Göncz Árpád. Kevés az idő, rengeteg a konkrét gazdasági intézményes, jogi tennivaló.

Kárpótlások

Ez ki kellene hogy józanítsa a kormánykoalíció egyre inkább hátramenetbe kapcsolt erőit. Emlékeztetnie kellene őket, hogy a világ nem a történelmi igazságtevéssel kezdődik és végződik.

Miután dr. Antall József nem tudott vagy nem akart ellenállni a kisgazdák zsarolásának, most már jó esélye van rá, hogy hátralevő hivatali idejét kizárólag különféle kártérítési igények és konfliktusok menedzselésével töltse. Szépen mutatja ezt a miniszterelnök elmúlt hétvégi és hét elejei programja. Miután a Balaton mellett, Siófokon nagy sietve támogatásáról biztosította világi és egyházi ingatlanokat követelő kisgazda és kereszténydemokrata szövetségeseit, a Holt-tenger partjához, Izraelbe repült. Csak azért, hogy itt majd a magyarországi zsidók jogos kártérítési igényével szembesülhessen. Erről az előrelátó miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy majd a német kormánnyal együtt lát neki. Akkor viszont aligha kerülheti el a magyarországi németek szintúgy jogos kárpótlási igényeit. Később majd azok a fiatalok nyújtanak be hasonlóan jogos kárpótlási igényt, akiket jelenleg dr. Antall korosabb választói kedvéért rövidít meg. A folyamat a Bibó Szakkollégiumban és az Egyetemi Színpadon már meg is kezdődött.

E jóvátételi láncreakciók és újraelosztási konfliktusok egyáltalán nem segítik elő az Európai Közösségbe való mielőbbi bejutásunkat. Ezért is volt a Németországból hazatérő Göncz Árpád első dolga, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon a kárpótlási törvénnyel, hozzátéve, hogy nem lassítani, de siettetni akarja a folyamatokat. Talán nem teljesen véletlen, hogy az elnököt kísérő Kupa Mihály pénzügyminiszter úgyszintén arról nyilatkozott a május 13-ai Magyar Hírlapban, hogy türelmi tartalékai kezdenek megfogyatkozni. Gyorsabban kellene privatizálni – jelentette ki Kupa. Pedig a miniszter és Surányi György MNB-elnök nem teljesen üres kézzel, hanem két német bank budapesti alapítási szándékával együtt tért haza.

Expo

A másik fő eseményről, a Fővárosi Közgyűlés Expo-ellenes határozatáról külön írás szól a Beszélőben. Kérdés, hogy Expo-ügyben érdemes-e még bármit is írni, van-e még a szavaknak jelentése. Az biztos, hogy az egész ügy immár teljesen politikai, sőt egyeseknél vallási magaslatokra emelkedett és észalapon meg-közelíthetetlenné vált. Igaza van az MDF-nek és IDF-nek, ha beruházás-gazdaságossági érvelés helyett „mi-ti-ők igen, ki nem” szövegezésű plakátjait ragasztgatja. Mint ismeretes, Expo-ügyben teljesen felcserélődtek a hagyományos szerepek. Itt a konzervatívok a radikálisok, a merészek, a lendületesek, a vállalkozó szelleműek. A világkiállítást ellenző liberálisokat, az SZDSZ-t és a Fideszt azonban nem e jó tulajdonságok hiányával vádolják, hanem lassan már az élni akarás, a fényre törekvés, a hazajobbítás szándékának megtagadásával. Sokat segítene, ha a világkiállítási programiroda az ellenfél mélylélektani tulajdonságainak elemzése helyett végre megmondaná mennyi tényleges és garantált befektetési ajánlat jött össze. Nem keverve a befektetési szándékokat a munkavégzési (pénzköltési) hajlandósággal. Eddig ugyanis ez történt.

Három megkönnyebbülés

A legnagyobb megkönnyebbülést az okozza, hogy a jugoszláviai krízis eleddig nem vezetett robbanáshoz, sőt némileg csillapodni látszik. Nem mérgesedett el az egri találkozót követő magyar-román civakodás, hanem a „nyitott égbolt” szerződéssel esetleg bizalomerősítő folyamatok indulhatnak a két ország között.

Tragédia nélkül, ha úgy vesszük, győztesen ért véget az éhségsztrájkoló váci húsosok küzdelme. Az igazi siker azonban az lenne, ha végre kialakulna a független munkás-érdekvédelem, az ipari konfliktusok kezelésének módszertana, és a munkások méltó helyre kerülnének a privatizáció egész folyamatában. Akkor talán nem lenne szükség a mostanihoz hasonló kétségbeesett és alkalmazott módszereiben némiképpen vitatható akciókra.

• A hét üzenetei