Kovács Miklós

Nyomtatóbarát változat

Az „államalapítás” hivatalos napja május 24. lesz: két évvel ezelőtt ezen a napon vonultak be a fővárosba az Eritreai Népi Felszabadítási Front harcosai. A Magyarországnál valamivel nagyobb területű Eritreának 9,5 millió lakosa van. Az iszlám és keresztény kultúra „törésvonala” mentén fekvő ország évszázadokon át hódító törekvések célpontja volt: az oszmán birodalom után századunkban olasz, majd brit hódítók váltották egymást a Vörös-tenger e stratégiai fontosságú partvidékén. Az olasz gazdaság és kultúra térnyerése persze sokak szerint előnyt is jelentett Eritreának – mellesleg a nevét is az olaszoktól kapta: Aszmara, a főváros helyenként olasz kisvárosok hangulatát idézi.

Az ENSZ döntése értelmében Eritreát 1952-től egy évtizedre autonóm tartományként Etiópiához csatolták, ám Hailé Szelasszié császár megszüntette a „kis” függetlenséget. Ekkor indult a függetlenségi mozgalom, s a harc később, a katonai rezsim idején csak hevesebbé vált. Mengisztu Hailé Mariam jelentős szovjet haditechnikát is bevetett a gerillákkal szemben. A következmény: több mint 170 ezer halott katona a két oldalon, s több tízezer polgári áldozat.

Az 1991-es etiópiai változások után az Eritreai Felszabadítási Front hivatalosan ugyan nem nyilvánította függetlenné a tartományt, de Eritrea vezetői már ekkor bejelentették, hogy népszavazáson kívánnak véleményt kérni a függetlenségről.

Az, hogy az egész ország az Eritreai Népi Felszabadítási Front mögött áll, nem teszi felhőtlenné a politikai élet alkotmányos kereteinek megszervezését. Iszajasz Aferverki, a front vezetője minden bizonnyal állam- vagy kormányfő lesz: a függetlenségi háború 48 esztendős veteránja azt nyilatkozta, hogy nem tartja elfogadhatónak az olyan belső stabilitást, amely nem demokratikus elveken alapul.

Újabb választás következik tehát, amely eldönti, milyen politikai erők vesznek majd részt a kormányzásban.

Az ország nagy része a harminc esztendeig dúló háború nyomán a szó szoros értelmében romokban hever. Elsősorban a városok, a kikötők károsodtak a harcokban, a falvakat és a kisebb településeket a bombázások, valamint a tüzérségi támadások kevésbé érintették. A lakosság országszerte éhezik, a becslések szerint csak a legszükségesebb feltételek megteremtéséhez legalább 2 milliárd dolláros külső segítségre lesz szüksége Eritreának. A lakosság legkevesebb háromnegyedének van szüksége azonnali élelmiszersegélyre.

Az adottságok kétségtelenül sokkal kedvezőbbek, mint az egykori „kényszerházastárs” Etiópiáé. Hiszen Eritreának tengerpartja van, s amint normális forgalmat bonyolítanak le a kikötők, megkezdődhet a kilábalás a nyomorból. A kikötők forgalmának felfuttatásához nyilván hozzájárul majd a volt anyaország is, hiszen az új helyzetben is a Vörös-tenger partján lévő kikötők a leggazdaságosabbak számára.

Az egykori gyarmattartó Olaszország, illetve Szudán máris elismerte Eritrea függetlenségét, s nyilván így tesznek a környező mohamedán országok is. Remény van a normális viszonyra Izraellel is, amely a rendszerváltás idején sok ezer zsidót menekített ki Etiópiából és Eritreából a nyerő helyzetbe kerülő iszlám többség bosszújától tartva.

• Külföld