Skip to main content

Ünnep és gyász Szlovákiában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Vladimír Meciar kormánya méltó módon kívánt hozzájárulni az önálló Szlovákia létrejöttének megünnepléséhez. A kabinet tavalyi döntése alapján, az éjféli ünnepségsorozat támogatására minden adófizető állampolgár számára 5 koronát utaltak ki állami költségvetésből. Így aztán lett pénz ingyenborra, -pezsgőre, -mulatságra, -virslire és -gulyásra.

Azt persze túlzás lenne állítani, hogy egész Szlovákia önfeledten várta az éjfélt. Kassán alig százan mentek el a mulatságra, hasonló volt a helyzet Dél-Szlovákiában. Pozsonyban a Duna partján – igaz, állami támogatás nélkül – eltemették a föderáció koporsóját.

Az ünnepi felszín alatti kemény hatalmi harc az 1948-as kommunista hatalomátvételhez hasonlít. A Meciar vezette HZDS, valamint a Szlovák Nemzeti Párt újév után, minden eddigi gátlásától megszabadulva, teljesen nyers hatalmi eszközökkel szabadul meg a sajtó képviselőitől, teszi lehetetlenné az ellenzéket. A közlekedési miniszter január 1-jével leváltotta három dél-szlovákiai járás magyar vezetőjét, mivel nem voltak hajlandók utasítására eltávolítani a magyar nyelvű helységnévtáblákat.

Újévtől megszűnt a szövetségi tévéadás, így ma már Szlovákiába nem érkezik információ Csehországból sem. A teljesen szervilis szlovák kormánytévé kiiktatott műsorából minden bíráló hangot, és egyetlen célja van, megfelelni a kabinet és Meciar elvárásainak. A kormány nemrég államosított két, eddig úgy-ahogy független jelentős napilapot, leváltotta az ifjúsági napilap főszerkesztőjét. Megjelent az arab és a közel-keleti tőke, épül a Meciarnak alárendelt titkosszolgálat. A jelek szerint 1992. január 1-jén végleg véget ért az 1989-től tartó „bársonyos” állapot: a külföld számára láthatatlan részeken gőzerővel folyik a demokratikus vívmányok megsemmisítése. Bízni talán csak abban lehet, hogy ez az új rendszer is a kommunizmushoz hasonló sorsra jut.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon