Tóth István János

Nyomtatóbarát változat

Bármennyire valószínűnek is tűnik ma, hogy az első változat fog bekövetkezni, egy új gazdasági program megvalósításában a jobbközép-keresztény kormány választási lehetőségei erősen korlátozottak. Olszewski kormányának ugyanis a gazdaságpolitika kialakításakor két fontos tényezőt feltétlenül tekintetbe kell vennie.

Az egyik: az IMF és a hitelező országok azt szeretnék, ha a kormány folytatná a szigorú pénzpolitikát, tovább csökkentené az inflációt és a költségvetési hiányt, azaz ha lényegében továbbra is a Balcerowicz nevével fémjelzett gazdaságpolitika maradna érvényben.

A másik fontos tényező pedig a Balcerowicz-program két év alatt elért gazdasági sikerei és ezek pozitív lakossági értékelése.

Igaz ugyan, hogy a pénzügyminiszterbe vetett kezdeti bizalom fokozatosan elenyészett, és 1991-re hazájának egyik legnépszerűtlenebb politikusává vált, de magának a Bielecki-kormánynak a megítélése a recesszió, a munkanélküliség növekedése ellenére pozitív maradt. Az OBOP közvélemény-kutatási intézet adatai szerint 1991 decemberében a lengyelek 59%-a vélte úgy, hogy Bielecki jó miniszterelnök volt (csak 30% állította az ellenkezőjét), és a megkérdezettek 49%-a elégedetten nyilatkozott a kormány munkájáról.

Az utóbbi két év gazdaságpolitikájának eredményei között Magyarországon leginkább a hiperinfláció megállítása és a zloty részleges konvertibilitásának megteremtése ismert. Azt már kevesebben tudják, hogy 1989 után a kedvező kormányzati politika hatására a magánszektor jelentős növekedésnek indult (pl. két év alatt megkétszereződött, 1991 végére 1,6 millióra nőtt a magán kft.-k száma), és egyes gazdasági ágak (mint pl. a szolgáltatások és a kereskedelem) szinte teljesen magánkézbe kerültek, máshol pedig (pl. az építőiparban) 43%-ra nőtt a privátszektor részesedése.

A magánszektor térhódítása nyomán bekövetkező jótékony változás az utca embere számára különösen a kereskedelemben szembeötlő. A magánkézbe került, újjávarázsolt boltok dugig vannak nyugati termékekkel, és a hiánygazdaság úgy eltűnt, mintha nem is létezett volna. Az árubőséggel persze a nyugati árszínvonal és árstruktúra átvétele is együtt járt, s a lakosság jó részének nincs és belátható időn belül nem is lesz lehetősége a drágább nyugati termékek megvásárlására, de ennek ellenére nagy kereslet mutatkozik a jobb termékek iránt.

A vásárlóerő csökkenése 1991-ben megállt, sőt a statisztikai hivatal becslése szerint 1990-hez viszonyítva 1-3%-os reáljövedelem-növekedésre lehet számítani. Az árviszonyok átrendeződése nyomán 1989-hez képest (az átlagfizetéseket figyelembe véve) a nyugati importcikkek, híradás-technikai eszközök, déligyümölcsök 2-4-szer lettek relatívan olcsóbbak, míg a szolgáltatások, a közlekedési díjtételek és egyes korábban dotált élelmiszerek jelentősen – 2-3-szorosára – drágultak.

Az ipar egészét tekintve 1991 végére 1990-hez képest csökkent – de még mindig 14%-os maradt – a recesszió üteme. Minden pozitívuma ellenére azonban a Balcerowicz-féle sokkterápia korántsem úgy sikerült, ahogy azt eredetileg elképzelték. Az ipari minisztérium alá tartozó mintegy 4500 vállalatból 1991-ben mindössze 30-at sikerült magánkézbe adni; a magángazdaság növekedése nem tudta kompenzálni az állami szektor összeomlását; az inflációt nem tudták a kívánt mérték alá szorítani (az áremelkedés üteme tavaly elérte a 70%-ot, ami azonban óriási eredmény az 1989-es hiperinflációhoz képest); a gazdasági recesszió – nagyrészt a szovjet piac összeomlásának következtében – 1991-ben tovább mélyült, az ipari termelés két év alatt kb. 30-35%-kal esett vissza; a munkanélküliség pedig drámai módon nőtt 1990-hez viszonyítva: míg 1990 decemberében 1,1 millió állástalant regisztráltak, addig ez a szám 1991 végére megközelítette a 2 milliót (a munkanélküliségi ráta ezzel túlhaladta a 10%-ot).

A várt javulás elmaradása miatt a lengyelek az 1991-es évet jóval sötétebbnek látták, mint az azt megelőzőt. A CBOS közvélemény-kutató intézet adatai szerint 1990. év végén a megkérdezettek 32%-a, 1991 decemberében pedig már 53%-a látta rossznak Lengyelország helyzetét. Az életviszonyokban a drámai romlást ugyan nem 1991-ben, hanem 1990-ben kellett elviselniük, amikor a sokkterápia jegyében reálkeresetük 30-40%-kal csökkent 1989-hez viszonyítva, de akkor még élt a gazdasági helyzet gyors javulásába vetett hit, ami 1991-re már végleg illúziónak bizonyult.

A Balcerowicz-program okozta sokk 1991-re ugyan már elmúlt, a lengyel társadalom úgy-ahogy túlélte a megpróbáltatásokat, de úgy tűnik, hogy további nehézségeket már nehezen képes, illetve már nem hajlandó elviselni. Ez tükröződött a parlamenti választások eredményein is: többségében olyan pártok kerültek be a szejmbe, amelyek élesen szembehelyezkedtek a „gazdaságot romba döntő” sokkterápiával, és a recesszió megállítását, egy erőteljes állami konjunktúraélénkítő politikát helyeztek kilátásba.

Kellően optimistán szemlélve 1991 gazdasági és politikai történéseit, remény van arra, hogy az elmúlt két év megpróbáltatásai nem voltak hiábavalóak, de a lakosság nagy része által várt érezhető javulás továbbra is a (távoli?) jövő ígérete marad.

• Külföld