Skip to main content

Sok a sokkból?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Bármennyire valószínűnek is tűnik ma, hogy az első változat fog bekövetkezni, egy új gazdasági program megvalósításában a jobbközép-keresztény kormány választási lehetőségei erősen korlátozottak. Olszewski kormányának ugyanis a gazdaságpolitika kialakításakor két fontos tényezőt feltétlenül tekintetbe kell vennie.

Az egyik: az IMF és a hitelező országok azt szeretnék, ha a kormány folytatná a szigorú pénzpolitikát, tovább csökkentené az inflációt és a költségvetési hiányt, azaz ha lényegében továbbra is a Balcerowicz nevével fémjelzett gazdaságpolitika maradna érvényben.

A másik fontos tényező pedig a Balcerowicz-program két év alatt elért gazdasági sikerei és ezek pozitív lakossági értékelése.

Igaz ugyan, hogy a pénzügyminiszterbe vetett kezdeti bizalom fokozatosan elenyészett, és 1991-re hazájának egyik legnépszerűtlenebb politikusává vált, de magának a Bielecki-kormánynak a megítélése a recesszió, a munkanélküliség növekedése ellenére pozitív maradt. Az OBOP közvélemény-kutatási intézet adatai szerint 1991 decemberében a lengyelek 59%-a vélte úgy, hogy Bielecki jó miniszterelnök volt (csak 30% állította az ellenkezőjét), és a megkérdezettek 49%-a elégedetten nyilatkozott a kormány munkájáról.

Az utóbbi két év gazdaságpolitikájának eredményei között Magyarországon leginkább a hiperinfláció megállítása és a zloty részleges konvertibilitásának megteremtése ismert. Azt már kevesebben tudják, hogy 1989 után a kedvező kormányzati politika hatására a magánszektor jelentős növekedésnek indult (pl. két év alatt megkétszereződött, 1991 végére 1,6 millióra nőtt a magán kft.-k száma), és egyes gazdasági ágak (mint pl. a szolgáltatások és a kereskedelem) szinte teljesen magánkézbe kerültek, máshol pedig (pl. az építőiparban) 43%-ra nőtt a privátszektor részesedése.

A magánszektor térhódítása nyomán bekövetkező jótékony változás az utca embere számára különösen a kereskedelemben szembeötlő. A magánkézbe került, újjávarázsolt boltok dugig vannak nyugati termékekkel, és a hiánygazdaság úgy eltűnt, mintha nem is létezett volna. Az árubőséggel persze a nyugati árszínvonal és árstruktúra átvétele is együtt járt, s a lakosság jó részének nincs és belátható időn belül nem is lesz lehetősége a drágább nyugati termékek megvásárlására, de ennek ellenére nagy kereslet mutatkozik a jobb termékek iránt.

A vásárlóerő csökkenése 1991-ben megállt, sőt a statisztikai hivatal becslése szerint 1990-hez viszonyítva 1-3%-os reáljövedelem-növekedésre lehet számítani. Az árviszonyok átrendeződése nyomán 1989-hez képest (az átlagfizetéseket figyelembe véve) a nyugati importcikkek, híradás-technikai eszközök, déligyümölcsök 2-4-szer lettek relatívan olcsóbbak, míg a szolgáltatások, a közlekedési díjtételek és egyes korábban dotált élelmiszerek jelentősen – 2-3-szorosára – drágultak.

Az ipar egészét tekintve 1991 végére 1990-hez képest csökkent – de még mindig 14%-os maradt – a recesszió üteme. Minden pozitívuma ellenére azonban a Balcerowicz-féle sokkterápia korántsem úgy sikerült, ahogy azt eredetileg elképzelték. Az ipari minisztérium alá tartozó mintegy 4500 vállalatból 1991-ben mindössze 30-at sikerült magánkézbe adni; a magángazdaság növekedése nem tudta kompenzálni az állami szektor összeomlását; az inflációt nem tudták a kívánt mérték alá szorítani (az áremelkedés üteme tavaly elérte a 70%-ot, ami azonban óriási eredmény az 1989-es hiperinflációhoz képest); a gazdasági recesszió – nagyrészt a szovjet piac összeomlásának következtében – 1991-ben tovább mélyült, az ipari termelés két év alatt kb. 30-35%-kal esett vissza; a munkanélküliség pedig drámai módon nőtt 1990-hez viszonyítva: míg 1990 decemberében 1,1 millió állástalant regisztráltak, addig ez a szám 1991 végére megközelítette a 2 milliót (a munkanélküliségi ráta ezzel túlhaladta a 10%-ot).

A várt javulás elmaradása miatt a lengyelek az 1991-es évet jóval sötétebbnek látták, mint az azt megelőzőt. A CBOS közvélemény-kutató intézet adatai szerint 1990. év végén a megkérdezettek 32%-a, 1991 decemberében pedig már 53%-a látta rossznak Lengyelország helyzetét. Az életviszonyokban a drámai romlást ugyan nem 1991-ben, hanem 1990-ben kellett elviselniük, amikor a sokkterápia jegyében reálkeresetük 30-40%-kal csökkent 1989-hez viszonyítva, de akkor még élt a gazdasági helyzet gyors javulásába vetett hit, ami 1991-re már végleg illúziónak bizonyult.

A Balcerowicz-program okozta sokk 1991-re ugyan már elmúlt, a lengyel társadalom úgy-ahogy túlélte a megpróbáltatásokat, de úgy tűnik, hogy további nehézségeket már nehezen képes, illetve már nem hajlandó elviselni. Ez tükröződött a parlamenti választások eredményein is: többségében olyan pártok kerültek be a szejmbe, amelyek élesen szembehelyezkedtek a „gazdaságot romba döntő” sokkterápiával, és a recesszió megállítását, egy erőteljes állami konjunktúraélénkítő politikát helyeztek kilátásba.

Kellően optimistán szemlélve 1991 gazdasági és politikai történéseit, remény van arra, hogy az elmúlt két év megpróbáltatásai nem voltak hiábavalóak, de a lakosság nagy része által várt érezhető javulás továbbra is a (távoli?) jövő ígérete marad.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon