Vytautas Radzvilas

Nyomtatóbarát változat

A litván gazdasági élet szinte teljesen megbénult, az emberek kétségbeesetten keresik a kiutat. Ezt a helyzetet használta ki a propaganda, mely két forrásból táplálkozott. A lapok egy része dühödt antikommunista retorikával folyton arról győzködte az olvasókat, hogy mindenben az államhatalmi struktúrákban rejtőzködő kommunisták a hibásak, a sajtó másik része pedig azt igyekezett elhitetni, s igen sikeresen, hogy mindenben a sajudisták a hibásak, akik tönkretették az ország gazdaságát, és káoszt idéztek elő.

Győztek a „pragmatikus posztkommunisták”…

Így készítették elő lélektanilag – kölcsönös acsarkodással – a talajt az első szabad, független litvániai választáshoz. Amit persze ily előzmények után valódi választásnak a legkevésbé sem lehet nevezni, legfeljebb egyszerű leszámolásnak: a választók nem valamelyik politikai erőre szavaztak, hanem aközül választhattak, melyik régi politikai erővel állnak szemben, melyiket akarják kiseprűzni.

E kérdésföltevés következtében igen kedvező helyzetbe került a kommunista utódpárt, amelyik az előzetes eredmények szerint abszolút többséget kapott a parlamentben, tehát a lakosság nagy része támogatja. Önmagában véve ebben nincs semmi meglepő: mint minden posztkommunista párt, most ez is igyekszik valami másra átfesteni magát – szocialista, „liberális bal” programja ha kissé eklektikus is, mindenesetre meggyőző lehetett. Ezen a választáson az összes valódi európai párt – liberálisok, szociáldemokraták, kereszténydemokraták – vereséget szenvedett.

…vesztett a „fasisztoid szélsőjobb”

De vereséget szenvedett a Sajudis is. Hangsúlyozzuk: méltán. Azok az emberek ugyanis, akik tökéletesen kiábrándultak a Sajudis politikájából, joggal szavaztak ellene. Ez a politika azzal fenyegetett, hogy Litvániában a szó szoros értelmében vett erőszak kerekedik felül, sőt, nem félek kimondani: bizonyos értelemben a fasizmus jut győzelemre. Ezért azok az erők, amelyek valamelyest is reális alternatívát képviseltek, tökéletesen figyelmen kívül hagyták. Három évvel a Sajudis születése után a legendás és dicső múlt végképp semmibe veszett.

Litvánia lakossága menthetetlenül két részre szakadt. A Sajudis korábbi híveit most már csak a túlélés esélyei érdeklik, s az egész litván politikai élethez való viszonyukat ez a negatív álláspont – „mindegy mi, csak ne a Sajudis” – határozza meg. A függetlenség pátosza ma már édeskevés a nemzeti egységfronthoz.

A Sajudis egykori hívei azzal, hogy pártjuk ellen szavaztak, végképp porrá zúzták. Ez önmagában nem lenne baj, hisz végül is így elkerülték, hogy egy szélsőjobboldali totalitárius rendszer létrehozásánál bábáskodjanak. Csak épp eközben azt nem vették észre, hogy Brazauskas posztkommunista pártjára szavazva, lényegében egy másik totalitárius rendszer visszaállításában segédkeznek. Egyelőre ezt nagyon kevesen fogják föl, s azt kell hinnünk, hogy jelenleg, ezen a választáson nem is volt más alternatíva.

A Sajudis menthetetlenül elvesztette tekintélyét, sőt, Litvániában az efféle, rendkívül sok tendenciát befogadó „népmozgalom”, meghatározatlan arculatú „gyűjtőpárt” létjogosultsága maga is megkérdőjeleződött. Még a józan, mérsékelt jobboldali irányzat követői is úgy vélik: a Sajudis egésze nem képes a helyzet ellenőrzésére. Minden tekintetben az arrogáns, szélsőséges erők kerekedtek felül, amelyek oly ostobán és reménytelenül támadták a kommunistákat, hogy okkal keltettek riadalmat a lakosságban. S szándékuk visszafelé sült el: az emberek a kommunistákra szavaztak.

Landsbergis kontra Brazauskas?

Landsbergis tegnap is, ma is beszédet mondott a tévében, s bár beszélt kommunista veszélyről, a keleti kapcsolatok problémáiról, az a benyomásom, hogy nem látja be: vereséget szenvedett. Pedig több mint bizonyos: Landsbergist az elnöki székben Brazauskas váltja fel. Valószínűleg januárban lesz az elnökválasztás: Litvániában a lakosság közvetlenül szavaz a köztársaság első emberének személyére.

A kormányalakítás esélyei most attól függenek, tud-e Brazauskas nagykoalíciót alakítani a kereszténydemokrata, netán a szociáldemokrata párttal. Annyi már most teljesen nyilvánvaló, hogy az első saját litván szejm nem lesz hosszú életű, talán csak néhány hónapos. A liberálisoknak ezt az időt arra kell fölhasználniuk, hogy még világosabb programot dolgozzanak ki, s még egyértelműbben hozzák az emberek tudomására, milyen alternatívák között kell választaniuk.

Előzetes becsléseink szerint az orosz és lengyel lakosság is a Brazauskas-féle Demokratikus Munkapártra szavazott, bár bejutottak a Lengyel Szövetség jelöltjeiből is néhányan. A 141 tagú litván szejmben az előzetes adatok szerint több mint 80 helyet a Demokratikus Munkapárt birtokol, a többi szétforgácsolódik a kis pártok közt.

A Liberális Szövetség is csupán 2 százalékot kapott, tehát nem szerzett egyetlen mandátumot sem. És ez is a már említett lélektani ténnyel magyarázható: az emberek tegnap nem valamelyik párt mellett, hanem a Sajudis ellen adták le voksaikat. Ezért minden valóban demokratikus erő vereséget szenvedett. Közülük egyedül csak a Liberális Szövetség őrizte meg struktúráját, ez némi reményt ad.

Maga Brazauskas persze egészen rendkívüli posztkommunista figura. Gazdasági szakemberként kezdte pártbéli pályafutását, így pontos képe volt az ország helyzetéről. Csak a legutolsó pillanatban lett a Litván SZKP KB titkára, így nem mondhatni, hogy vakbuzgó ideológiai élharcos lenne, s nem is kompromittálódott a lakosság szemében.

A vasárnapi választáson a litván lakosságnak az alkotmányról is döntenie kellett. Afelől semmi kétség nem volt, hogy minden politikai erő fontosnak tartja az alkotmány megszavazását, hiszen egyértelmű, mi volt a tét: vagy gyönge és hiányos alkotmánya van Litvániának, de van alkotmánya, vagy nincs semmiféle alkotmánya. 83 százalék megszavazta az alkotmányt.

Nagyon sokan vádolják most a moszkvai konzervatívokat azzal, hogy titkos ügynökeik révén segítették a posztkommunistákat. Maga Landsbergis is azt hangoztatta, hogy Brazauskasékat Moszkvából támogatják. Ez azonban egyáltalán nem bizonyítható. Én mint liberális, nagyon ellenzem az efféle előítéletnek a terjedését. Be kell valljuk magunknak: a kommunista utódpárt „Moszkva keze” nélkül is tudott győzni Litvániában. Az embereket láthatóan csak egyetlen dolog érdekelte: miképp lehet megakadályozni a szélsőjobb hatalomra kerülését. És bármit is gondolunk Brazauskas múltjáról, ezt a tényt megnyugtatónak kell vélnünk. A Demokratikus Munkapárt persze nagyon nehéz helyzetben van: szép választási ígéreteit aligha válthatja valóra a katasztrofális gazdasági tények figyelembevétele nélkül. A mindennapi élet lassan teljesen megbénul. Az emberek épp abban a reményben szavaztak a Munkapártra, hogy majd talán Brazauskas meg tud egyezni Moszkvával, vagy legalábbis valamiféle kedvezményt tud kicsikarni a gazdasági élet talpra állításához. Ez azonban egyáltalán nem reális. Moszkvában továbbra is a kemény kurzus dominál a Litvániához fűződő viszony terén, s ha Moszkva mégis nyújtana bizonyos kedvezményeket, ezért cserébe nekünk nagyon is súlyos politikai engedményeket kellene tenni. Ez pedig még Brazauskas pártjának sem áll szándékában. Bármilyen politikai lépés hátrafelé Litvánia függetlenségének csorbulásával járna, s egyelőre erre egyetlen politikai erő sem vetemedne.

Litvánia tegnap a tegnapra szavazott. S csak reménykedhetünk, hogy ezzel a választási eredménnyel sikerül elkerülni a polgárháborút.

(Vilnius)

• Külföld