Skip to main content

Van még kártya a pakliban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Vannak kiutak?


A kép gyakran több információt hordoz, mint a szó. Célzott információt. Ez jutott eszembe, mikor a múlt heti Beszélőben Havas–Kőszeg–Solt elemzésének („Vannak kiutak”) olvasása közben a cikkbe szedett karikatúrára pillantottam. A képen két kártya, Tölgyessy Péter a király egyik fele, ugyanezen a kártyán vele átellenben, s ekként fejjel lefelé Pető Iván. Mellette egy másik lap, egy dáma, rajta Solt Ottilia szomorkodik.

A cikkben nincs szó személyekről, csak irányvonalakról. Ezek – pontosabban az SZDSZ – jövőjéről feltételes módban írnak a szerzők: „Lehet balközép párt és lehet középen álló liberális gyűjtőpárt.” A személyi konzekvenciák levonásában is óvatosak: „Az esélyeket akár egy évig is lehet próbálgatni. Optimális volna, ha az SZDSZ új vezetése a két törekvés átmeneti kiegyezését, dinamikus egyensúlyát testesítené meg.” Ha nincs a karikatúra, ezt az álmosítóan banális következtetést azonnal el is felejteném. De van. És mint a pártállami Népszabadságon nevelkedett kelet-európai olvasó és többszörösen visszaeső Kávéházi Konrád máris igyekszem megfejtem a kép „üzenetét”, a cikk és a kép összefüggéseit: Pető és Tölgyessy egymással szemben – eddig rendben, ezt tudtuk – de hogy Solt esetleg Tölgyessyvel szövetségben? Persze ennek ellentmond az, hogy …viszont másfelől… Azon veszem észre magam, hogy a kép behúzott a nagy SZDSZ-es játékba: javában latolgatom, ki is lehetne Kis János utóda a pártelnöki székben.

A Beszélő nemcsak aktivizált, de e kis rajzzal akarva-akaratlan véleményt is nyilvánított az elnökválasztási ügyben. Nem is elsősorban azzal, hogy – szerintem nem igazán ízlésesen – a szerzőhármas, mi több, a szerkesztőség egyik tagját a favoritok közé emelte. Sokkal fontosabb, hogy a kép – talán nemcsak nekem – azt sugallja, e három politikai harcban megfáradt frontember közül lehet és kell választanunk. Ráadásul ez a három valójában csak kettő, hiszen Pető – ha marad frakcióvezető – aligha valószínű, hogy elvállalná, elvállalhatná a pártelnökséget.

A Beszélő-karikatúra kínálta választék nekem (és azt hiszem, nemcsak nekem) elfogadhatatlanul szűk.

Emlékezzünk, hogyan keresett az SZDSZ köztársasági elnököt. Volt akkor is önjelölt, ráadásul ismert személyiség. Nem kevesen hajlottak jelölésére, erre a kézenfekvő, valójában azonban kényelmes megoldásra. Milyen szerencse, hogy mások szívósan tovább kerestek, és végül egy valóban súlyos egyéniségre, egy sikeres és népszerű köztársasági elnökre leltek a pártban.

Nem hiszem, hogy most más lenne a helyzet. Nem hiszem, hogy a sértett, sértettségében populizmusra hajló és riasztóan hatalomvágyó Tölgyessy Péter és az érzelmein oly gyakran uralkodni képtelen, ráadásul a párt egyik (fontos és hasznos) szélsőségét reprezentáló Solt Ottilia közül kellené választanunk. Osztom sokak aggodalmát, hogy megválasztásuk nem az egység, hanem a megosztottság szellemét erősítené az SZDSZ-ben. Magam is úgy vélem, a pártbeli népszerűségük szükséges, ám semmiképpen nem elégséges ahhoz, hogy elfogadja őket az ország politizáló közvéleménye.

Tölgyessy története még szomorúbb tanulsággal is szolgál: úgy lehetett király ebben a pakliban, hogy az elmúlt évben szinte alig szerepelt a parlamentben. Az üzenet világos: a szabad demokratáknál sincs mindig szoros kapcsolat teljesítmény és előmenetel között. Pedig a párt visszaesett ugyan, de eközben számos politikus és aktivista egyenletesen jó, mi több, javuló teljesítményt nyújtott. Talán éppen a sikertelenségben is sikeresek között kellene keresni az SZDSZ új frontembereit. Vannak sikeres önkormányzati vezetők. Bővült az SZDSZ szakértőinek a tábora: nem valamelyik reformközgazdász veterán, hanem Greskovits Béla volt a motorja a gazdasági programkészítésnek. A parlamenti frakció régi sztárjai mellett egyre többen figyelnek Wekler Ferenc, Kuncze Gábor vagy Szent-Iványi István szerepléseire. Üdítő pillanat, ha a hisztérikus iskolamesterként viselkedő Szabad Györgyöt a szabad demokrata alelnök, dr. Dornbach Alajos váltja fel a parlamenti ülés vezetésében. Dornbach jól példázza a „javuló teljesítményű újak” erényeit: rögtönzés helyett szakértelem, arrogancia helyett udvarias vitakészség jellemzi munkáját.

Bármit sugall is a rajz, ők is benne vannak a pakliban. Nyugodtabb lennék, ha az új osztás után ilyen lapokkal a kézben vennénk részt a halálosan komoly játékban, aminek nem kisebb a tétje, mint a szabad és demokratikus Magyarország.
















Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon