Beszélő: Milyen szakszervezet vagytok ti, ha nem liberális?

– Semmilyen párthoz nem akarunk kötődni. A liberális pártokhoz sem. Ellentéteink vannak alapvető kérdésekben, legalábbis egyes liberális barátainkkal.

Többen hajlamosak felidézni az olyan országokban keletkező veszélyt, amelyekben a szakszervezet erős monopolhelyzetben van, és így akadályává válik a gazdasági folyamatoknak. Magyarországon viszont ilyen veszély nincs, a szakszervezetek gyengék és megosztottak.

A kormány ugyan benyújtott már egy indítványt a XXVIII-as módosítására, de ebben csak azt a törvénysértést óhajtotta kivédeni, hogy már most lejár a szakszervezeti választások megtartására törvényileg megszabott határidő. Sem a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) összetételének megváltoztatására vonatkozó javaslatokat, sem pedig a szakszervezeti választási törvénytervezetet nem dolgozták ki.

A Liga legutóbbi választmányi ülésén, április 24-én lemondott tisztségéről Forgács Pál, az alapító elnök. 70 évesen, két infarktus után kicsit pihenni szeretne.

(A vele készülő interjút jövő heti számunkban olvashatják.)

Mivel a Liga alapszabálya szerint az elnököt a kongresszus választja, s a választmány döntése szerint kongresszust csak a szakszervezeti hármas választás után fognak összehívni, az elnöki teendőkkel Horn Gábort, az 1991.

Akut kríziskörzet, finomabban szólva kiemelt térség

Pedig a szakértőbizottság elemzését kiegészítő ábrák a munkanélküliség alakulásáról baljós sötétülésükkel elég harsányan riadóztatnak. Látható rajtuk, ahogyan a válság terjed keletről nyugatra is, s makacsul rögzül északkeleten és délkeleten, az amúgy is „fejletlen” térségekben. Mert – írja a szakértőbizottság – vannak fejletlen területek, ahol nincs infrastruktúra, nincs szellemi tőke, monokulturális a gazdaság, s alig szerveződik maga a társadalom.

A jog valóságos állása tekintetében köztes helyet szánnak a közoktatás, -egészségügy és -művelődés munkásainak a vállalatoknál megszerezhető státus és a közhivatalnoki íróasztal között. Valójában a közalkalmazotti státus – sokan vélekednek így – közelebb áll a könyökvédős csinovnyikéhoz, mint ami a pedagógusi, orvosi, kutatói alkotóközösséghez illene. Kóródi Mária (SZDSZ) például, a „bismarcki”, egyszersmind „lenini” jelzőkkel illette az előterjesztést a parlamenti vitában, azt állítva róla, hogy „uniformizál, fegyelmez, diktál, függőségbe hoz, függőségben tart és elbizonytalanít”.

A sajtó fásultan vette a nagy hírt. Érthető a rezignáltság: a vagyonvita, avagy, ahogy sokan írják, a „marakodás” csakugyan irdatlanul unalmas. A másik kényelmetlenség az lehet, hogy ezúttal egy rendszerváltó törvény ütötte meg az alkotmányjogi mércét.