Skip to main content

Beszélő évek – 1982

Vélemények a kisvállalkozásokról


1982 elején lépett hatályba a kisvállalkozások létrehozását engedélyező rendelet, amely alapvető változást jelentett a hazai gazdasági életben. „Még alig 20-40 ezer főt érint a kisvállalkozás, de mindennapos téma a sajtóban és a munkahelyeken, hivatalos fórumokon és baráti beszélgetéseken. Ma már létezik a kisvállalkozói szektor.

Egy színházalapítás háttere


1982 a színházi életben (is) ’81-gyel kezdődött. Nemcsak abban az értelemben, hogy minden konkrét esemény csak és kizárólag egy adott folyamatban értelmezhető – esetünkben például egy premier, annak sikere vagy sikertelensége, egyáltalán a hatása nem szakítható ki az évad egészéből, amely szeptembertől júniusig tart, hanem mindenekelőtt azért, mert minden, ami ’82-ben történt, csak az 1981. decemberi lengyelországi puccs tükrében vizsgálható. A hatalom lépései és ellenintézkedései éppen úgy, mint a szamizdattevékenység felerősödése, avagy a színházak darabválasztása és előadásai.

1982 filmjei


A nyolcvanas évek a magyar film számára kifejezetten biztatóan indultak. Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc szellemes animációs filmje, A légy, majd Oscart kapott a Mephisto, és jó néhány fontos nemzetközi fesztiválon úgyszintén sikerrel szerepeltek a filmjeink. Teljesült a dokumentarista mozgalom régi kívánsága, 1981-ben megalakulhatott önálló stúdiójuk, a Társulás. A presztízsfilmek mellett úgy tűnt, lábra kap a hazai populáris film is.


1. Kovács Kati-Zorán: Játssz még! – (1)

2. Hungária: Csao, Marina – (11)

3. Soltész Rezső: Gondolsz-e majd rám – (–)

4. Color: Féltelek – (4)

5. Karthago: Rekviem – (6)

6. Rolls: Mitől megy a villamos? – (18)

7. V’Moto-Rock: Angyallány – (2)

8. Korál: A szeretet koldusai – (–)

9. Hobo Blues Band: Mata Hari – (3)

10. 100 Folk Celsius: Lakótelep – (13)

11. Korál: Kevés voltam neked – (5)

12.






















Főszerkesztők leváltása 1982-ben


1982. november 12-én a Magyar Nemzet MSZMP-s pártalapszervezete előrehozott (mint az „ügyvezető” titkár, Barta András fogalmazta: „rendhagyó”) év végi beszámolót tartott. Az ő és az éppen megválasztás előtt álló párttitkár, Tóth Gábor (a lap mostani főszerkesztője) által írásba fektetett, másfél évtizeddel ezelőtti értékelés az óhatatlan áthallások nélkül is tanulságos olvasmány:

„Valamennyien tudjuk: mi itt a Magyar Nemzetnél most átmeneti időt, nehéz heteket élünk… Nekünk rendre és nyugalomra van szükségünk: most ez a feltétele mindennek.


 
Micsoda bál állt nálunk
Finnegan halotti torán.
(James Joyce: Finnegan’s wake)

Hát hogyne állt volna a bál, mikor a kommunisták sovány kenyéradagján tengődő egész hatalmas ország epedve várta a gigantikus látványt, miként leli nyilvánvalóan egyre közelgő halálát az utolsó teljes értékű főtitkár (a poétalelkű Andropov, az örökké maródi Csernyenko és a revizionista Gorbacsov nem számít), s miként indulnak meg e szomorú esemény nyomán a „jótékony változások”, amit természetesen már a vak is láthatott, elég volt csak kitekintenie az ab




 
1982 késő őszén, hét évvel Franco halála után a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) hatalmas választási győzelmet aratott. A jogosultak közel nyolcvanszázalékos részvétele mellett a leadott szavazatok tekintetében is kis híján abszolút többséget ért el, a Cortes Generales, vagyis a törvényhozás alsóházában a 350 mandátum közül 202 lett az övé, a szenátusban pedig még ennél is kényelmesebb többséghez jutott.


„…azzal a céllal, hogy Pécs kultúréletében a forradalmi magyar avantgarde irodalmat is szóhoz juttassuk, néhány volt osztálytársammal elindítottuk az 1920 című irodalmi folyóiratot, vagy ahogy a cím alatt jelöltük: aktivista röpiratot. Az első száma 1920 januárjában jelent meg, úgy emlékszem, vers nélkül, csupán prózai szöveggel. Példaképünk Kassák folyóirata, a bécsi Ma volt, annak aktivizmusát, polgárt riasztó szertelen forradalmi hangját utánoztuk.


1982-ben a forradalom külföldön folyó szellemi utóvédharcában felszínre kerül az a rejtetten kezdettől meglevő feszültség, amely a „nagyimrés” forradalomábrázolás és a fegyveres felkelők élményei között volt. A fegyveresek – nem alaptalanul – úgy érezték, hogy a pártellenzékből jött értelmiségiek kisajátították maguknak azt a forradalmat, amelyet ők – érthetően – teljes egészében a maguk művének tartottak.

Bali Sándor, 1923–1982


Nevét 1956 novemberében ismerte meg az ország, amikor a magyar munkásosztály a levert forradalom utóvédharcát vívta – Bali Sándor a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egyik vezetője volt, Kádárral tárgyalt, nyilatkozott a sajtónak, hangja megszólalt a rádióban. Ő és társai azokban a hetekben a lehetetlennel próbálkoztak: egyezkedésre bírni a szovjet tankok nyomában Budapestre érkező Kádár-kormányt. Elfogadva annak fennhatóságát az államigazgatás felett, megőrizni a dolgozók önkormányzati szerveinek fennhatóságát az üzemekben.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon