Beszélő évek – 1982

1982 elején lépett hatályba a kisvállalkozások létrehozását engedélyező rendelet, amely alapvető változást jelentett a hazai gazdasági életben. „Még alig 20-40 ezer főt érint a kisvállalkozás, de mindennapos téma a sajtóban és a munkahelyeken, hivatalos fórumokon és baráti beszélgetéseken. Ma már létezik a kisvállalkozói szektor.

1. Kovács Kati-Zorán: Játssz még! – (1)

2. Hungária: Csao, Marina – (11)

3. Soltész Rezső: Gondolsz-e majd rám – (–)

4. Color: Féltelek – (4)

5. Karthago: Rekviem – (6)

6. Rolls: Mitől megy a villamos? – (18)

7. V’Moto-Rock: Angyallány – (2)

8. Korál: A szeretet koldusai – (–)

9. Hobo Blues Band: Mata Hari – (3)

10. 100 Folk Celsius: Lakótelep – (13)

11. Korál: Kevés voltam neked – (5)

12.

A nyolcvanas évek a magyar film számára kifejezetten biztatóan indultak. Oscar-díjat nyert Rófusz Ferenc szellemes animációs filmje, A légy, majd Oscart kapott a Mephisto, és jó néhány fontos nemzetközi fesztiválon úgyszintén sikerrel szerepeltek a filmjeink. Teljesült a dokumentarista mozgalom régi kívánsága, 1981-ben megalakulhatott önálló stúdiójuk, a Társulás. A presztízsfilmek mellett úgy tűnt, lábra kap a hazai populáris film is.

1982 a színházi életben (is) ’81-gyel kezdődött. Nemcsak abban az értelemben, hogy minden konkrét esemény csak és kizárólag egy adott folyamatban értelmezhető – esetünkben például egy premier, annak sikere vagy sikertelensége, egyáltalán a hatása nem szakítható ki az évad egészéből, amely szeptembertől júniusig tart, hanem mindenekelőtt azért, mert minden, ami ’82-ben történt, csak az 1981. decemberi lengyelországi puccs tükrében vizsgálható. A hatalom lépései és ellenintézkedései éppen úgy, mint a szamizdattevékenység felerősödése, avagy a színházak darabválasztása és előadásai.

Nevét 1956 novemberében ismerte meg az ország, amikor a magyar munkásosztály a levert forradalom utóvédharcát vívta – Bali Sándor a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egyik vezetője volt, Kádárral tárgyalt, nyilatkozott a sajtónak, hangja megszólalt a rádióban. Ő és társai azokban a hetekben a lehetetlennel próbálkoztak: egyezkedésre bírni a szovjet tankok nyomában Budapestre érkező Kádár-kormányt. Elfogadva annak fennhatóságát az államigazgatás felett, megőrizni a dolgozók önkormányzati szerveinek fennhatóságát az üzemekben.

1982-ben a forradalom külföldön folyó szellemi utóvédharcában felszínre kerül az a rejtetten kezdettől meglevő feszültség, amely a „nagyimrés” forradalomábrázolás és a fegyveres felkelők élményei között volt. A fegyveresek – nem alaptalanul – úgy érezték, hogy a pártellenzékből jött értelmiségiek kisajátították maguknak azt a forradalmat, amelyet ők – érthetően – teljes egészében a maguk művének tartottak.

„…azzal a céllal, hogy Pécs kultúréletében a forradalmi magyar avantgarde irodalmat is szóhoz juttassuk, néhány volt osztálytársammal elindítottuk az 1920 című irodalmi folyóiratot, vagy ahogy a cím alatt jelöltük: aktivista röpiratot. Az első száma 1920 januárjában jelent meg, úgy emlékszem, vers nélkül, csupán prózai szöveggel. Példaképünk Kassák folyóirata, a bécsi Ma volt, annak aktivizmusát, polgárt riasztó szertelen forradalmi hangját utánoztuk.

 
1982 késő őszén, hét évvel Franco halála után a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) hatalmas választási győzelmet aratott. A jogosultak közel nyolcvanszázalékos részvétele mellett a leadott szavazatok tekintetében is kis híján abszolút többséget ért el, a Cortes Generales, vagyis a törvényhozás alsóházában a 350 mandátum közül 202 lett az övé, a szenátusban pedig még ennél is kényelmesebb többséghez jutott.

 
Micsoda bál állt nálunk
Finnegan halotti torán.
(James Joyce: Finnegan’s wake)

Hát hogyne állt volna a bál, mikor a kommunisták sovány kenyéradagján tengődő egész hatalmas ország epedve várta a gigantikus látványt, miként leli nyilvánvalóan egyre közelgő halálát az utolsó teljes értékű főtitkár (a poétalelkű Andropov, az örökké maródi Csernyenko és a revizionista Gorbacsov nem számít), s miként indulnak meg e szomorú esemény nyomán a „jótékony változások”, amit természetesen már a vak is láthatott, elég volt csak kitekintenie az ab

1982. november 12-én a Magyar Nemzet MSZMP-s pártalapszervezete előrehozott (mint az „ügyvezető” titkár, Barta András fogalmazta: „rendhagyó”) év végi beszámolót tartott. Az ő és az éppen megválasztás előtt álló párttitkár, Tóth Gábor (a lap mostani főszerkesztője) által írásba fektetett, másfél évtizeddel ezelőtti értékelés az óhatatlan áthallások nélkül is tanulságos olvasmány:

„Valamennyien tudjuk: mi itt a Magyar Nemzetnél most átmeneti időt, nehéz heteket élünk… Nekünk rendre és nyugalomra van szükségünk: most ez a feltétele mindennek.