Skip to main content

Térségünk

Új szervezet az emberi jogok védelmére


Amikor 1975-ben harmincöt ország vezetői aláírták a Helsinki Záróokmányt, sokan attól tartottak, a megállapodás csak Európa megosztottságát szentesíti, az emberi jogokról szóló ajánlások pedig – mint már annyiszor – ismét csupán mit sem mondó díszítésül szolgálnak az új egyezményen. Jurij Orlové és társaié az érdem, hogy a helsinki szellem ma mégis mást jelent. Bátor fellépésük bebizonyította: az emberi jogok a jogsértő kormányoktól is számon kérhetők. Az emberi jogok, az emberi szabadság ügye fölötte áll pártoknak, politikának és országhatároknak.


Mint már annyiszor, a Visztula mentén ezúttal is nekiláttak, hogy megleljék a „kiutat a kiúttalan helyzetből” (nem az én találmányom ez a kifejezés, például Jacek Kuron is használta a viharos, de megoldást nem hozó 1982. évben). tovább →


Megismétli-e magát a történelem Közép-Európa szovjet megszállta részén? Eddig minden évtizedben megpróbálta valamelyik nép visszaszerezni a demokráciát, és miközben a Nyugat dermedten figyelt, mindig katonai elnyomás végzett a kísérlettel. Most egyszerre két kommunista párt, a magyar és a lengyel kényszerül ismét pluralizmust és hatalommegosztást ígérni. Csehszlovákia sem állhat ellen sokáig egy új tavasznak. Vajon ezúttal elkerülhető-e a kudarc?

Az új tragédia előjele volna, ha a Bush-adminisztráció is csak kívülállóként tenné fel ezt a kérdést.



MOSZKVA TÁRSADALMI SZERVEZŐDÉSEINEK FELHÍVÁSA A NÉPI KÜLDÖTTEKHEZ, A SZU LEGFŐBB ÜGYÉSZÉHEZ, A PÁRTHOZ ÉS A KORMÁNYHOZ

A hazánkban 1989. április 9-én lezajló esemény nem kevésbé kérdőjelezi meg a civilizáció létét, mint a csernobili katasztrófa.

Álarcos, felfegyverzett férfiak éjjel a város terén tankok és páncélautók védelme alatt utászásókkal agyonvertek nem kevesebb mint 15 kamaszlányt, fiatalasszonyt egy orvossal, egy öregasszonnyal és még néhány emberrel együtt. A gyilkosságot szemtanúk bizonyítják.




Részletek a Menedék Bizottság dokumentációjából


1987. szeptember 5.              

Doru Szovati átszökik Magyarországra. Szeptember 10-én Szegeden letartóztatják és visszaadják a románoknak. Nagyváradon 10 hónap börtönre ítélik.

1988. július 22.

Mihai Gura és Magdolna Konczányi a romániai Marcaházánál jönnek át Magyarországra. Visszaadják őket. A nagyváradi Securitate kitiltja őket a lakóhelyükről, Óromániában kényszerlakhelyet jelölnek ki nekik.

1988.








Beszélgetés az Észt Köztársaságban végbemenő változásokról egy észt pedagógussal


Kedves Mária, nekem csak magyarul jut eszembe: „Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy…”[SZJ] A köztársaságok és köztük Észtország csakugyan maga döntött úgy, hogy a Szovjetunió része kíván lenni, vagy másképpen történt?

Most már eléggé nyíltan és őszintén beszélnek erről az időszakról, pontosabban 1940. július 21-éről. A történet azzal kezdődött, hogy 1939.



ÉSZTORSZÁG POLGÁRAIHOZ,
ÉSZTORSZÁG BARÁTAIHOZ!

Észtország politikai történetében új fejezet kezdődött. Megszületett a NÉPFRONT, a nép saját kezdeményezésű mozgalma, hogy Észtországot – s ekképpen a Szovjetuniót – a demokrácia és jogállamiság útjára segítse, és ezen az úton meg is tartsa.

Mozgalmunk azt a meggyőződést testesíti meg, hogy Észtország ügyeiről – a szabad önrendelkezés feltételei között, az összes itt élő népek érdekeinek szem előtt tartásával – Észtországban és mindenekelőtt az észtek közreműködésével kell határozni.







Hírlik, hogy a román hatóságok műszaki határzárat építenek a román–magyar határ mentén. Egyelőre azonban még változatlan intenzitással folyik a menekülés: hetente százak kockáztatják életüket, vállalják nemcsak a bizonytalanságot, de a román határőrök golyóit, vagy az azzal majdnem egyenértékű lebukást – egy kicsit szabadabb élet reményében. Elsősorban romániai magyarok, akik a drasztikus nemzetiségi elnyomás elől is menekülnek – de nemcsak ők: érkeznek szászok, cigányok és románok is.



November 15., Budapest

A brassói munkásmegmozdulás évfordulóján rendezett Románia Nap dokumentumai, úgy véljük, elég beszédesek ahhoz, hogy az olvasó tájékozódjék: mi volt a szervezők célja és elképzelése, s hogy végül mi miért történt úgy, ahogy történt ezen a napon Budapesten.

Az 1. és 2. sz. dokumentum összevetéséből kitűnik: az előzetes megbeszélések során nagy utat tettünk meg az ötlettől a megvalósulásig.




A Charta ’77 tevékenységére mindig figyelnünk kell. Különösen ebben az esztendőben, amikor közeledünk a Prágai Tavasz 20. évfordulójához.

A Charta ’77 információs bulletinjének új száma nagy figyelmet szentel az államalapító Tomás Garrigue Masaryk halála 50. évfordulója alkalmával rendezett kegyeletes megemlékezésnek. A méltató cikket a Charta szóvivői: Libuse Silhánová, Jan Litomisky és Josef Vohryzek írták alá.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon