Skip to main content

1967-ben moziba került magyar filmek

Vissza a főcikkhez →


Sikátor (Rényi Tamás)

Büdös víz (Bán Frigyes)

Édes és keserű (Szemes Mihály)

Utószezon (Fábri Zoltán)

Othello Gyulaházán* (Zsurzs Éva)

Szevasz Vera (Herskó János)

Hogy szaladnak a fák (Zolnay Pál)

Sellő a pecsétgyűrűn* (Mihályfi Imre)

Tízezer nap (Kósa Ferenc)

Változó felhőzet (Keleti Márton)

Harlekin és szerelmese (Fehér Imre)

Jaguár* (Dömölky János)

Üzenet (Gyarmathy Lívia)

Ezek a fiatalok (Banovich Tamás)

Egy szerelem három éjszakája (Révész György)

A múmia közbeszól (Oláh Gábor)

Ünnepnapok (Kardos Ferenc)

Teenager party (Kárpáti György)

Az özvegy és a százados (Palásthy György)

Csillagosok, katonák (Jancsó Miklós)

Nyár a hegyen (Bacsó Péter)

Nem várok holnapig (Kormos Gyula)

A koppányi aga testamentuma* (Zsurzs Éva)

(A tv-produkciókat *-gal jelöltük)
















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon