1992. február 21-én a kormány egyeztető megbeszélésre hívta az országos szakszervezeti konföderációkat. Schamschula államtitkár úr ezen a megbeszélésen arról adott tájékoztatást, hogy a kormány kötelességének érzi, hogy az 1991. évi XXVIII. számú törvény rendelkezéseinek megfelelően az Országgyűlés elé terjessze a szakszervezetek közötti választásról szóló törvényjavaslatot. Az államtitkár úr jelezte, hogy a szakszervezetek konszenzusával beterjesztett javaslatot tartaná megnyugtatónak. Jelezte továbbá azt is, hogy a választásokat a kormány őszre kívánja halasztani.
A találkozó után a sajtóban megjelentek félreértésre adhattak okot, ezért a Liga Ügyvivő Bizottsága egyértelműen rögzíteni kívánja:
1. A kormányt felelősség terheli azért, hogy mind a mai napig nem készítette el a vonatkozó választási törvénytervezetet. Tette ezt annak ellenére, hogy a törvény a választások megtartását 1992. július 17-ig bezárólag rendeli el, valamint öt parlamenti párt – köztük a Magyar Demokrata Fórum is – tavaly szeptember 18-án megállapodást írt alá arról, hogy a választásokat legkésőbb 1992 májusáig le kell bonyolítani.
2. A Liga nem lát lehetőséget arra, hogy ebben a kérdésben a szakszervezetek között konszenzus alakulhasson ki. A Liga nem kíván tárgyalásokat folytatni a szakszervezetek közti választásokról azokkal a szakszervezetekkel (MSZOSZ, SZEF, ASZOK, ÉSZT, Szolidaritás), akik különböző mértékben bár, de lassan egy éve meghiúsítják egy hatályban lévő törvény végrehajtását. A tárgyalások feltétele: a hiányzó vagyonelszámolások megléte…
(…)
5. A Liga már korábban javasolta, hogy a szakszervezeteket érintő választásokon megfigyelőként legyenek jelen a nemzetközi szakszervezeti szövetségek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségesnek és elfogadhatónak vélnénk azt a teljességgel szokatlan (az MSZOSZ által javasolt – a szerk.) gyakorlatot, hogy a magyar parlament elé a kormány olyan törvénytervezetet nyújtson be, amelyek előkészítésében-egyeztetésében más országok szakszervezetei is részt vesznek.
Blogok
„Túl későn jöttünk”
Zolnay János blogja
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
E-kikötő
Forradalom Csepelen
Eörsi László
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét