Ara-Kovács Attila

Nyomtatóbarát változat

A választás, elenyésző számú szabálytalanságtól eltekintve, rendben és törvényesen zajlott le, így az ellenzéket igen váratlanul érte a Front közel 60 százalékos győzelme. Igaz, Temesvár és a fontosabb dél-erdélyi városok a jelenlegi vezetés ellen szavaztak; a Demokratikus Konvenció itt szinte minden fontosabb helyet megszerzett. Az azonban már bizonyos, hogy Romániában a lakosság túlnyomó többsége a régi vezetés mellé állt, Erdély északi részén – Nagyváradon, Kolozsvárott, Szatmárnémetiben – pedig a szélsőségesen nacionalista, valamint a posztkommunista erők koalícióját részesítette előnyben.

Az RMDSZ a maga 8,73 százalékával nem szerepelt rosszul; a magyarok lakta területeken egyértelmű fölényt tudott elérni, néhol pedig – a Demokratikus Konvenció keretében – az ellenzéki pártokkal közösen, különösen a legprogresszívabb liberális tömörüléssel, a Polgári Szövetséggel sikerült koalíciós többségre szert tennie. Az ekként megszerzett hatalom azonban illuzórikus, minthogy az ellentábor fölénye – akárcsak 1990 májusát, az első szabad választásokat követően – most is légüres teret von a romániai magyarság politikai szervezete köré. Súlyosbítja az elszigeteltséget az RMDSZ nem épp szerencsés választási taktikája is, melyet kizárólag a tömbmagyarságra terveztek. A szövetség – az egység nevében – csak egyetlen listát indított, pedig külön listán szerepelhetett volna az RMDSZ-ben kollektív tagként részt vevő Magyar Kereszténydemokrata Párt, a Kisgazda Párt, valamint a Független Magyar Párt és jó néhány platform is. Ezáltal nagyobb koalíciós lehetőséget tudtak volna nyújtani a szórványmagyarság képviselőinek, és több szolidaritási készségre nyílt volna alkalom, például a Polgári Szövetséggel is.

A választások tanulságait most mindenki igyekszik gyorsan levonni. A Demokratikus Konvenció csődje roppant tehertételként nehezedik az ellenzéki pártokra, és ez beláthatatlan következményekkel járhat az áprilisban esedékes parlamenti választások idején. Sokan már most úgy vélik, hogy Ion Iliescu és a Nemzeti Megmentés Frontja februárban sikeresen szerezte meg az áprilisi voksok többségét is. Nem csoda hát, ha a Román Nemzeti Keresztény Demokrata Parasztpárt, valamint a nemzeti liberálisok ott és akként próbálnak most vigasztalódni, ahol és amiként a legcélravezetőbbnek mutatkozik. Ha Erdélyben a szélsőségesség és a nemzeti jelszavak csábereje megtette a hatását, akkor – gondolhatják az említett pártok – hasonló módszerekkel kell kifogni a szelet a Front vitorláiból ott, ahol a győzelmi esélyek még nyitottak.

A múlt héten Chisinauban (a volt Kisinyovban) tartotta kongresszusát a moldovai Népfront, melyről Moldova függetlenedése óta egyre kevesebbet lehetett hallani. E szervezet főként azokat a – többnyire erősen nemzeti beállítottságú – román értelmiségieket tömöríti, akik ugyan kezdeményezői voltak a szuverenitás megteremtésének, de akikről hamarosan kiderült, hogy elfogult nemzeti eszméiken, valamint a Romániával való gyors és feltétlen egyesülés szorgalmazásán túl más „programot” nemigen tudnak felmutatni.

A romániai parasztpárt, valamint a nemzeti liberálisok most határozott nemzeti és keresztényi kurzust hirdető tervekkel – és nem elhanyagolható anyagi támogatással – érkeztek Chisinauba, közreműködésükkel átalakult a szóban forgó szervezet Nemzeti és Keresztény Népfronttá, s a mihamarabbi román és moldovai egyesülés jelszavát felerősítve máris határozottan megfogalmazták igényüket, hogy Moldova is – „mind a négy és fél millió románjával egyetemben” – vegyen részt az áprilisi romániai parlamenti választásokon.

Míg tehát a kormányzó Front Erdélyben a Vatrával – illetve bújtatott pártjaival – szövetkezve igyekszik a román egység illúziójából választási hasznot húzni, addig az ellenzék azon része, melyhez a nemzeti szemlélet hasonlóképpen közel áll, Moldovában próbál kísérletet tenni… ugyanerre. Hogy Romániában a választás továbbra is csak törzsi tantárgyakhoz idomuló demokratikus órarend maradjon. Éppúgy, mint korábban.

• Külföld