Skip to main content

Aketey és Hakeem

Vissza a főcikkhez →


Elbeszélésünknek történetesen mindkét hőse Budapest talán legpestiesebb kerületében, a Terézvárosban lakik. Mindkettőjük Afrikából került oda, mindkettőjüknek magyar felesége van, s mindkettőjüket az fenyegeti, hogy el kell hagyniuk az országot.

Egy szelíd ghánai

Aketey Ebenezer Mensah negyvenéves. 1989-ben jött Magyarországra. Eredeti szakmája autószerelő, mint külföldi azonban csak betanított munkásként tudott elhelyezkedni. A felesége, Mária műszerész, a munkahelyükön ismerkedtek meg, 1992 nyarán kötöttek házasságot. Egy szoba komfortos, 24 négyzetméteres, már „privatizált” lakásban laknak, amelyet együtt vásároltak meg. Aketey – a felesége Attilának szólítja – bruttó 11 648 forintot keres, felesége átlagkeresete 18 797 forint.

Aketey Mensah tartózkodási engedélye, amelyet évente kell meghosszabbítania, jövő februárban jár le. Az idegenrendészeten megnyugtatják, ismét meg fogják hosszabbítani, hiszen mindeddig nem volt vele semmi probléma, nem került összeütközésbe a törvénnyel. Aketey igen szelíd ember.

„Imádják a környéken – mondja a felesége. – A szomszéd boltban dolgozik egy fiú, akiről azt beszélik, hogy szkinhed. Aketey vele is jóban van.” De azért mesélik, a „rendőrcsaj” megkérdezte, nem gondoltak-e arra, hogy Ghánában éljenek. Hiszen – ez benne van az elutasítás indoklásában – „a házasságkötés ténye nem jogalapja a bevándorlás engedélyezésének”.

Egy kardos magyar nő

Hakeem Aderemi Babaola harmincéves, Nigériából jött. 1990 júliusa óta él Magyarországon. Krupié egy kaszinóban, igazolt jövedelme bruttó 15 000 forint, plusz 3000 forint étkezési hozzájárulás. Elmondása szerint hamarosan jóval többet fog keresni. A feleségének, Mónikának az első házasságából három gyereke van, kettő közülük a nagymamánál lakik, a nagymama férjének a lakásában. Az idegenrendészeti hatóság ezt tudomásul veszi, de figyelembe nem. „A közjegyzői okiratban megjelölt 61 négyzetméteres, másfél szobás lakás nem alkalmas többgenerációs család elhelyezésére, a család együttélésére. Az a tény, hogy a szülő és a kérelmező feleségének kiskorú gyermekei a lakásból ideiglenesen más lakcímre költöztek, a bevándorolni szándékozó esetében nem méltányolható körülmény.”

„A férjem nővére Amerikában él – meséli Mónika. – A rendőrségen, az Izabella utcában azt mondja nekem G.-né, mit akar maga ettől a férfitól, ez ki fog menni Amerikába. Azt hiszi, szerelemből vette el magát a három gyerekével? Na, erre én is kivertem a balhét. Aztán egyszer csak jött két fiatalember. Azt mondták, az idegenrendészettől vannak, de nem beszéltek egy szót se angolul. Belenéztek a szekrényekbe, kérdezték, hol a férjem fogkeféje. Megmutattam, erre bólogattak, elmentek.”

„Szeptember végén jár le a tartózkodási engedélyem – mondja Hakeem. – Tavaly, mielőtt lejárt, bementem hosszabbítani. Azt mondták, jöjjek másnap reggel, ki vagyok utasítva, addig visznek Kerepestarcsára.”

„Na, erre bementem én is – folytatja Mónika –, mondtam, hogy megyek én is vele, aztán toloncoljanak ki, viszem a három gyereket Nigériába. Erre azt mondta G.-né, ha lenne egy közös gyerekünk, könnyebben megkapná a férjem a letelepedést. Legközelebb azt mondtam neki, hogy terhes vagyok. Erre teljesen megrémült, és elkezdett kiabálni, hogy én nem adtam magának semmiféle tanácsot, érti…”




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon