Skip to main content

Belnémet kültartományok

Vissza a főcikkhez →


Az NDK végét az jelentette, hogy megfosztották önálló valutájától. A művelet csaknem négy esztendőt vett igénybe, egészen precízen: a keletnémet márka nyugatnémetre történő átváltásának 1990. július 1-jén megkezdett folyamata 1994. április 7-én zárult le. A két pénznem egybeolvasztása során 184 milliárd NDK-márkát 120 milliárd NSZK-márkává alakítottak át Theo Waigel német pénzügyminiszter bejelentése szerint, aki örömmel nyugtázta: a monetáris újraegyesítés sikeresen ért véget.

Végképp a múlté tehát a keleti márka, ám az NDK-nak lassú kimúlás jutott osztályrészül. A helyén feltűnt keleti tartományok gazdaságának a nyugati szintre való felemelése szakadatlan fejtörést okoz Bonnban. Helmut Kohl kancellár május eleji helyzetértékelése úgy hangzik, hogy „…bizonyos sikerek elkönyvelhetők ugyan az egykori NDK talpra állításában, még több azonban a további tennivaló”. Mindez annak ellenére, hogy 1990 és 1993 között Nyugat-Németországból a keleti tartományokba 300 milliárd márkányi tőke áramlott, s az idén 160 milliárd márka értékben várhatók újabb befektetések. A kancellár mégis azzal a felhívással fordult a vállalkozói réteghez, hogy további erőteljes beruházásokkal támogassák az egykori szocialista német nemzetet.

Vagyis az új tartományoknak még mindig nem sikerült betagolódniuk a német gazdaságba. Olyannyira nem, hogy helyzetük az Európai Unióban is aggodalmakra ad okot – a brüsszeli bizottságban meglehetős gyakorisággal születnek olyan rendeletek, amelyek a közösség elmaradott régióival egyenlő elbánásban részesítik a volt NDK gazdasági szereplőit. Sőt, Brüsszel az egykori KGST keretei között szövődött kapcsolatokkal is csínján bánik. Az idén tavasszal rendeletet adott ki a „német egyesítés következtében 1994. december 31-éig szükségessé vált átmeneti vámintézkedésekről” (értsd: az Európai Unió vámszigoránál enyhébb elbírálásról) összesen 25 államnak a volt NDK-ba szállított termékeivel szemben. A 25 állam közül korábbi állami kötelékeikben csak Jugoszlávia egykori tagköztársaságai nem voltak tagjai a KGST-nek…






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon