A Csermanek bácsi ideje alatt fontosabb volt elintézni, hogy filmek készüljenek, mint azt, hogy filmeket nézzenek. Négy évvel ezelőtt igazából senki nem gondolt arra, hogy itt lényegében a terjesztést kell megszervezni, mert a film nem gyártás. A film terjesztés. Én ezt mindig mondtam, csak hülyének néztek. Az alapstruktúrához kell visszatérni, ahhoz, hogy a producer csinálja a filmet. Ehelyett átmentették azt a központosított struktúrát, amit ismertek. Van egy alapítvány, amely osztogatja a pénzeket. Egy. Amerikában van kétezer. Az én diákjaim a Harvardon azoknak a pénzén csináltak filmeket, de ott az alapítványok tömege a nem professzionális filmgyártásban is létrehoz egy versenyhelyzetet. Hát nekem ad ez az egy alapítvány, mondjuk, tízmillió forintot?! Miért, milyen alapon?! Csak úgy?! Párizsban van három bank, amelyik filmekkel foglalkozik, és amikor közpénzeket közvetítenek, akkor is megnézik: mi lesz az eredmény? Hogy hasznosul a pénzünk? És megkérdezik például: van magának szerződése valamilyen terjesztő hálózattal? Alapítványokat csinálhat a Rotschild vagy a Soros a saját pénzéből, de állami pénzeket alapítványba vinni az a legnagyobb baromság! Hogy szociológusok, írók, kollégák döntsenek, hogy ebből a forgatókönyvből lesz film, amabból meg nem… Milyen jogon?! Ezeknek a pénzeknek a sorsa dőljön el gazdasági versenyben, gazdasági versenyben is! Foglalkozzon vele egy bank, aminek az a dolga, hogy racionálisan forgassa a pénzt. A forgatókönyvvel, a filmötlettel, a muszterrel meg foglalkozzon a producer, aki egyébként lehet a rendező maga is, nézze meg, mit szólnak hozzá a terjesztők, kinek tudja eladni. Persze ha létezne, ha legalább elkezdtük volna fölépíteni a nem amerikai, az eltérő filmek terjesztésének a rendszerét. És ha léteznének producerek, akik tudják, hogy egy producer hogy gondoz egy filmet. Valahogy olyan játékszabályokat kellett volna kitalálni, amelyek ezt segítik elő. Négy év alatt már csak jutottunk volna valamire. Nem jutottunk semmire. Most meg kitalálták, hogy a forgalmazási jogot is vigyék alapítványba. Azt a pénzt is osztogassák, ahogy a többit: önkényesen, centralizáltan, bürokratikusan… Kurva jó ötlet! Gratulálok!
Blogok
„Túl későn jöttünk”
Zolnay János blogja
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
E-kikötő
Forradalom Csepelen
Eörsi László
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét