Szellemi terv

Ablonczy László

Vissza a főcikkhez →

A napilapok már beszámoltak róla, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága időszerű gondokról eszmecserét folytatott a tárca vezetőivel. Ahogyan külső szemlélőként s mégiscsak érdekeltként hallgattam az expozét, majd a felszólalásokat, megcsapott az általános zavartság, bizonytalanság fuvallata. Annyiféle ötlet, elképzelés közepette egyvalami és alapvetően fontos nézőpont hiányzott: az, hogy egységes elgondolás keretében nyilvánuljanak meg, illetve igazíttassanak helyre a felvetett kérdések, újra és újra anyagi gondok állottak elő. De én úgy vélem, hogy ennél fontosabb lenne végre, mind a gazdasági életben, mind a művelődés területén, egy szellemi programot készíteni. Amelynek nyomán a részletkérdések, az oktatásügytől a színházi életen át a képzőművészetig mindent átfogó és átsugárzó elgondolást mutatnak. Ami nem egy miniszter személyéhez kötődhet; sokkal több, magasabb igény ez. Valahogyan úgy, ahogyan a hatvanas évek elején Németh László Ha én lennék miniszter című programjában elmondta Aczél Györgynek. Hogy csaknem negyedszázad múltán, hatástalanítva került nyilvánosság elé, ez is adalék kultúrpolitikánk kézi vezérléséhez.

Nyílt és nemzeti szellemi program szükséges tehát. A mostani szerkezet már működésképtelen. Pályázatokat írnak ki; ám a döntések az imitált demokrácia jegyében születnek. Megújuló színházakról beszélünk; ami abban mutatkozik egyelőre, kire nem tartanak igényt, s ki az új sztárjelölt. De hogy mi a szellemi terv, ezt elfelejtjük számon kérni; és közügyi kérdéssé emelni.

Amikor nemzeti szellemi tervről, jövőről gondolkodunk, ne buldózerpolitikával akarjuk az újat. Személyekben és gondolatban a kovászát igényeljük annak a tésztának, amely Németh László képével szólva „az idő kemencéjében nemzetté fog sülni”.

• Kultúra