Skip to main content

Megkérdeztük Babarczy Lászlót,

Vissza a főcikkhez →


a Színházművészeti Szövetség elnökét, a Szakmai Egyeztető Bizottság tagját, mi az álláspontjuk Csiszár Imre leváltásával kapcsolatban. Babarczy elmondta, jóllehet magával a vezetőváltozás szükségességével egyetértettek, különösen visszatetsző, hogy többen is azt a látszatot keltették, mintha Csiszár leváltásának módjával, időpontjával, valamint a kinevezett személyével is egyetértettek volna, holott ők egyértelműen más javaslatot terjesztettek elő. Eszerint Csiszár Imrének szerződése lejártáig helyén kellett volna maradnia, utódját ’91 őszén kellett volna kinevezni, hogy az évadot már a színházban töltse, s a szükséges tapasztalatokkal és ismeretekkel rendelkezve vegye át ’92 őszén a tényleges vezetést. A Szakmai Egyeztető Bizottság egyébként a hét második felében hivatalos közleményt tesz közzé, amelyben részletesen kifejti véleményét.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon