Vissza a főcikkhez →

Dr. K. P., egykori megyei tiszti főorvos (1947–78)

1940-ben felállították azt a zászlóaljat, amelyik később bevonult Erdélybe. Két katona kiütéses tífuszos lett. Rettenetesen megijedt a hadsereg. Engem hívtak ki járványorvosnak. Körbevették fegyveres katonasággal a kiskundorozsmai cigánytelepet. Megmondták, hogy aki éjszaka szökni próbál, és az első kiáltásra nem áll meg: élesen lőjenek! Nincs mese, élesen lőjenek. Megvolt a fegyelem. (...) Mind félig földbe ásott putrik voltak, 120-150 ember lakott ott. Kivezényeltük a társaságot, le lettek fertőtlenítve, aztán felgyújtottuk az egész cigánytelepet. Az mindenestül leégett. Egy rossz szót nem szólt ott senki sem. Dermedten nézte, ahogy minden elég. Nem is lett azután több megbetegedés.

Amikor a tetvetlenítést elrendeltem, kijött Dorozsmáról, a községből két borbély és elkezdte őket nyírni, akkor az öreg cigány jött, hogy az ő feleségének – mert teljes szőrtelenítés ment, hónaljszőr, szemöldök, haj, fanszőrzet – őneki a fanszőrzetét ne nyírja egy idegen borbély. Ő maga lenyírja. Pléhvágó ollóval állt meg és lenyírta a feleségének a szőrzetét. Aztán a végén bemutatta. Jó, el van intézve. Ez nagyon megható volt. Hogy ott, énelőttem. Az, hogy ő az asszonyát így védte attól, hogy idegen emberek nézzék, meg röhögjék, ezt nem tudom elfelejteni.

Engem bírtak. Megoldhatatlant nem is követeltem tőlük, ugye az maga megoldhatatlan volt, ahogy több kocsi szalmával az egész cigány telep hamuvá vált. (...)

Krezolt mi nem használtunk. Az végtelenül büdös. Latrinák fertőtlenítésére vagy dögkutak fertőtlenítésére használtuk. Nem használtuk, csak a legdurvább fertőtlenítésnél. Fertőzött ruhák fertőtlenítésére is szokták használni, de az a ruha aztán tönkre is megy. Egy Simpson nevű sebész fedezte fel a krezolt és ajánlotta a műtét előtti bemosakodásnak. A sebészek 5 százalékos krezollal mostak egy időben kezet, aztán egy-két hét múlva csodálkozva vették észre, hogy a finomtapintás kiesett a kezükből. Mert a tapintó idegvégződéseket a krezol tönkretette, mert a krezol oxidál, elroncsolja a baktériumot, de elroncsolja a sebész kezén lévő idegvégződést is. (...)

A sátor az első világháborúból kiszuperált, régi péksátor volt. Ezeket az összeomlás idején a katonaság leadta és kiosztották ifjúsági mozgalmaknak, főleg cserkészcsapatoknak, táborozásra. Harmincszemélyes sátrak voltak, rendkívül erős, nagy, két méter magas, és olyan három méter széles lapokból álltak, nagyon gyorsan fel lehetett állítani. Ebbe kerültek be a zuhanyrózsák. A sátor egyik oldalán betereltek egyenként és mindenki kapott a kezébe egy Alvus szappant. Nagyon jó házi szappan volt, kitűnően habzott, illatosítva is volt. Az Alvus gyár készítette, nem kellett visszaadni. És mindenki kapott egy törülközőt. A nők külön fürödtek természetesen, és még egy inget is kaptak, amit magukra borítottak a törülközőn kívül. A törülközőnek és a köpenynek a visszaszerzése nem ment szó nélkül, de úgy csináltuk, hogy amíg nem adta vissza, addig nem kapta meg a ruháját. Mert anyaszült meztelenül kellett ide bejönni, anyaszült meztelenül is ment ki, addig a másik autóban a ruháját kifertőtlenítették és ki volt terítve száradni és hűlni a mezőre. (...)

A pártvonal sokszor kritizálta a dolgot. Eljött például hozzám egy aktivista, egy újságíró hölgy, azt mondta: „kérem szépen, változtatni kellene a műveltető igén, mert az sérti ezeknek az embereknek az önérzetét. Fürdető-fertőtlenítő berendezés. Miért nem fürdő?” Hát – mondom –, mert nem fürdő. ęgy van nyilvántartva, és nem akarom másnak hívni. Mert ez „fürdető”. És akik bekerülnek, azokat hajtják, hajtja a vajda, hajtja a helyi rendőrség, amelyik azonban csak személyi biztosítást adott. Senki nem vállalta, arról szó nem volt, hogy biztosítsa az én személyzetemnek az emberanyagot és bemenjen. Azt a vajda hajtotta be, a vajdát kellett mindig megnyerni. Megtanultam azt a hosszú évek alatt, hogy ha a vajdát meg tudom nyerni, és a vajda beszél velük, akkor mindent megtesznek. Pofáznak vissza, de a vajda elküldi őket különböző helyekre, és mivel oda nem mehetnek vissza, engedelmesek. Az aztán bottal is, meg lábfejjel is behajtotta őket, akik renitensek voltak. Ez bizony erőszakszervezet volt. De ne itt kezdjük az erőszakot leállítani, ahol olyan emberek voltak, akikről már vakarni lehetett a koszt, bemegy, és szappant kap, meleg vizet kap. (...)

Olyan helyre kellett a sátrat telepíteni, ahol nem volt bámészkodó nép, és ahol nem volt a közelben konyhakert, hogy a szappanos lé ne folyjon rá. A bámészkodó népet a rendőr kergette el. Jöttek, mert látványos volt, mert azért nem ment szó nélkül. A férfiaknál főleg nem ment szó nélkül. Szitkozódtak, átkozódtak, egyszer egy egészségőrömet – ez volt a legprimitívebb kategória, ehhez nem kellett csak nyolc általános – megbicskázták. Pufajka volt rajta, a pufajkát végighasította a bicskája neki. A rendőr rögtön közbelépett. Erre az egy esetre emlékszem.

Minden le volt tárgyalva, a vajda tudta, hogy mikor jövünk. Pillanatokon belül szétfutott a hír, hogy jön a Köjál. Már a kocsinak a zúgását is ismerték a kitűnő fülükkel, és mint a bombából, úgy fröccsentek szét a férfiak a telepről. Nem lehetett őket összeszedni. A rendőrségnek messze nem volt az a tekintélye, mint volt a magyar királyi csendőrségnek.

A putrikban nem volt fertőtlenítés, így a fertőzésveszély továbbra is fennállt. Ez egy tűzoltó munka volt. Tökéletes volt? Dehogy tökéletes. Tűzoltó munka volt, valami történt.

Én annak idején szükségesnek tartottam, végre is hajtottuk. A lábamat sem ütöttem meg, úgy értve, hogy nem mentek panaszra a tanácselnökhöz. A hajnyírás, a fürdetés hosszú ideig volt, az utolsó időkig, a rendszerváltásig ment, 1989-ig. A megyében minden telepre kijártunk, nem létezett, hogy valamelyik kimaradt volna. De mi nem voltunk egy cigányos terület. Csak J.-ben volt nagyon sok cigány. Sajnálom, hogy megszűnt, mert ez sok esetben nagyon jó volt.

Oláh Teofil (Pétervására)

Ezek olyan hatvankettő körül történtek, még fiatal, suttyó gyerek vótam. Úgy évente megcsinálták, vagy tizenkét-tizenháromszor. Ránk fogták, hogy tetvesek vagyunk, meg büdösek. Lehet, hogy volt valakibe, de vót, akire csak ráfogták. A rendőrség meg a katonák kora hajnalban körülfogták a cigánytelepet, se ki, se be. Felállítottak egy hatalmas sátrat, muszáj vót megfürödni. Hiába tiltakoztunk, ha bementünk a tanácsra, meg se hallgattak, kizavartak minket. Ahogy hallottam, a Köjáltól vótak ezek kikűdve, vagy talán a tanács rendezte, nem tudom. Már meghalt az az ember, aki ezzel foglalkozott. Ő volt, aki a tisztaságra felügyelt. Úgy hívtuk: a tetűvizsgáló.

Az édesapámmal pásztorok vótunk, aznap még azt sem engedték meg, hogy kihajtsuk a nyájat. Mi, gyerekek eleinte örültünk a fürdésnek, de aztán, ahogy nőttünk, már nagyon bántott. Fájt nagyon a dolog, mert nem éreztük magunkat piszkosabbnak, mint a többi fehír bőrű parasztok. De bele kellett mennünk, mer alacsonyabb rendűek vótunk, mint a fehír nép. Nem mosdattak ott fehír bőrűt, csak minket, a barna bőrű cigányokat. Őket az iskolába se nézték meg soha. Mi elég tisztán jártunk, vót, hogy anyám éjszaka mosott, hogy reggel tisztán menjünk iskolába. Heten voltunk testvérek, nem volt nagy házunk, egy szoba-konyha, de mindig tiszták voltunk. A tanár soha nem mondhatta, hogy piszkosan járunk, vagy tetvesek vagyunk. Mégis ránk fogták: egy hónapba kétszer is megnézték a fejünköt, a holminkot, az ingnek a gallérját, vagy hogyha alsónadrág vót rajtunk, annak a gumis részét is megnézegették. De hát állandóan tiszták vótunk, minket nem kentek be az iskolába. Akibe vót azt bekenték féregirtóval, vagy mit tudom én, mivel. (...)

A mosatásnál se vizsgálták sohase, hogy tetvesek vagyunk-e. Csak az vót, hogy gyöttek, és behajtottak bennünket, előre a nők, utánuk a férfiak. Én is odakerültem, szégyelltem bemenni, de két gumibot után muszáj volt bemenni. Aki nem akart, már kapott is a gumibottal. El vótunk nyomva. Jól van, most is el vagyunk, de azér most szóba állnak velünk, abba a rendszerbe, ha bementünk a tanácshoz, kérdezni akartunk valamit, azt mondta a tanácselnök, hogy no, mi van cigány, mit akarsz? A bálból is kivittek a rendőrök, a munkásőrök, gyomorszájba vertek, jól megrugdostak. Azt üttek meg, akit akartak. …vék volt a hatalom, miénk a nyomor. Ezzel is úgy vótunk, hogy jobb, ha engedelmeskedünk, mer ha nem, kapunk. A nők is vót, hogy kaptak, egyszer-kétszer őköt is elérte a gumibot. Mert hát ugye ők is lázadoztak, szégyellték magukot. Vót, hogy olyan fiatalabb, jóképű, mejjes lány fürdött, a tanácstól vagy a Köjáltól jött ember meg bement, oszt sivalkodtak a nők, az meg röhögve jött ki. Erre nagyon jól emlékszem. Elkezdte mondani, hogy ilyen, meg olyan vót ennek a lánynak, ilyen melle, ilyen micsodája. (...)

Nem adtak nekünk semmit se a fürdéshez, csak egyszerűen bezavartak, hogy fürödj meg oszt kész. Fürödj meg, te koszos cigány. Megfürdöttünk, megmosakodtunk, kijöttünk, volt egy rongy, amibe megtörölköztünk, kiültünk a napra, és megszáradtunk.

Burdi Mária (Takácsi)

Levágták a hajamat, de le ám! Akkor kaptam meg a tisztasági papíromat, mert a gyárban volt a tisztasági vizsga. Megnézték a fejünket, szálanként a hajunkat. Megkaptam a művezetőtől a tisztasági papírlevelet. Itt meg bosszúból levágták a hajamat, három-négy rendőr fogott karon, bevittek egy ilyen bódéba. Oda toloncoltak be. Lefogták a kezeimet, lábaimat, úgy nyírták le a hajamat. Bizony. Ilyenek történtek. Mert a Paksit, a volt a tanácselnököt a nyavalya törte értem. Szerelmes volt, én meg nem hagytam magamat, mondtam neki: mit akarsz tőlem, te csúnya törpe, még neked is nő köll! Oszt aszondta nekem: megállj, lesz még olyan alkalom, hogy csúffá teszlek. És meg is tette, hogy a fene essen bele! Lefogatott a rendőrökkel, aztán megnyíratott bosszúból, hiába kaptam meg előtte való nap a tisztasági levelet a gyárból!

Éjjeles voltam. Olyan jó mély tavasz volt. Reggel nyolc körül nyugodtan jöttem haza, a hídnál már vártak a rendőrök, hárman. Na, aszongya az egyik, éppen magát vártuk! Mondom, miért várnak, hát nem látják, hogy a munkából jövök, éjjeles voltam! Aszongya, éppen azért várjuk, mert mondták, hogy éjjeles. Meg se néztek, semmi, mán vittek is és lekopaszítottak erőszakkal. Lefogták a kezemet, lábamat, teljes tehetetlen voltam. Az egyik rendőr a lába közé szorította a fejemet, úgy nyírtak kopaszra, levágták a drága hosszú hajamat. Meg se néztek semmit se. Hiába mondtam én, hogy otthon van a gyári igazolásom, hogy nem vagyok tetves, nem hallgattak meg. Olyan bánatos lettem, mert a gyárba el voltam ismerve, hogy úgy egy hétre rá megittam a sok hypót.

Jártam én dolgozni akkor is, de a magyarok nem bántottak, mert tudták, hogy tiszta vagyok. Bekötöttem a fejemet, szégyenfejre. A gyári művezető meg az orvos is mérgelődött. Ez nem igaz, hogy itt megvizsgáljuk, tisztának találjuk, ott meg megnyírják! Megittam a hypót, csak habzott a szám. Akkor bejött a lányom, nem vettem észre, mert eszméletlen voltam. Elkezdett kiabálni, jaj, anyu megitta a hypót, mert a hypós üveg meg ott volt mellettem. Időbe észrevettek, ez mentette meg az életemet. Hívatták a mentőt, bevittek a kórházba Pápára. Csövet dugtak le nekem, kimosták a gyomrom. Így mentettek meg engemet.

• Roma-dosszié