Skip to main content

Kádár mint Ókovács tabu(la rasa)ja

És megint vihar volt a biliben: a Magyar Állami Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter úgy tervezte, hogy az október 23-ai megemlékezést Kádár utolsó beszédére építi majd (amit amúgy Kornis Mihály dolgozott fel ragyogóan), mégpedig Ákos dalaival felturbózva. Nincs ebben semmi új: a vezér kedvence a vezér másik kedvencét futtatná. Épp csak Ákosnak felejtett el szólni. Az ákosos produkcióból tán nem is lesz semmi, de kíváncsian várjuk az újabb udvari kurzusdarabot. Bár szerintem ama utolsó beszédhez jobban illene Kozsótól a Szomorú szamuráj című nóta, de ez már ízléstelenség kérdése.

Horváth G. György: Egy földhözragadt megközelítés

A liberalizmus gyengesége a 21. század elején, avagy mi szól a szabadelvűség és piacgazdaság mellett

Az elvi, tudományos leírást igénylőinek Kis János műveit ajánlom.

Spotlight – light és pont

Megnéztem a Spotlight című filmet. Azt olvastam róla a Népszabadságban Csákvári Géza kollégám kritikájában, hogy lenyűgöző és hiteles és „elképesztően erős megfogalmazása a felelősségnek és az azzal járó erőnek. Az igazság diadalának”. Ebből arra következtettem, hogy ezt a filmet újságíró nem mulaszthatja el. A mi kritikusunk nem áll egyedül a véleményével. Többnyire olyasféleképp írnak erről a filmről, ahogy ő.

Eörsi László: Abszurdisztán, határon kívül-belül

„Akárhogy is fáj, Harangi a sztár”

„És hitvány Semmiségre pompa vár. És árulás sújt minden szent hitet.”
(Shakespeare: LXVI. szonett; ford: Szabó Lőrinc)

Rendszereken átívelő besúgások

A mamuzsitsológia megalapozása

A szabadkai Magyar Ház a város központjában, az Ago Mamužić utcában áll. 2005-ben adta át Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Itt kapott helyet a pártközpont (csak e magyar párté) és az általa uralt Nemzeti Tanács. Egyes civil szervezetek is, hogy a párt orra előtt legyenek (úgyis nagy a személyes átfedés), no meg a Pannon RTV. Így legfeljebb egy-két emeletet kellett ugrani ahhoz, kabát nélkül, hogy a mikrofonállvány megtalálja pártalanyát.

dr. Vadász Gábor: A kábítószeres Kalap haláláról

Tények az akkori betegellátásról és a ma eutanáziájáról

Oka van annak, hogy a sok ezer betegem közül miért is emlékszem a Kalapra. Az emlékek sokszor váratlanul jelennek meg. Sokszor jutnak eszembe sikertelenül kezelt betegeim, akik talán továbbra is itt maradhattak volna, ha ügyesebb, szemfülesebb vagyok, vagy jobban értékelem a helyzetet, a tüneteket, ha a szükséges kórházi infrastruktúra rendelkezésemre állt volna. Ilyenkor szemek, arcok, csövek, vérrel telt edények képei jelennek meg, hallom a hangokat, és olyan fura rossz érzés fut át a testemen, mint amikor a bombák sivítása, a robbanó és leomló épületek hangja jut eszembe. Ez nem kóros jelenség, ez nem lelkiismeret-furdalás, ez csupán a kitörölhetetlen, örökké velünk maradó emlékek egyike, másika.

I. Kalap haláláról

A halottak, az élők emlékezetében élnek tovább.
Ciceró.

Eörsi László: Fegyveres ellenállás a X. kerületben

Az erős helyi pártközpont

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, sikeresen megostromolták a Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. A kibontakozó forradalom különbözőképpen érte az ország, sőt a főváros egyes részeit. Kőbányán a helyi hatalom kezdetben – noha nem minden erőfeszítés nélkül – megőrizte fölényét a gyér számú felkelővel szemben.

László Luca: Illegális fakanál

A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport története

A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport egyik vezetőjeként a szervezet megalakulását és működését mutatom be. A csoport meglepő gyorsasággal növekedett, rengeteg kihívással, problémával kellett szembenéznie, de eddig szinte minden akadályt sikerült leküzdenie. Az alábbi beszámoló érdekes lehet mindazoknak, akik felfigyeltek a magyar társadalom megmozdulására. Tanulságokkal szolgálhat, ha valaki hasonló csoportot alakítana, de eddig nem járt sikerrel.

Harcra fel! (De ki ellen?)

Szimpla hétfő este hat óra tájt járunk a Déli Pályaudvarnál, négy katonai rendész várja a kék buszt – nagyon helyes, nem kell a benzint pazarolni. Csak kissé feltűnő a terepruhájuk, hát még hogy ott lóg a vállukon a Kalasnyikov, oldalukon a pisztoly. Idős bácsi megy oda hozzájuk, fel füllel hallom, hogy áhítattal közli velük: volt ő ám katona.

Szimpla hétfő este kilenc tájt a Pollack Mihály téren, az (egykori) rádió előtt két csapatszállító, vagy két tucatnyi rendőr.

Vajda Júlia: Kötelességünk, de van-e bátorságunk hozzá?

Két évvel járhattunk a „hatvanadik évforduló” előtt, amikor a Múlt és Jövő folyóirat szerkesztősége felkért, hogy nem csak, hogy fordítsam le számukra James E. Young „The Texture of Memory” című könyvének bevezetőjét, de írjak is a világ számos holokauszt emlékművét számba vevő, ismertető, elemző könyvről. Talán ehhez a pillanathoz, illetve íráshoz köthető, hogy a „perverzióm”, amellyel akkorra már vagy húsz éve „küzdöttem”, hogy ui.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon