Horváth Aladár: Válasz: mi leszünk sorsunk alakítói

2013. december 13.

„Horváth Aladár, a Magyarországi Cigányok Pártjának budapesti elnöke néhány évvel ezelőtt maga is az inkluzív társadalompolitika és a felelősségteljes politizálás híve volt. Bizonyos, hogy – a szubjektíve teljesen érthető! – mérhetetlen elkeseredése és kétségbeesése indította arra, hogy megfontoltan és következetesen képviselt elveit feladva etnikai pártot alapítson, és indítson a választásokon. Csak a teljes kilátástalanság érzése mondathatta vele, hogy a cigányoknak annyiszor mondták, hogy nem lehetnek magyarok, amíg végül tudomásul vették, és hogy az új etnikai párt nem köt szövetséget sem a jobboldali, sem a baloldali pártokkal.”

Csupán ezt a pár mondatot ragadjuk ki az egy héttel korábbi Zolnay-írásból – a szövegben hosszan sorolt, a statisztikai szociológia relatív tényeivel ezúttal nem kívánunk vitatkozni.

• Tovább

Ádám Zoltán, Mink András: Karácsony Gergely: „Vagy magukban csendben azt mondják…”

2013. november 29.

Eredeti szakmád szerint szociológus vagy. Honnan, milyen családból, településről jöttél?

Tipikus, elsőgenerációs értelmiségi szülők gyermeke vagyok. Szüleim 1945-ben születtek, mind a ketten a Kertészeti Egyetemre jártak. Gyerekkoromban falun éltem, a Kisvárda melletti Nyírtason. Később Debrecenbe költöztünk, ott voltam kamasz, majd onnan kerültem Budapestre, az ELTE szociológia szakára. Apám leginkább Szelényi Iván Harmadik út című könyvének szereplőihez hasonlított: állami gazdaságban dolgozik, de észreveszi a piaci réseket, és az állami gazdaságtól bérelt földeken, háztájiban megtermeli, amit még lehet. A faluban nekünk volt a legnagyobb fóliasátrunk, ahol elég sokat kellett dolgoznom. Majd édesapám hatéves koromban meghalt. Ez meghatározó, még valamiképpen a politikai eszmélésemre is befolyást gyakorló eseménye volt az életemnek. Nagy család vagyunk, az anyukám négy gyerekkel maradt egyedül, a legidősebb tizenegy éves volt ekkor, hat évesen én voltam a legfiatalabb. Innentől kezdve az addig viszonylag jómódban élő család kezdett lecsúszni.

• Tovább

Magyari Nándor László: A magyar polip természete

2013. november 19.

A mai magyarországi politikai-közéleti viszonyoknak egy elméletileg, módszertanilag és fogalmilag koherens és gyakorlati jelentőséggel bíró keretbe foglalása – többek között a kormányzati-politikai rendszer sajátmagára alkalmazott, politikai kommunikációjában erőteljesen sulykolt (unortodoxia, centrális erőtér, fülkeforradalom, gazdasági szabadságharc, NER, rezsiháború, stb.) nem szokványos, újító kliséi miatt – minden elemző számára óriási kihívás. A politika folyamat – mely feltartózhatatlanul változik, a pillanat zsarnokságának van kiszolgáltatva, a gyors és egyre inkább gyorsuló időnek van alárendelve – ezért is tűnik reménytelen vállalkozásnak egy lezárt, minden vonatkozásban és részletében homogén, formális értelmezési keretbe zárni azt. A most útjára bocsátott Magyar Bálint nevével fémjelzett, általa szerkesztett tanulmánykötet (Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam, Noran Libro Kiadó, Bp.) szándéka szerint, egy olyan modellt fogalmaz meg és jár körül, mely éles kritikai beállítottsága mellett az orbáni rendszer „titkainak” megfejtésével, a mögöttes célok leleplezésével kecsegtet.

• Tovább

Eörsi László: Eörsi István, 1956–57*

2013. november 18.

Az iratok odüsszeiája

(Bevezetés)

Leginkább a véletlenség számlájára írható, hogy, hogy ezt a tanulmányt én írom meg. A peranyagot ugyanis Eörsi Istvánnak nem állt módjában kézhez kapni, pedig legalább 1984-től céltudatosan törekedett erre. Fel akarta használni az Emlékezés a régi szép időkre című memoárjában. Természetesen sem a Fővárosi Bíróság, sem a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökei, sem Berecz János nem támogatta az erre irányuló beadványait.

„Az iratok tanulmányozását azért szorgalmazom, mert író vagyok, és jelenleg egy önéletrajzi jellegű munkán dolgozom. Úgy vélem, hitelesebb munkát sikerül írnom, ha emlékezetemet minél több ténnyel támogathatnám meg” – írta a Fővárosi Bíróság elnökének, mielőtt megkapta volna telefonon a nemleges választ.

• Tovább

Szijj Ferenc: Menet az elnöki palotához

2013. november 16.

Az alábbi történettel előbb Neil Philip Mítoszok és legendák közelről című könyvében találkoztam, majd rákerestem az interneten, mert a könyvben mindössze három mondatban volt összefoglalva. Kiderült, hogy feltehetőleg Maya Deren amerikai avantgárd filmes Divine Horsemen: the Woodoo Gods of Haiti című könyvéből származik (a könyv nem szerepel a nagyobb magyar könyvtárak katalógusaiban). A történet több honlapon is ugyanabban a megfogalmazásban szerepel, tehát idézetről lehet szó:

• Tovább

Ádám Zoltán, Révész Sándor: Keszthelyi András: „...egy illúzió rabjai voltunk”

2013. november 13.

Azt tudjuk, hogy te egy szabálytalan kádergyerek voltál, de hogy miként voltál szabálytalan és miként voltál kádergyerek, azt azért nem tudjuk pontosan. Elmesélnéd, milyen családból jöttél, milyen indíttatásokkal és elképzelésekkel érkeztél el a kolozsvári egyetem filozófia szakára?

Először is renitens voltam, ezt apámtól örököltem: afféle rossz gyerek, aki vitatkozik a tanáraival, szóvá teszi, ha valami maszlagot próbálnak neki beadni, stb. Ez ugyan alkati kérdés, de a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában inkább a Thomas Mann által emlegetett „hatalomvédte bensőség” adottságának tűnt: első megközelítésben ugyanis kádergyerek volnék. Apám a helyi napilap főszerkesztője – ami persze pontosan kijelöli a helyét a megyei párthierarchiában is: ha jól emlékszem a megyei pártbizottság póttagja, több alkalommal is megyei delegált az RKP kongresszusain. Ennek ellenére apám nem volt egy klasszikus apparatcsik.

• Tovább