Skip to main content

Az MSZMP és az 1956-os "népfelkelés"

"Egy zsákba fognak belevarrni bennünket, és úgy kihajítani az ablakon, hogy csak úgy porzik"
Pozsgay Imre az MSZMP PB 1989. január 31-i ülésén

A sámli

Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP legfelső operatív vezető testülete, a Politikai Bizottság tagja 1989. január 28-án a Kossuth Rádió 168 óra c. műsorában a következőket mondta a párt Központi Bizottsága által felállított ún. történelmi albizottság tanulmánya alapján: "ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek." A bejelentés nagy vihart kavart a közvéleményben és a párton belül, noha a reakciók jórészt ellentétesek voltak. A megrendülést nem a minősítés tudományos meggyőző ereje okozta, hanem merőben az, hogy először fordult elő 1956 novembere óta, hogy vezető magyar politikus a nyilvánosság előtt nem "ellenforradalomként" említette 1956-ot.

'56-os röplapok

A közreadott 1956-os röplapok Kozák Gyula magángyűjteményéből származó ritkaságok, többségük valószínűleg most jelenik meg először.

Köszönet

Gavra Gábor megmentette a demokraták becsületét. Nem tudom, ki és miért készítette a Fideszt a szavazók megvesztegetésével vádoló bajai videót. Kézenfekvő, hogy a Fideszt – ebben a formában legalábbis – igaztalanul vádoló film igaztalanságának leleplezése magának a Fidesznek lehetett leginkább érdeke, és egy ilyen manőver jól illene a felelősségeket szétkenő, a nehezen védhető fideszes húzásokat az ellenfelek diabolizálása alá temető Habony-stratégiába. Akármi is történt azonban, a film elkészült, és eljutott a megfelelő helyekre – az MSZP székházába és a hvg.hu szerkesztőségébe – majd működni kezdett. Abban, hogy működött, kulcsszerepe volt a hvg.hu-nak, amely – mint azt a szerkesztőség maga jelentette be – szakmailag hibásan készpénznek vette a képsorok elsődleges jelentését.

Félix Anikó: „Szelet a vitorlából” újrahangolva, azaz a görög Arany Hajnal tündökléséről és bukásáról (?) mint precedens értékű ügyről

Görögországban 2012-ben egy szélsőjobboldali párt, az Arany Hajnal közel 7 százalékkal bekerült a Parlamentbe, népszerűsége egészen a legutóbbi időkig az országos reprezentatív felmérések szerint 13-15 százalék körüli szintig emelkedett. Harmadik Birodalmat idéző biológiai alapú rasszizmusával, szélsőséges antiszemitizmusával, nyílt agressziójával együtt járó immáron tartós népszerűsége sokkolta a világ és a görög közvélemény jelentős részét is. A közelmúltban egy látszólag váratlan fordulat következett be a párt életében. 2013. szeptember 17-én egy kocsmai szóváltás után meggyilkoltak egy köztudottan antifasiszta, baloldali rappert, Pavlos Fyssas-t. A gyilkosság után közvetlenül az elkövető bizonyíthatóan több Arany Hajnal képviselővel is lebonyolított telefonhívást, köztük Ilias Kasidiaris-al is, aki a párt szóvivője, és a jövő évben tartandó athéni polgármester választások jelöltje.

Karsai György: Válasz Vidnyánszky Attilának

Kedves Attila!1 Bár már évek óta nem volt olyan megszólalásod, közszereplésed, intézkedésed, amellyel egyetértettem volna, nálam mégis most telt be a pohár: a Heti Válaszban (XIII/37, 2013. szeptember 12, 24-27.old., Sümegi Noémi interjúja) és az Origo.hu-n (2013. szeptember 17., Dull Szabolcs interjúja) megjelent, műfajilag nehezen besorolható gondolatfutamaid olvastán. Leginkább elvakult vagdalkozás, vagy gyűlölet-ars poetica lehetne ennek a sajátos műfajnak a neve, amelyet – minden bizonnyal öntudatlanul! – művelsz. 

Kedves Zoli és Sándor,

 

nehéz helyzetet teremtettetek.

Írásommal („Szerkesztők a blog-korszakban”) valóságos problémákra igyekeztem felhívni a figyelmet. Ezek a problémák a ti szerkesztői gyakorlatotokban is felmerülnek. Érdemes tehát ezekre ilyen minőségükben reagálni. A válaszaitok azonban semmi mást nem mutatnak, csak azt, hogy valóban aktuálisak ezek a problémák.

A kritika kritikájának kritikája

1 hozzászólás

Kozák Gyula, lapunk kitűnő szerzője sajátos írást tett közzé a minap „Sándor Erzsinek, szeretettel” címmel ezen az oldalon. A cikk egy kritika kritikája: Horeczky Krisztinának, a Népszabadság kritikusának Csáki Judit „Alföldi színháza – Öt nemzeti év” című kötetéről írott, nem különösebben hízelgő értékelésének értékelése.

Szerkesztők a blogger-korban

1 hozzászólás

Múlt héten érdekes szóváltás jelent meg a Beszélőben. Sőt, nem csak érdekes, hanem tanulságos is. Blogjában Kozák Gyula indignált és lesújtó kritikát írt egy könyvkritikáról. Ez utóbbit Horeczky Krisztina, a Népszabadság munkatársa követte el saját lapjában, Csáki Judit Alföldi Róbert Nemzeti Színházban eltöltött öt évét elemző könyvéről.

Rauschenberger Péter: Arccal a sárban – Hozzászólás Kis János cikkéhez a köztársaság bukásáról

2 hozzászólás

1. Indulatos bevezetés

„Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után?” – kérdezi Kis János Az összetorlódott idő című cikkében. Válaszában anakronisztikus politikai világképeket tesz felelőssé a köztársaság bukásáért, „a Horthy-korszakba visszavágyó jobboldali és a Kádár-korszakról leválni nem tudó baloldali gondolkodást”. Nemsokára hozzáfogok, hogy Kis érvelésének legfontosabb pontjait – a vita kedvéért – összefoglaljam, előtte azonban szeretnék néhány dolgot mondani ennek a cikknek az állításairól. Már csak azért is, mert Kiséhez hasonlóan ez a cikk is hosszú lesz, és attól tartok, az olvasó joggal várja el tőlem, hogy előre jelezzem, hová akarok kilyukadni. 

Sándor Erzsinek, szeretettel

2 hozzászólás

Horeczky Krisztina a Népszabadságban méltatlan, elfogadhatatlan hangnemű, egyes kiszólásaiban Bayer Zsolt klasszikusait idéző bírálatot jelentetett meg Csáki Judit könyvéről, amely a Nemzeti Színház utolsó öt évének teljesítményét elemzi. A könyvnek külön aktualitást ad az a politikai hisztéria, amelyet Alföldi körül a jobboldal gerjesztett. Csáki nem kerülhette el, hogy a kötetben Alföldit (és másokat is) megszólaltasson. A cím korrekt: Alföldi színháza. Az alcím ironikus: öt nemzeti év.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon