Skip to main content

Ítélet a Jobbik kontra Karsai László perben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Fővárosi Törvényszék 19.P.22.708/2012/10.

A Fővárosi Törvényszék

dr. Kummer Ákos ügyvéd (8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14. ) által képviselt Jobbik Magyarországért Mozgalom (1113 Budapest, Villányi út 20/A) felperesnek

dr. Nagy Péter ügyvéd (1126 Budapest, Ugocsa u. 4/B) által képviselt dr. Karsai László ( 1024 Budapest, Keleti Károly utca 11/A. V. em. 25.) alperes ellen

jóhírnév megsértése miatt indított perében meghozta a következő

ÍTÉLETET

A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy az ATV televíziós csatornán 2011. december 14-én a Start című műsorban a vele készített interjúban neonácinak nevezte a felperest.

A bíróság az alperest a további jogsértéstől eltiltja.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy elégtétel gyanánt az általa elkövetett jogsértés miatt 15 napon belül a felperesnek küldendő magánlevélben fejezze ki sajnálkozását a felperessel szemben.

A bíróság a felperest feljogosítja ezen magánlevél nyilvánosságra hozatalára.

A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 30.000 (harmincezer) Ft perköltséget.

A bíróság kötelezi továbbá az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg a Magyar Államnak 36.000 (harminchatezer) Ft illetéket.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet a Fővárosi Ítélőtáblának címezve 3 példányban, jelen bíróságon lehet benyújtani.

Fellebbezés esetén a Fővárosi Ítélőtábla előtt a jogi képviselet kötelező.

A fellebbezési határidő lejárata előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.

Ha fellebbezés csak a perköltség nagyságára vagy viselésére, a kamatfizetési kötelezettségre, a kamat mértékére, a teljesítési határidőre vagy az állam által előlegezett költség viselésére vonatkozik, illetőleg ha a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul, bármelyik fél kérheti, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson bírálja el.

INDOKOLÁS

A felperes világhálón található honlapja szerint elődszervezete az 1999-ben alakult Jobboldali Ifjúsági Közösség, melyet egyetemisták alapítottak, és célja a nemzeti gondolkodású ifjúság összefogása volt. A 2002-es országgyűlési választás után több neves közéleti személy (Wittner Mária, Pongrácz Gergely, Tóth Gy. László, Lovas István, Usztics Mátyás) kérésére 2003. októberében Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet felvéve párttá alakult. Fő céljuk az volt, hogy reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali szavazóknak.

A felperes a 2009-es Európai Parlamenti választásokon mandátumot szerzett és képviselőket küldött Brüsszelbe, majd a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe jutott négy párt, illetve pártszövetség egyikeként, a Fidesz-KDNP kormány megalakulása óta a második legnagyobb létszámú ellenzéki frakcióból politizál.

2011. december 14-én az ATV Start című reggeli televíziós műsorában Rónai Egon műsorvezető meghívott történész vendége az alperes volt, akivel a közel tíz perces beszélgetés apropóját egy felállítani tervezett Horthy-szobor, illetve Tőkéczki László történész által megjelentetni kívánt azon könyv adta, melyben a szerző a kormányzóról kialakult képet akarta kissé árnyalni.

Az alperes mondanivalóját teljes egészében arra fűzte fel, hogy cáfolja Tőkéczki László azon álláspontját, miszerint Horthy inkább mentette a zsidóságot, mintsem asszisztált a deportálásukhoz. Az alperes ebből a szempontból végigvette a két világháború közötti időszakot, a numerus clausus­ra, az 1938-as törvényekre, illetve a deportálásokra mint csomópontokra fókuszálva.

A műsor vége előtt egyetlen szó erejéig megemlítette a felperest azon szerkesztői kérdésre adott válaszában, hogy hirtelen mitől lett annyira fontos Horthy restaurálása. Az alperes elmondta, hogy azért, mert Horthy-ban a szélsőjobb a neonáci Jobbikkal az élén megpróbálja egy előképét adni a mai Orbán-vezette kormánynak. Közölte, hogy ennek az államférfinak kell egy előkép, az erős, az ország atyja, a pártok fölött álló hatalmas államférfi, majd a beszélgetést azzal zárta, hogy ez egy hazug kép, hazug országnak pedig hazug szobrokra van szüksége.

A felperes ezt követően keresetlevelet terjesztett elő az alperessel szemben, melyben kérte annak megállapítását, hogy az alperes megsértette a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy az interjúban neonácinak titulálta. Ezenkívül kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, valamint elégtétel adására kötelezését és perköltségben történő marasztalását.

A felperes keresetét a Ptk. 78. § (1) és (2) bekezdésére, illetve a 84. § (1) bekezdés a), b), és c) pontjaira alapította.

Keresetének indokolásában előadta, hogy ő természetesen se nem náci, se nem neonáci, mint ahogy az sem lehet kérdéses, hogy a náci, neonáci ideológiákat és a nácizmust a társadalom egyértelműen elmarasztalóan, negatívan értékeli. Hivatkozott olyan eseti döntésekre, melyekben a bíróság megállapította, hogy személyiségi jogot sért az a közlés, amelyben minden ténytartalom nélkül hoznak valakit összefüggésbe egy elmarasztalt társadalmi jelenséggel.

Nem vitatta, hogy közszereplőnek, sőt politikai közszereplőnek minősül, így vele szemben a véleménynyilvánítás határai igen tágak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az indokolatlanul sértő, bántó, megalázó véleményeket, kritikát ő sem köteles eltűrni. Közölte, hogy soha nem volt, és a jövőben sem lesz olyan megnyilvánulása, amely alapot adhatna a neonáci kifejezés vele szemben történő használatára, vagy arra, hogy őt bárki ezzel az eszmerendszerrel azonosítsa.

Az alperes érdemi ellenkérelmében kérte a felperes keresetének elutasítását és perköltségben történő marasztalását. Indokolásában elmondta, hogy a felperest neonácinak tartja és tény, hogy ezzel a véleményével nincs egyedül. Közölte, hogy a magyar és nemzetközi média jelentős részében a Jobbik neonáci mivolta közhelyszámba menő evidencia.

Ellenkérelméhez csatolt egy elemzést, továbbá véleményeket általa felkért történészektől, akik közül egyesek a felperest neonácinak tartják, míg mások szerint nemzetiszocialistákra illő jellemzőket mutat. Valaki szerint pedig nem is neonáci, csak rasszista, homofób és soviniszta. Csatolta továbbá a Nemzet és Radikalizmus című tanulmányt is.

Az alperes tényként leszögezte, hogy a társadalomtudomány a náci és a neonáci kifejezéseket terminus technicus-ként használja, és tény az is, hogy e tudományokat művelők - csakúgy mint a közvélemény - jelentős része a felperesi pártot neonácinak definiálja.

Hangsúlyozta, hogy a társadalomtudományban hasonló jelenségek leírására néhányan egyaránt használják a radikális jobboldali, szélsőjobboldali, új jobboldali, neonáci, újfasiszta, nemzeti populista és ultranacionalista kifejezéseket, mások viszont e kifejezések között dogmatikai különbségeket tesznek. Rámutatott, hogy a neonáci kifejezés értéktartalmat hordoz, de nem okvetlenül egyféle értéktartalmat, mert van, aki büszkén vallja magát neonácinak, és ott ahol a törvény nem tiltja - például az Egyesült Államokban - ma is van náci párt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az európai és a magyar jogi környezetben nem illik azzal dicsekedni, hogy valaki náci, vagy neonáci, mert ez akár jogi következményekkel is járhat.

Összefoglalóan tényként elmondta, hogy a felperest neonácinak nevezte, mert saját elemzése szerint az, ez a vélemény pedig a társadalomtudomány széles körében elfogadott. Ehhez hozzátette, hogy egyes vélemények szerint ez a jelenség más kifejezéssel pontosan nem leírható. Kiemelte, hogy ezen történelmi, társadalmi, politikai vita eldöntése nem feladata ennek a bíróságnak, és hangsúlyozta, hogy sem a társadalomtudomány művelői, sem a média nem korlátozható alkotmányosan abban, hogy véleményt nyilvánítsanak ebben a kérdésben, mert az a szólás- és a tudományos szólásszabadságot sértené.

Annak kapcsán, hogy csak olyan vélemény, bírálat vagy értékítélet sértheti a jóhírnevet, amely indokolatlanul sértő vagy megalázó, elmondta, hogy a kifogásolt véleményt ebből a szempontból tekintve ebben egyrészt eltérnek a vélemények, másrészt nem a bíróság feladata az sem, hogy a bevett magyar és nemzetközi tudományos szóhasználatot gyomlálgassa, és azt a politikai közszereplők gusztusához igazítsa. Megjegyezte, hogy a politikai pártok kritizálhatósága elengedhetetlen a közügyek megvitatásához, az ellenvéleményeknek pedig célja van, ha más nem, akkor a figyelemfelhívás.

A felperes az alperes ellenkérelme kapcsán előadta, hogy az általa csatolt véleményeket, bizonyítékként értékelni nem lehet. Azon alperesi előadás kapcsán, hogy amit állított, az a közvéleményben benne van, elmondta, hogy persze hogy benne van, mert az alperes és elvbarátai tudományos tevékenységet építenek arra, hogy ezt bebizonyítsák. Megjegyezte még, hogy jó lenne, ha az alperes a sajtónyilvánosságot nem a bíróság presszionálására igyekezne felhasználni.

Az alperes előadta, hogy ennek a pernek nem az a tárgya, hogy a felperesi párt neonáci-e, hanem az, hogy tudományosan bevett fogalom-e a neonáci, továbbá az, hogy ez egy szitok szó-e, és ha a Jobbiknak nem tetszik, akkor ez elegendő ok-e arra, hogy az alperes ezt ne használja. Véleménye szerint a kérdés az, hogy a kifejezés tudományos, társadalomtudományos környezetben indokolatlanul sérti-e a felperes személyiségi jogait. Álláspontja szerint a bíróság nem mehet szembe azzal, hogy a társadalomtudomány prominenseinek véleménye szerint a Jobbik neonáci.

A felperes ennek kapcsán elmondta, hogy a per tárgyát képező neonáci kitételnek a magyar és európai társadalmakban negatív konnotációja van. Amit a nácik a XX. században tettek, az felvállalhatatlan, aki ezzel ellentéteset állít az kiírja magát a demokratikus közéletből. Erre irányult az alperes kijelentése. A felperes nem vitatta, hogy a neonáci egy tudományos fogalom, de hozzátette, hogy ezt nem lehet következmények nélkül bárkire használni. Megjegyezte, hogy a tudományos szólásszabadság egyébként nem tárgya a pernek.

Az alperes annak bizonyítására, hogy a Jobbik neonáci mivolta társadalomtudományi vizsgálatok tárgya, történészeket és politológusokat kért tanúként meghallgatni. Elmondta, hogy a tanúk mindegyike arra is tud nyilatkozni, hogy a definíció kirekeszthető-e a tudomány szótárából.

A felperes az alperesi tanúbizonyítási indítvány elutasítását kérte hozzátéve, hogy az egyik, tanúként meghallgatni kívánt személy a per első tárgyalásán hallgatóságként végig jelen volt. A felperes szintén csatolt egy tanulmányt, Filippov Gábornak A név kötelez (A szélsőjobboldal kutatásának terminológiai problémái) című munkáját. Az abban található nemzetiszocializmus definíció kapcsán - ami szerinte a neonácizmusra is alkalmazható - elmondta, hogy soha nem voltak ilyen megnyilvánulásaik és céljaik.

Ugyanakkor az alperes által csatolt tanulmányra is hivatkozott, mely kifejezetten a felperesről azt írta, hogy semmiféle közösséget nem vállal Szálasi Ferenccel és forradalmi-nemzetiszocialista eszméivel, politikai programjában, nyilatkozataiban és szimbólumrendszerében pedig nem található nyoma kifejezetten nemzetiszocialista elemeknek.

Az alperes ezt követően csatolt még egy elemzést Tóth Andrástól, és határidőt kért azon tudományos dolgozatok csatolására, amelyeket ő maga írt. Hozzátette, nem hiszi, hogy azt kellene, vagy lehetne bizonyítania, hogy a felperes neonáci, ugyanis ez nem egy olyan fogalom, amiben lenne tudományos közmegegyezés. Megjegyezte, arra senkinek nincs ötlete, hogy a nácizmust, illetve a náci Németországot milyen más szóval kellene, vagy lehetne leírni.

A felperes keresete alapos.

A bíróság a tényállást a peres felek előadása, illetve a csatolt okirati és egyéb bizonyítékok alapján állapította meg.

A perbeli időpontban hatályban volt Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnév védelméhez való jog.

Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.

A Ptk. 75. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.

A Ptk. 78. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.

A Ptk. 78. § (2) bekezdése szerint a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

A Ptk. 84. § (1) bekezdése szerint, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest

  1. követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását,

  2. követelheti a jogsértés abbahagyását,

  3. követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal, vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak,

  4. követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését,

  5. kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.

A kialakult bírói gyakorlat szerint a személyiségi jogi perekben is alkalmazott, de eredetileg a sajtó-helyreigazítási eljárások kapcsán kidolgozott PK. 12. számú állásfoglalás szerint véleménynyilvánítás, értékelés, bírálat, valamint a társadalmi, politikai, tudományos és művészeti vita önmagában nem lehet sajtó-helyreigazítás alapja.

Az állásfoglalás indokolása szerint a sajtóban közölt álláspont, értékelés akkor sem felel meg társadalmi rendeltetésének, ha a közlemény más személyiségét sértő, valótlan tényállítást ugyan nem tartalmaz, de kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata okoz sérelmet.

Jelen perben a bíróságnak tehát azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes által kifogásolt alperesi véleményben foglalt kifejezés indokolatlanul sértő-e.

A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.

A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.

Az alperes az eljárás során maga is azt mondta, hogy a felperes neonáci mivoltát nem tudná bizonyítani, ugyanis ebben nincs tudományos közmegegyezés.

Az alperes bár az eljárás során mindvégig arra hivatkozott, hogy a felperes neonáci mivolta tudományos viták középpontjában áll, és mint ilyen nem képezheti jelen per tárgyát, azonban fontos leszögezni, hogy a felperes keresete nem erre irányult.

A felperes keresetében hivatkozott tévéműsorban, az általa kifogásolt mindössze egyetlen szóból, illetve egy jelzős szerkezetből álló véleménynyilvánítás nem a felperes politikai-ideológiai rendszertani elhelyezésével kapcsolatos vitában hangzott el, hanem csupán egy történelmi témát tárgyaló műsorban vetette közbe az alperes a felperes nevét, egy minősítő jelzővel ellátva.

Bár nem tudományos vita a per tárgya, de a peres felek által csatolt egy-két tudományos munka segít annak megvilágításában, hogy a neonáci jelző tudományos vitán kívüli, önmagában álló, öncélú használata miért lehet indokolatlanul sértő, különösen Európának ebben a felében és azon belül is Magyarországon.

A tudományos igényű munkák kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a jobbközép pártoktól jobbra elhelyezkedő tömörülések önálló pártcsaládot alkotnak, mely pártokra rengeteg elnevezést használnak, a radikális jobboldalitól, a szélsőjobboldalin, neonácin, nemzeti populistán át, egészen az ultranacionalistáig, sőt ezek mindenféle kombinációjával együtt rendkívül széles a skála.

Lánczi András által szerkesztett Nemzet és radikalizmus című tanulmány rögzíti, hogy Herbert Kitschelt nem tisztázza kellőképp a fogalmakat, így szinonimaként használja a szélsőjobboldali és radikális jobboldali kifejezéseket, ugyanakkor leszögezi, hogy a fasiszta és neofasiszta jelzők nem húzhatók rá ezen pártcsalád tagjaira, ezek a mai pártok ugyanis tudatosan elhatárolódnak a két világháború közötti totalitárius eszméktől és azok örökségétől, így nem indokolt az újfasiszta, illetve a neonáci kifejezés használata sem.

Norris más álláspontra helyezkedik, ő a radikális jobboldali jelzőt tartja legjobbnak a pártcsalád tagjaira. Elutasítja a szélsőjobboldali kifejezés használatát is, arra a jól követhető logikára építve, hogy a szélsőjobboldali pártok és szervezetek túllépik a demokratikus politizálás határait, nem riadva vissza az erőszakos, terrorista cselekményektől sem.

A holland Cas Mudde szintén kiemeli, hogy a szélsőjobboldali jelző kizárólag az antidemokratikus erőkre alkalmazandó. Norris a demokratikus kereteken belüli politizálását tekinti annak a határvonalnak, amely elválasztja a radikális jobboldalt a szélsőjobboldaltól.

A tanulmány szerzője még az új radikális jobboldal kifejezést is megtévesztőnek tartja, ugyanis nincsenek régi radikális jobboldali pártok, mert teljesen új jelenségek - úgy mint a bevándorlás, a jóléti állam válsága, vagy az európai integráció - hívták életre ezt a pártcsaládot. A szerző vitába száll azzal a megközelítéssel, mely szerint ezek a pártok a régi, két világháború közötti szélsőséges pártok utódai.

A felperes által csatolt Filippov Gábor-féle tanulmány is fontos megállapításokat tartalmaz. Leszögezi, hogy kevés olyan témája van a politikának, amely kapcsán olyan mértékű fogalmi zűrzavar uralkodna, mint ezen a területen. Ennek okát többek között abban látja, hogy a második világháború, a nácizmus és Auschwitz történelmi traumája érthető módon ma is nagy súllyal nehezedik a témára.

Elmondja, hogy a viták tehát nem a jelenség értelmezésénél, és nem is a pártok osztályozásánál kezdődnek, hanem a puszta megnevezés aktusánál. Kiemeli, hogy legalább tudományos körökben jó ideje konszenzus uralkodik a tekintetben, hogy érdemes megkülönböztetni a fasizmus és a nemzetiszocializmus totális ideológiáját a mai politikai formációkra alkalmazott változatos elnevezésektől. A 2011. márciusában megjelent tanulmány megállapítja, hogy magyar nyelven alig létezik olyan tudományos igényű szöveg, amely egyáltalán felvetné ezt a dilemmát.

A szélsőjobboldali kifejezés alkalmazhatóságának a - magyarországi pártok közül a MIÉP, illetve a Jobbik önmeghatározásában szereplő - nemzeti radikalizmus, illetve jobboldali radikalizmus kifejezésekkel szembeni hátránya kapcsán elmondja, hogy a politika mindennapjaihoz tartozó radikális mozgalmakat demokrataként el lehet ítélni, a tudományos értéksemlegesség vagy a pártatlan tájékoztatás elve azonban nem engedi, hogy eleve prekoncepciókkal közelítsünk feléjük. Hozzáteszi, hogy a nyelvi önmérséklet az objektív megismerés, a korrekt tájékozódás előfeltétele, ahogy a tanulmány kiindulópontjaként külön kiemelte, hogy a nyelv nem a valóság semleges visszatükröződésére szolgáló eszköz, hanem a valóságot konstruáló tényező, adott esetben a politikai küzdelmek primer eszköze, az ebből fakadó felelősség alól pedig a tudomány sem vonhatja ki magát.

A tanulmány hivatkozik az európai szélsőjobboldali csoportok komparatív elemzését megkísérlő tanulmánykötethez előszót író Balogh Róbertre, aki a radikális jobboldal terminus mellett tette le voksát, amit azzal támaszt alá, hogy a szélsőjobboldal kifejezés olyan mozgalmakkal mossa össze a pártversenyben aktív új jobboldali pártokat, amelyek elutasítják a parlamentarizmus kereteit, és nem is vesznek részt a hatalomért folytatott demokratikus küzdelemben.

A szerző megerősíti, hogy a szélsőjobboldali kifejezésben valóban benne rejlik a (valamihez képest) túlzó, alkalmasint agresszív politikai praxis jelzése, a „határon kívüliség", implicite tehát az alkotmányos értékekkel szembeni pozíció kimondása (hiszen a kifejezés határfogalomként egyben a normalitás mögöttes képzetét is kódolja: a szélsőséges bizonyára valamihez képest szélsőséges). Ha szélsőségesnek nevezünk valamit, azzal lépést teszünk az elfogadhatóság tartományán kívülre szorítására, legitimitásának kétségbe vonására.

Ehhez képest a radikalizmus szó mélyreható, gyökeres változások igényét, egy rendszer megreformálásának sürgetését, de nem konszenzusos alapjainak elvetését jelenti.

A felperes az internetes honlapján olvasható Alapító Nyilatkozatában rögzíti, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt.

A fentiekből tehát látható, hogy nem csupán a felperes önmeghatározása esik távol az alperes által használt jelzőtől, hanem mind a felperes, mind az alperes által csatolt tudományos publikáció is olyan visszafogottan kategorizálja a mai jobboldali formációkat, hogy nem csak az igen erős neonáci jelző használatát utasítják el, de a lényegesen enyhébb szélsőjobboldali kategóriát is, józan önmérsékletre intve a tudomány művelőit, hangsúlyozva kiemelt felelősségüket.

Ez nem azt jelenti, hogy a neonáci kategóriát száműznék a fogalomtárból, hiszen azt olyan csoportokra minden további nélkül alkalmazzák, mint a Magyar Nemzeti Arcvonal, vagy a feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesület, amely szervezetek viszont kiterjedt kapcsolatokat ápolnak a nemzetközi neonáci és skinhead-mozgalmakkal, továbbá deklaráltan Szálasi és a hungarizmus szellemében működnek. Ezen kívül, ellentétben a jobboldali populista szervezetekkel meg sem próbálnak belesimulni a demokrácia intézményi és kulturális kereteibe, vagy akár csak elfogadni annak szabályrendszerét.

Egy jobboldali politikai formáció tehát nem attól lesz neonáci, ha néhány sajtóorgánum folyamatosan ilyen tartalmú cikkeket jelentet meg róla, ez legfeljebb arra alkalmas, hogy komoly társadalmi feszültséget generáljon és ezt az állapotot hosszútávon fenntartsa, legalább két részre szakítva a közvéleményt.

Bár az alperes nyilatkozata szerint az általa utoljára csatolt Tóth András-féle elemzés nem került publikálásra, sőt annak jelen perre történő utalásából következően az valószínűleg az alperes felkérésére készült egy héttel a tárgyalási határnap előtt, de ennek ellenére az is tartalmazza az alperesnek a véleménye indokolatlanul sértő jellegét vitató nyilatkozatával szemben, hogy minden egyes elnevezés - különösen a populizmus, a szélsőségesség, a neofasizmus és a fasizmus - nem csak arra alkalmasak, hogy kijelöljék egy-egy párt helyét a politikai palettán, hanem szimbolikus tartalommal is bírnak. Ezek az elnevezések olyan negatív bűvszavak, amelyek a köznapi beszédben címkéznek, elítélnek, esetleg el nem követett és nem szándékozott, de mások által a múltban elkövetett szörnyű bűnökkel való azonosulással vádolják meg a szóban forgó politikai pártot, s ezzel diszkreditálják azt.

Az alperes által ellenkérelméhez A/3-A/9 sorszám alatt csatolt írásbeli vélemények szintén az alperes felkérésére készültek, Paksa Rudolf nyilatkozatából pedig konkrétan az is megállapítható, hogy körlevélben kereste meg a nyilatkozattevőket az alperes azzal a kéréssel, hogy nyilatkozzanak a Jobbik neonáci voltára vonatkozóan. Ez utóbbi abból megállapítható, hogy Paksa Rudolf saját nyilatkozatát azzal kezdi, megtisztelő számára a felkérés, de mégis hárítania kell, mert meggyőződése szerint a Jobbik nem neonáci párt.

Mégsem emiatt nem bírtak jelentőséggel ezek a nyilatkozatok a bizonyítási eljárás során, hanem azért, mert jelen per tárgyát nem az képezte, hogy az alperesen kívül vannak-e mások is, akik az alperessel azonos véleményt fogalmaznak meg. Nyilván vannak ilyenek, ezt a felperes sem vitatta, azonban jelen perben kizárólag azt kellett vizsgálni, hogy kifejezetten az alperes véleménye, az adott kontextusban indokolatlanul sértő volt-e.

Ugyanezen okból mellőzte a bíróság mint szükségtelent, az alperes tanúbizonyítási indítványát, mivel az sem képezte jelen per tárgyát, hogy a felperes jobboldali politikai mezőn belüli elhelyezkedése tudományos vita tárgyát képezi-e. Egyébként a felperes ezt szintén nem vitatta, de jelen eljárásban legalább két olyan publikált tudományos anyag csatolásra került, amely kifejezetten a felperessel foglalkozott részletesen. Ezért nem volt szükség az alperes saját tanulmányának csatolására sem, amit ráadásul még nem is publikált.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a kifogásolt jelző használatával megvalósuló véleménynyilvánítás teljesen öncélú és ezért indokolatlan volt, hiszen a perbeli műsor nem a felperesről szólt, az ő neve épp csak megemlítésre került, de olyan módon, hogy a szélsőjobboldalt egységként kezelve annak élére helyezte. Hogy a neonáci minősítés sértő, konkrétan itt sem volt vita a felek között, ebben egyetértettek, és hogy ezzel kapcsolatban ez az általános meggyőződés a közvéleményben is, annak tükrében nem meglepő, hogy ez a fogalomhasználat 1990. előtt lényegében tiltólistán volt, akit pedig a jelenkori plurális demokrácia kialakulása óta az elmúlt két évtizedben a politikai életben ezzel a jelzővel megbélyegeztek, az a szalonképes pártok klubjából kiiratkozhatott.

Ha pedig az alperes célja kifejezetten erre irányult, akkor nem kérdés, hogy a használt kifejezés indokolatlanul sérelmes annak a felperesnek, aki demokratikus országgyűlési választások eredményeként került be a parlamentbe.

Ez persze nem azt jelenti, hogy korlátozást szenvedne a tudomány, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága, csupán azt, hogy ha valaki öncélúan és indokolatlanul fogalmaz meg ilyen súlyosan sértő kijelentést, vállalnia kell annak ódiumát, és viselnie polgári jogi következményeit.

Fentiek alapján a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

A bíróság a perköltség viseléséről a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján döntött, így a pervesztes alperest kötelezte a felperes perrel felmerült költségeinek megfizetésére, ami a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja alapján az általános pertárgyérték 5 %-ának megfelelő 30.000 Ft ügyvédi munkadíjból állt.

A tárgyi illetékmentesség folytán le nem rótt 36.000 Ft eljárási illetéket szintén a pervesztes alperesnek kell megfizetnie a Magyar Állam részére.

A teljesítési határidő a Pp. 217. § (1) bekezdésén, a fellebbezési jogosultság a Pp. 233. § (1) bekezdésén alapul.

Budapest, 2013. március 22.

dr. Takács Péter Attila sk.
bíró

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon