A Mansfeldek bécsiek voltak, a család még a múlt században onnan jött Pestre.[1] Mansfeld Péter 1941. március 10-én született. 1945-ben a család férfi tagjait, édesapját, nagybátyját, nagyapját „málenkij robotra” vitték, és a nagyapa nem jött haza.[2] Édesapja fodrász volt, 1946-ig saját üzletét irányította. Alkalmazottat tartott, és felesége fodrászsegédként szintén az üzletben dolgozott.
Politikai ellenállás a Péterfy Sándor utcai kórházban
A Péterfy Sándor utcai kórház az egyik legfontosabb forradalmi központ volt 1956-ban, a fegyveres harcok idején, és még inkább azzá vált a szovjet intervenciót követő politikai ellenállásban. Nagyszámú (főleg Baross téri) felkelő talált itt búvóhelyet, akik – bár jó néhányan továbbra is megőrizték fegyverüket – csatlakozva a kórházi dolgozókhoz, az önkéntes ápolókhoz, az ott meghúzódó diákokhoz és munkásokhoz, áttértek a fegyvertelen ellenállásra.
A nemzeti otthonnal nem rendelkező kelet-európai zsidóság és egyes nyugat-európai hittestvéreik önálló zsidó autonómia megteremtésére vonatkozó törekvése egy nyugati, mégpedig asszimilálódott és européer bécsi zsidóban, a pesti születésű Theodor Herzlben talált visszhangra: a bécsi újságíró a zsidóság „lobbistájaként” vezette be közösségét a modern nagypolitika világába, s másokkal együtt létre akarta hozni a kelet-európai zsidó nyomorra, a pogromokra és az antiszemitizmusra adandó reakcióként a zsidók nemzeti államát. Hogy miért éppen ő volt képes erre?
Az 1941. évi népszámlálás szerint Magyarországon a zsidó lakosság száma 725 005 volt, s ez a 14 683 323 fős összlakosság 4,94 százalékát tette ki. Továbbá csaknem százezer olyan kitért, illetve keresztény személy élt az országban, akik az akkor hatályos faji törvények alapján zsidónak számítottak. A háborút addig szinte sértetlenül átvészelő közösséget a szövetségesek győzelmének előestéjén saját kormányzatának tudtával és hivatalnokai, csendőrei, rendőrei aktív közreműködésével pusztították el.
Több mint másfél éve folyik a palesztinok részéről a második, úgynevezett Al-Aksza intifáda, amely az erőszak új minőségével, napi szintű öngyilkos merényletekkel terrorizálja Izraelt. A Saron vezette egységkormány erre hivatkozva vonul be naponta a Palesztin Hatóság (PA) területére terroristák után kutatva, ürügyet szolgáltatva újabb merényletekre. Nemrég viszont ENSZ-határozat született arról, hogy Izrael mellett létre kell hozni egy új államot is, Palesztina néven. Mennyiben teremtett ez új helyzetet a konfliktusban?
Semennyiben.
Április a magyarországi zsidók gettóba zárásának, a deportálások kezdetének évfordulója. Ötvenhét év múlt el azóta, már a túlélők többsége sincs az élők sorában, de az akkori események máig is óriási érzelmi hullámokat keltenek. Erről tanúskodik, hogy a közelmúltban is szenvedélyes vita zajlott a 168 Órában és más magyar lapokban a deportálások hátteréről, a mentésekről, Eichmannról, Becherről és Kasztnerről.
Az akkori események szenvedő alanya, és csak nagyon kis részben aktív résztvevője is voltam.
A ház, amelyről nem odázhatom el tovább, hogy leírjam (félek is ettől, vágyom is rá), tulajdonképpen a senkiföldjén épült: a két falu összeolvadásának határmezsgyéjén. Itt korábban csak az Orczy bárók régi kúriája állt, vaskos oszlopokkal, zsalus ablakokkal; mögötte a Cifra – vagyis szép – istálló. Ezt a kettős faluvéget (hisz a kastélyok általában kívül estek a falvak határán) „Beltelek”-ként tartották számon, s a mi házunk megnevezése a telekkönyvben: „Ház a Beltelekben”.
Sőt, eredetileg „Kert a Beltelekben. Ártér”.
Még nyár végén lehetett, 1989-ben, amikor Vig Monival beterjesztettük a választmány elé 13+1 pontos javaslatunkat arról, hogyan indítsuk be a Fidesz lapját. Az utolsó, plusz pont úgy szólt, hogy „szerelemből nem megy”, magyarán pénzre van szükségünk. A következő hetekben nagy erővel kezdtünk az újság szervezésébe: Vágvölgyi B. Andrással, Bojár Ivánnal, Langmár Ferenccel, Novák Zsófival, és az egyetlen pártonkívülivel, Lovas Zoltánnal, meg másokkal. Nem tudtuk eldönteni, mi legyen a lap címe.
A közeg
Bibó Istvánt 1956 után kettős érzület vette körül. Az ’56 mellett elkötelezettek, majd a demokratikus ellenzék egyfajta szent tehénként kezelte, megkérdőjelezhetetlen morális tekintélyként tisztelte.[1] E tekintetben 1979-ben bekövetkezett halála sem hozott változást: Bibó tisztelete töretlen maradt. A morális tekintély, Bibó háttérbe szorítottsága annak is kedvezett, hogy az erkölcsi súly intellektuális erővé váljék – nézeteit sok esetben kritikamentesen illett kezelni.
Wallenberg 1945. február 6-án, három héttel budapesti letartóztatását követően érkezett Moszkvába, ahol őt és sofőrjét az NKVD hírhedt börtöne, a Lubjanka külön celláiban helyezték el. Börtönlapjáról megtudható, hogy hadifogolyként vették nyilvántartásba, és első kihallgatása február 8-án volt.A következő április végén, azaz egy hónappal azelőtt, hogy – cellatársával, Willy Rödel német diplomatával együtt – a moszkvai Lefortovo börtönbe szállították volna.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 20 hét
8 év 45 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 51 hét
8 év 51 hét
9 év 1 hét
9 év 1 hét
9 év 1 hét