Skip to main content

Befejezetlen jelen

Eörsi László: „Tizenkét évig íródott...”


Az 1956-os forradalom egyik legtragikusabb s egyben legrejtélyesebb eseménye az október 25-i Kossuth téri sortűz volt. Ezen a napon délelőtt az Astoria Szállótól nyolc-tízezer tüntető vonult a Parlament elé radikális politikai változásokat követelve. Velük tartott néhány szovjet páncélos, melyek legénységével a felvonulók egy része összebarátkozott. Az országházat védő szovjet harckocsikban szolgáló katonákkal folytatódott a fraternizálás. 11 óra körül azonosítatlan tettesek a fegyvertelen, békés tüntetők közé lőttek.

Koncz Lajos: Zsidómentés és nemzeti ellenállás


„A hit, ha cselekedetek nincsenek, megholt önmagában.”
(Jakab 2,17)

Két kaland

I.


1944 novemberének végén az ellenállók egy csoportja Szalai Pál budapesti rendőrparancsnok és egy „Diplomata” fedőnevű tagjuk révén információt kapott, hogy hadifogoly repülősöket és elfogott lengyel zsidókat szállítanak el a németek. Útvonal az újpesti rakpart. – A kitűzött napon, azon a részen, ahol a támfalba épített raktárak voltak, várakozott nyolc ember, közöttük egy fiatal magyar asszony.






Eörsi László: A „szabadnépesek”

A székház elfoglalása


A Szabad Nép székháza már október 23-án az események egyik központja volt. A tüntetők behatoltak az épületbe, kidobálták és elégették a sajtótermékeket, könyveket. A hatalom azonban kiemelt fontosságúnak tartotta az objektum megőrzését, és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia mintegy 100 fővel (harc nélkül) bevonult és berendezkedett az épület védelmére. Október 28-án ezt az egységet visszarendelték, és a Corvin köziek elleni támadásra készítették fel. Helyüket a Pf. 9497. sz. alakulat vette át Seres Ernő főhadnagy vezetésével.

Valuch Tibor: Volt-e „szocialista” társadalom Magyarországon?


A XX. században – és különösen a második felében – a magyar társadalom igen jelentős változásokon ment keresztül. Közvetlenül a második világháború után felcsillant a polgárosodás kiteljesedésének esélye, az ötvenes évek elejétől azonban a már létrejött polgári struktúrákat is megpróbálták teljes mértékben felszámolni.

Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd


1944-ben Magyarországon kevesebb mint három hónap alatt – gyorsabban, mint bárhol másutt – deportáltak 430 000 embert, és ezzel „megoldották” a nem Budapesten élő zsidók „kérdését”. Szakemberek körében mind a mai napig vitára ad okot annak megállapítása, hogy mi tette lehetővé ezt a páratlanul gyors és alaposságában katasztrofális akciót, illetve hogy e deportálás mögött milyen meggondolások álltak.

A magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes feldolgozni a zsidónak nyilvánított magyarokkal történtek traumáját.


Michail Sebastian: Napló (1935–1944)

Részletek


Egy román értelmiségi pokoljárása

Mihail Sebastian publicista, író, dramaturg. 1907. október 8-án született Brăilán. Eredeti neve Josef Hechter, írói álnevét Szent Sebestyéntől kölcsönzi. Tanulmányait Bukarestben és Párizsban végezte, hazatérte után majdnem minden jelentős román folyóiratnak volt munkatársa. Ennek ellenére „…az irodalomtörténet elsősorban mint kiemelkedő drámaírót tartja számon. Alkotásai legegyénibb vonása a költői atmoszféra és a komikus és komoly között húzódó határ bizonytalansága.


Banyó Péter: „Én voltam a legjobb középkorász a Postán”

Engel Pál történésszel Banyó Péter beszélget


Az új könyved angolok számára foglalja össze néhány száz oldalon a középkori magyar történelmet. Amiért mégis érdekes lehet magyarok számára is, az az, hogy több olyan új elképzelést tartalmaz, amely nem egy esetben homlokegyenest szemben áll a történészkörökben általánosan elfogadott nézetekkel. Külföldieknek szóló szintézisek esetében ez igen ritka. Miért éppen mégis ebben a könyvben fejted ki ezeket?

Nos, a dolog onnan indult, hogy megkeresett egy Ayton nevű történész.


Eörsi László: Corvin köz 1956


A Kilián laktanya és a Corvin köz kapcsolata elég gyakran előkerül ’56 irodalmában. Leghatásosabban, ám nem a leghitelesebben Pongrátz Gergely memoárjában. Pongrátz súlyos és megalapozatlan vádakat terjesztett.[1] Ezek közül a legdurvább az, hogy Maléter Pál ezredes két elfogott Corvin közi felkelőt agyonlőtt a laktanyában, 28 társát pedig kizavarta az épületből, kiszolgáltatva őket a szovjet páncélosoknak, ami további hét fiatal életébe került.

Gyarmati György: A politika rendőrsége ’45–56


Fogalomtisztázás

A politikai rendőrség minden modern államban létező belügyi szakigazgatási ág, értelemszerűen sajátos intézményi, feladat- és eszközrendszerrel, de már a „normális” parlamenti demokráciákban sem egyértelműen rögzített működési, hatáskörrel, illetve felügyelettel. A totalitárius – esetünkben a kommunista – rendszerek politikai rendőrsége az előbbiekhez képest több szervezeti-irányítási és „funkcionális” működési eltérést mutat.


Meszerics Tamás: Politikai ellenállás ’45–56


„1948 nyarán egy amerikai ügynök, aki ideiglenesen a budapesti amerikai követségen dolgozott [Harry Klingensmith], beszervezett egy csoport volt német és magyar antikommunista ügynököt, hogy dolgozzanak az amerikaiaknak […]. Klingensmith Budapesten kapcsolatba lépett az Abwehr [magyarországi] hálózatának maradványával. […] Némelyiküket a magyar hírszerzés delegálta, és lojalitásuk bizonyára számos kételyt ébresztett a németekben.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon