Befejezetlen múlt

Nagy W. András: Márciusi hátramenet


„Ezen a napon összetalálkozik a hazaszeretet és a szabadságvágy. Veszélyes találkozás!” – írta Krassó György, persze, még a maga idején, a diktatúrát fenyegetve, 1983-ban.

Amilyen heves volt a vére, amennyire a forrongást sóvárogta, az öreg harcos fel sem tételezte, hogy egy így kikevert szellemelegy esetleg mégsem robban… Hanem csak megalvad, elöregszik, elzápul a hosszas állásban.

De ezzel már a mához jutunk el. Amikor az ötvenhatos, szent forradalom veteránjai azzal invitálnak a térre, kurtítsuk meg már kicsit a – szent – sajtószabadságot!




Yehuda Lahav: Világesemények a szocialista sajtó tükrében


Így történt

1973. október 6-án, szombaton, 14 órakor az egyiptomi és a szíriai hadsereg egyidejűleg támadást indított az izraeli állások ellen a Szuezi-csatorna mentén és a Golan-fennsíkon. Jom Kippur volt (Hosszúnap), a legnagyobb zsidó vallási ünnep, ilyenkor Izraelben teljesen megbénul az élet.

Az egyiptomi csapatok átkeltek a csatornán, és lerohanták, illetve bekerítették az ún. Barlev-vonal erődjeit; a szíriaiak a Genezáret-tó (Kineret) felé nyomultak előre, és kb.




[Iványi Gábor]: Kedves Barátaim!


Tíz év Beszélő az életfogytiglanra szabadelvű demokratának ítélt számára kivételes ünnep, a papagájnak viszont – mely tudvalevőleg szorongásában és önmaga vigasztalására formál szavakat – maga a kárhozat.

Minek is kezdtünk egy évtizeddel ezelőtt beszélni, s van-e még most is mit mondanunk? A precíz dátumokra csak a világháborút is megélt öregek vagy a történészből lett politikusok szoktak emlékezni. Ezért tőlem csak benyomásokat, színfoltokat várhattok, kicsit meghatott dadogást csupán.


Szabó Miklós: A Kádár-emlékmű sarokfigurája

Aczél György halálára


Valaha, az ántivilágban sokszor felrémlett szemem előtt a Kádár-emlékmű. Nem az ötvenhat utáni tisztogatók, hanem a „legvidámabb barakk” sztarosztájának emlékműve. Négy sarokfigurával képzeltem el. Jelentőségük sorrendjében: Aczél György, Fehér Lajos, Biszku Béla, Gáspár Sándor. Aczél az elcsökevényesedett, de még így is felszámolhatatlan politikai hadszíntér: az értelmiségpolitika, kultúrpolitika, irodalompolitika komisszárja.

Könczöl Csaba: A „sivatag” és az ő „oázisai”

Román József írása kapcsán


Engem terhel a felelősség, amennyiben elsikkadt volna, hogy Fehér az ötvenes-kilencvenes évek közötti időszak magyarországi alkotó értelmiségének arról a részéről beszél, amelyik saját autonómiáját a politikai hatalom vonatkozásában határozta meg.

Román József: Lánctörők! – Mese habbal?

A Fehér Ferenc-interjúhoz (Beszélő, aug. 31.)


Mindenekelőtt a tiszteletkör; nem formálisan és nem pukedlikkel.

Tallár Ferenc: Demokrácia vagy nacionalizmus?


A sikertelen puccsal a konzervatív erők – halljuk eleget – „lefejezték magukat”. A pártbürokrácia, a KGB, a hadiipari komplexum pozíciói olyannyira meggyengültek, hogy a visszarendeződés veszélye, egy birodalmi-kommunista restauráció fenyegetése lekerült a napirendről. Ha pedig vereséget szenvedett a Rossz, akkor (és következésképpen) csak a Jó diadalmaskodhatott: a demokrácia Jelcin mögött felsorakozott erői. A konzervatív erők veresége után az egykori centrumból óhatatlanul „jobbra” tolódó Gorbacsov pozícióvesztését jól jelzi a történéseknek ezt a diadalmas dinamikáját.

Kun Miklós: A szabadság kalandja II.


A Nyugaton világhírűvé vált memoárból nem világos, hogy a szökevény végül is mikor került szembe a szovjet politikai elittel. Annyi bizonyos, s ezt egy pillanatig sem titkolta A szabadságot választottam lapjain: mentalitását otthoni élete során mindvégig az határozta meg, hogy híven a sztálini ideológiához, egy hatalmas gépezet csavarjának tekintette magát. Vagyis homo sovieticus volt.

Éppen ezért váltott ki személye Nyugaton óriási érdeklődést: A szabadságot választottam egyedül az Egyesült Államokban négymillió példányban kelt el.


Kun Miklós: A szabadság kalandja I.


Még javában zajlott a világégés, melyet a Szovjetunióban Nagy Honvédő Háborúnak; a Tengely országaiban kommunistaellenes keresztes hadjáratnak, a nyugati demokráciákban pedig második világháborúnak neveztek. Ezekben az években vajmi keveset számított az egyes ember sorsa, mégis a szenzáció erejével hatott, amikor a nyugati lapok beszámoltak róla, hogy 1944.

Tálas Péter: A lengyel titkosszolgálat hosszú évtizede II.


Koncepciós per 1955-ben

1948. októberben a Stanislaw Radkiewicz vezette Közbiztonsági Minisztérium, azaz a Bezpieka egyik különleges csoportja letartóztatta a Demokrata Párt két vezető politikusát, Wlodzimierz Lechowiczot és Alfred Jaroszewiczet.