(…)
HBA könyvének 295. oldalán olvasható, hogy feltehetőleg mintegy 65 esztendeje ismerjük egymást. Nem kontinuusan, de bármikor ezen időszak során több ízben a percek tört része alatt tudott András az idegeimre menni, és ezt még mindig tudja.
(…)
Hadd meséljek el még egy történetet, ami, azt hiszem, igencsak jellemző az ünnepeltre. Arra az eleganciára, ahogy mégiscsak kezelni tudta ezeket az ügyeket. Amikor 1995-ben a mi államvizsgánk volt Beck Tibor kollégámmal, az államvizsga elnökének azt a Kardos Józsefet jelölték, akinek, ha jól tudom, tevőleges szerepe volt a hetvenes évek végén (a már említett chartás aláírás után) András minisztériumi felelősségre vonásában. Ez egy lehetetlen helyzet volt, mert ugye egy bizottságban valahogy a diákoknak mégiscsak jegyet kell adni, le kell őket vizsgáztatni.
(…)
A Jurta Színházban tartották a Szabad Kezdeményezések Hálózata vagy az SZDSZ egyik nagygyűlését. Én voltam a levezető elnök. Előtte Andris a kezembe nyomta – igen, még a Szabad Kezdeményezések Hálózata volt – a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak az első felhívását. Én ezt ott fel is olvastam, de láttam, hogy nagyon türelmetlenek már az emberek, meg a dohányosok, hogy szünet legyen, és ezért lerövidítettem a szöveg végét, nem olvastam föl az aláíróknak a névsorát. És szünetet rendeltem el, lejöttem a pódiumról, az Andris vörösen nekem rohant: hát hogy tehettél ilyet?
Első tétel: Megismerkedésünk
Hát az nem volt valami mámoros pillanat. Nem éreztem elektromos ütést a szívemben, nem kaptam titkos naplómhoz, hogy megörökítsem a pillanatot, amikor HBA a MÜKI nagytermében, fehér köpenyben megjelent, s bennünket, kis egyetemistákat eligazított, hogyan vizsgáljuk a műanyagiparban dolgozók élet- és munkakörülményeit. Engem Solt Ottilia vitt el egy kis pénzt keresni, neki – férje révén – rokona volt HBA, innen jött a buli. HBA megjelent, már akkor is nagyon komoly volt, nagyon határozott és még ennél is fenyegetőbben felnőtt.
Az én tisztem az lenne, hogy Hegedűs Andrásnak a Petőfi Körben játszott szerepét méltassam, és felidézzem ezzel kapcsolatos személyes emlékeimet. A Petőfi Körről András minden lényeges dolgot megírt. Kevésbé köztudomású azonban, hogy neki tulajdonképpen két Petőfi Körös korszaka van: az egyik, amikor aktív részese, szervezője volt a Kör tevékenységének, a másik a Kör emlékének ébren tartásáért, tevékenységének értékeléséért folytatott, nagy szívósságot igénylő munkája. Az első korszakból egy fontos mozzanatra szeretném felhívni a figyelmet.
Hegedűs B. Andrást 1956 tavasza óta ismerem, s az ismeretség ez esetben természetes módon egybeesett a barátsággal. Megismerkedésünk ugyanis életünk egyik – s talán legfontosabb, máig meghatározó – fordulópontján a politikai (és azon túli) egyetértés jegyében történt, közvetlenül a reményt adó XX. kongresszus után. Az egyetértés a Petőfi Kör működésének hónapjaiban, amikor sokszor találkoztunk, de elég keveset beszélgettünk, annyira kicsiszolódott közöttünk, hogy hamarosan az egyik legnehezebb próbát is kiállta.
„Kedden történt. Hogy mi történt AZON a kedden – ma már szinte percnyi pontossággal tudjuk. De AZON a keddi délelőttön, senkinek, sehol, fogalma sem volt arról, hogy a Magyar Népköztársaság államrendje összeomlik, rendőrsége felbomlik, néphadserege szétesik… Az összeomlás során a nép megpróbálta a nemzet sorsát a maga kezébe venni, hogy ez kudarcba fulladt, nem rajta múlott…” „Azon a kedden” az idézett szavak írója „a történelmet élte”, ezen a kedden viszont belehalt a történelembe. Elképesztő a keddek hihetetlen egybeesése. 2001.
Eltemettük Kardos Lacit. Mint az elmúlt években oly sokakat közülünk, őt is Iványi Gábor ökumenikus szertartásával kísértük utolsó útjára. A ravatalozóban keresztény (vagy keresztyén, nem tudom, itt mi a helyes!?) módra búcsúztatta mindannyiunk lelki atyja, a sírnál azonban elhangzott a kaddis, volt tíz férfi, aki papírról olvasva Iványival elmormolta a végső imát, hogy Laci lelkének zsidó fele ne bolyongjon az idők végezetéig vagy még azon is túl.
Kedves Tamás, barátunk, kortársunk, bajtársunk!
Búcsúzni gyűltünk össze, végső búcsúra. Még néhány héttel ezelőtt, utolsó előtti budapesti utazásod alkalmával fiatalos szellemi kíváncsisággal és az ezzel Nálad együtt járó már-már gyermekes naivitással érdeklődtél, mi újság van itthon, mi várható a magyar életben, a magyar politikában. Ugyan nem voltál politikus és nem is vallottad magad annak, íme itt, a legújabb kori magyar történelmet és az 1956-os forradalmat idéző, emlékét – remélhetőleg örök időkig – ápoló nemzeti pantheonban leled meg végső hazádat.
Látjátok Barátaim,
itt állunk Laci ravatalánál, és semmit nem értünk. Még mindig ugyanazt a filmet forgatjuk vissza újra és újra, az utolsó pillanatig, amikor talán még másként alakulhatott volna a történet. A jénai szálló hallját látjuk, ahol sohase jártunk, és látjuk őt, ahogy megindul fölfelé a lépcsőn, hogy egyedül nézzen szembe a végső ebtámadással. Olyan felfoghatatlan ez, hogy többünk fejében megfordult, hátha végül is feladta, hátha nem is akart tovább küzdeni az életéért.
Ha így lenne, ez lett volna az első csata, melyet nem akart megvívni.
Friss hozzászólások
1 hét 2 óra
1 hét 5 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
5 hét 1 nap
6 hét 5 óra
6 hét 1 nap
7 hét 2 óra
10 hét 6 nap
11 hét 3 nap