Tisztelt Országgyűlés!
A valóban elismerésre méltó gondossággal összeállított tájékoztató sem képes megváltoztatni az előttünk lévő ügy szomorú mérlegét. Rossz, már a tervezés korai stádiumában rég elavult koncepció. Rosszabb: kellően át nem gondolt határozatok és szerződések. Legrosszabb: a döntés-előkészítési mechanizmus. A közvélemény tájékoztatása már nem is minősíthető.
Vasárnap eltávozott körünkből az utolsó, Thomas Mann vagy Déry Tibor nagyregényeiből ismerős, humanista polgár.
Nagyon messze innen, az amerikai Dél-Karolina állambeli Charlestonban, nagyon hosszú betegsége után, nyolcvanévesen meghalt Heltai György, az utolsó Nagy Imre-kormány külügyi államtitkára, az egykori brüsszeli Nagy Imre Intézet igazgatója, a mai, hazai 1956-os Kutatóintézet nemzetközi kuratóriumának elnöke.
1956 vége óta kényszerűen külföldön élt, 1989 után sem tudott már hazalátogatni, ez év június 16-án is csak „közvetve”, távolból vehette át Göncz Árpádtól a Nagy Imre-emlékplakettet. De már három évvel ezelőtt is ezt írta válaszként, 1991.
„Felállt a farkas ketrecében, / Fáradtan járt körül s a rácsig / Lomhán ugrott fel egynéhányszor, / Aztán leült. Szemét és orrát / A kéklő égre fordította. / A rácson át a tágas égbolt / Mosolygott félig-nyílt szemébe. / Egyszerre lassan felvonított / S üvöltött hosszan és kitartón. / A kéklő ragyogásba sűrű, / Nagy, téli éjnek borzadálya, / Éles agyar vad bölcsessége, / Magányosság cudar zenéje, / Csontok didergő koccanása, / Vegyült a szép, tavaszi légben.
Éppen huszonöt éve, 1969 nyarán ismerkedtünk meg.
Hát kedves Monika, nincs-e igazam, ha annyira utálom a gépkocsikat? Most képzeld el, nem tudom lehet-e most ilyesmiről szó, hogy elképzelj valamit, tudatlanságban van efelől az ember, de azért így mondom, így mondjuk, elvégre ezek szavak, mondatok, s beszélni így beszél az ember, mindenképp Hozzád beszélek vagy mi, ha érted mire gondolok: szóval hogy térdelek a padlón, egy ilyen fekete akvarellt festegetek éppen, akvarellt csupa feketével, illusztrációt egy folyóiratnak, Bősnél immár két turbina is megkezdte a próbaüzemelést.
A halál grimasza, hogy Vas István alig egy héttel élte túl Aczél Györgyöt. A köztudat összekötötte őket, nemcsak nevük közszói jelentésének összecsengése miatt, hanem azért is, mert jó személyes kapcsolatban voltak. Ez a kapcsolat a háborús időkből származott, amikor Aczél még nem nagy hatalmú politikus, hanem – úgy mondják – vagányosan bátor ellenálló volt.
Vas István egész életében az maradt.
A rendszerváltás összetéveszthetetlenül egyéni arculatú, meghatározó alakja volt. Afféle garabonciás. Nekem mindig Dosztojevszkij hőseit juttatta az eszembe. Ezentúl, ha Dosztojevszkijt olvasok, nehéz lesz majd nem gondolnom Csengey Dénesre.
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága nevében hajtok fejet Kéthly Anna ravatala előtt. A főhajtás a tisztelet és a szomorúság kifejezése. Tisztelet egy makulátlan, törést nem szenvedett életpálya előtt, és szomorúság afelett, hogy a magyar közvélemény nevén kívül alig tud valamit erről a nagyszerű asszonyról. Pedig éppen ma, a demokrácia csikorgó indulásának hónapjaiban volna mit tanulni Kéthly Annától, az etikus embertől, a félelmet nem ismerő, hajlíthatatlan harcostól és a nagyvonalú politikustól.
Hosszú kort ért meg: 86 évig élt.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 39 hét
10 év 12 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét
10 év 17 hét
10 év 18 hét
10 év 18 hét
10 év 20 hét
10 év 20 hét
10 év 20 hét