Budapest társadalmi-gazdasági potenciáljából, tudományos kutatási képességeiből, múltjából és a településszerkezetben elfoglalt helyéből egyértelműen kiolvasható, hogy olyan település, amelynek ahhoz, hogy kifejtse önmaga potenciálját, igazán még a külső körülmények sem szabhatnak gátat. Ez a város elválaszthatatlan az agglomerációjától, Magyarországtól, Közép-Európától.
Látszólag számos tény mutat arra, hogy gyakorlatilag nincs összefüggés a sikeres városfejlődés és a társadalmi problémák kezelésének lehetőségei között, hiszen sikeres világvárosokra is jellemzők az éles társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok, akárcsak a hazai fejlődő városokra.
Rövid összefoglalómban megpróbálok áttekintést adni a fővárosi önkormányzatnak a közép-magyarországi régióban betöltött helyéről, szerepéről.
Budapest a maga 1,8 millió lakójával a közép-magyarországi régióban több mint 60 százalékos részesedéssel vesz részt. Az ország egész lakosságának 18 százaléka itt él, ebben a városban. A gazdasági élet, oktatás, kultúra és rengeteg egyéb tevékenység tekintetében ez az arány még ennél is sokkal magasabb.
Szolnok a főváros tágabb értelemben vett vonzáskörzetének egyik alközpontja, ugyanakkor Jász-Nagykun-Szolnok megyén belül periferikus szerepet játszik. A hármas tagolású megyében él egyfajta jász identitás, van egyfajta nagykun, kun identitás – harmadiknak meg ott van Szolnok. De ott van a Tisza is, ami jelenleg még inkább egyfajta gát – főként amikor elég magas – a kapcsolatok kialakításában.
Előadásomban felsorolok néhány a regionális önkormányzatiság ellen gyakran felhozott érvet – amelyek egy részével én is tökéletesen egyetértek –, illetve arra teszek kísérletet, hogy ezeket az érveket egyenként kicsit részletesebben kibontsam, és nagyon remélem, hogy így egy másik érvrendszer fog kibontakozni, amely a regionális önkormányzatiság megteremtésének szükségességét igazolja.
Egy ellenérv szerint manapság az európai társadalmi térszerkezetet nem kizárólag – és lassan elsősorban sem – a regionalizmus határozza meg.
Székesfehérvár az ezredfordulóra kilábalt a rendszerváltás szülte válságból – mégpedig, úgy tűnik, tartósan. Ugyanakkor bizonyos szerkezeti problémák, amelyek a mostani társadalmi-gazdasági helyzetet is terhelik, nagyon sokat ronthatnak ezen helyzeten. Meg kell tehát találni azokat az elemeket, amelyek a versenyképesség további garanciáját jelenthetik.
A város versenyképességének megújításában két alapvető kérdésre kell koncentrálni.
Győr már 1989 előtt is ipari központ volt, sokrétű gépiparral és feldolgozóiparral – emiatt nem érintette a válság olyan súlyosan, mint más, úgynevezett szocialista városokat. Nagy szerepe volt ebben azoknak a vállalatoknak, amelyeknek a székhelye Győrben volt, ezek a vállalatok ugyanis úgy tudták megoldani a válságot, hogy a más városokban levő leányvállalataikat zárták be.
Engedjék meg, hogy az FVM helyettes államtitkáraként előadásomban elsősorban a főpolgármester úr bevezetőjében felvetett gondolatokra reagáljak. Nemrégiben készült el az Európai Unió országjelentése, ami összességében pozitív képet állít ki hazánk regionális politikájáról – függetlenül attól, hogy Magyarország csak „részben teljesült” minősítést kapott. Ez a fejezet soha nem fogja megkapni a „teljesen teljesített” címet, hiszen nincsenek olyan szabályok, amiket ki lehetne pipálni.
Európai trendnek tekinthető, hogy az utóbbi harminc esztendőben az európai politikai térképen a régiók rajzolták meg a meghatározó változásokat. Ha az európai országokat négy nagy kategóriába csoportosítjuk az államszervezési filozófia alapján, föderalizált, regionalizált, decentralizált és unitárius berendezkedésű országokra, az utóbbi évtizedekben csökkent az unitárius berendezkedésű országok száma, súlya Európa népességében. 1950-ben az európai népesség 25 százaléka élt csupán decentralizált hatalomgyakorlást érvényesítő országokban, jelenleg több mint kétharmada.
Magyarországnak nemcsak a csatlakozásra, hanem a 2006 utáni időszakra is készülnie kell, tehát arra az új tervezési időszakra, amikor az Európai Unió a forráselosztásokat, a támogatási rendszereket és egyáltalán a térségfejlesztés rendszereit, stratégiáit és elveit megfogalmazza. És ennek az egyik nagyon izgalmas és sarkalatos vetülete a városfejlődés és a városi terek fölértékelődése.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 12 hét
9 év 37 hét
9 év 41 hét
9 év 41 hét
9 év 43 hét
9 év 43 hét
9 év 43 hét
9 év 45 hét
9 év 46 hét
9 év 46 hét