Skip to main content

Folyamatos jelen

Révész Sándor: Az igazság pillanata – múltán

Mindig eljön az igazság pillanata. De mindig el is múlik. És erre az elmúlásra sajnos kevesen gondolnak. Jobb, ha bevallom, mert régi írásaim úgyis vallanak róla: a legutóbbi időkig én sem tartoztam e kevesek közé. E keveseken kívül mindenki, akinek kedves a Magyar Köztársaság, abból indul ki, hogy nem történhet annál nagyobb tragédia, mint hogy 2014-ben nem jön el az igazság pillanata. Nem bukik meg, aminek meg kell. Fönnmarad, ami fönntarthatatlan.

Ádám Zoltán: Demokrácia és (de)ligitimáció

A kurrens kormányzati kurzus egyik kitüntetett ideológiai jelentőségű hazugsága, hogy a tavalyi parlamenti választásokat megelőző négy, nyolc, tizenhat vagy éppen húsz év nem része a magyar demokratikus hagyománynak, mivel a hatalom gyakorlói és/vagy a hatalomgyakorlás intézményi keretei nem ütötték meg a demokratikus körülmények között elvárható minimumot.

Mink András: Húsz év liberáluralom?

Mink András

Legutóbb valahol ott sikerült félbehagynom, vajon mi ad valódi mozgásteret Orbán Viktor kormányának és a mögötte álló oligarcháknak. Mert az új rezsim valójában az oligarchikus uralom átrendezésének grandiózus kísérlete, a hatalmi viszonyok és gazdasági érdekkörök számunkra, magyar átlag/állampolgárok számára nagyjából átláthatatlan viszonyainak újrarendezése, aminek semmi köze nincs az oligarchikus uralom általános érvényű fölszámolásához, ami kétségkívül időszerű lenne, már jó másfél évtizede legalább.

Mink Júlia: A cenzúra áldozatai

A  strasbourgi bíróságon akkor is megindulhat az állam elleni eljárás, ha még  nem történt jogsértés, de a panaszos igazolja: egy őt közvetlenül érintő törvény miatt annak veszélye nyilvánvaló, és folyamatosan jelen van. A magyar sajtó számára ilyen lehet a médiatörvény.

Zolnay János: A köztársaság bukása

Az önkormányzati választásokon a szavazók megerősítették áprilisi döntésüket: úgy dobták el a köztársaság alapintézményeit, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok garanciáit, mint őszi náthák idején a taknyos papír zsebkendőt.

Ádám Zoltán: Túlfeszített lényeglátóból valódi realista?

Ádám Zoltán

Aligha van Gyurcsány Ferencnél szélesebb körben utált politikus ma Magyarországon, beleértve a magukat liberálisként azonosítók táborát is. Gyurcsány a túlnyomó többség számára ellenszenves politikus, akinek neve a hazugsággal és az inkompetens kormányzással forrt össze. „Gyurcsány a hibás” – sulykolja évek óta a jobboldal, olyannyira eredményesen, hogy a tételt mára a baloldal jelentős része is a magáévá tette.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon