Néhány hónapja fut az MR1 Kossuth Rádió új műsora, a Történet, hangszerelve (szerkesztő: Szikra Zsuzsa). Ebben olyan közszereplőket hívnak meg szombatonként, akik valamilyen szempontból a hét híreiben fontos szerepet kaptak. Az interjúalanyok többnyire életpályájukról beszélnek, olykor intimitásokat is elárulnak, sőt kedvenc zenéikből is válogatnak.
Magyarország rossz formában van. Az előző kormányzati ciklus felelőtlen gazdaságpolitikája miatt elkerülhetetlenné vált államháztartási stabilizáció következtében százezrek néznek szembe életkörülményeik objektív romlásával, miközben szubjektíve milliók érzékelik ugyanezt.
Életkép az egyik francia tévécsatorna híradójából: Nicolas Sarkozy egy napja. A májusban megválasztott államfő – az elmaradhatatlan reggeli kocogás után – kora hajnaltól késő estig folyamatosan tárgyal, beszédet mond, egyeztet, utazik, kinevez és levált. Hódol legfőbb szenvedélyének: dönt. Államelnök létére részt vesz a kormányüléseken, ám közben telefonon hívják, és a darfuri segélyekről rendezett párizsi konferencia ügyében intézkedik, repülőre száll, ám a reptéren még lebonyolít egy-két telefonbeszélgetést a külföldi és hazai potentátokkal. Ritkán komor, többnyire diadalittas arckifejezése arról tanúskodik, hogy kifejezetten élvezi a helyzetet: ő az ötödik köztársaság hatodik elnöke.
Amikor 1993-ban a Közép-európai Egyetemre (és Magyarországra) kerültem, egyik első feladatom a felvételi interjú volt. Emlékszem egy orosz jelöltre, akit megkérdeztem, hogy mikor alkalmazandó a bécsi vételi egyezmény. Arról kellett volna beszélnie többek között, hogy a szerződő felek telephelye különböző államokban kell, hogy legyen, és hogy ezek az államok szerződő államok kell, hogy legyenek. A jelölt azt felelte, hogy mivel a bécsi egyezmény piacorientált, minél gyakrabban kell alkalmazni.
Két új szabaddemokrata miniszterrel folytatja a kormány. Személyükben két, egymástól nagyon eltérő karakterű politikus lép a koalíciós politizálás élvonalába.
A legrövidebb ideig sem működő magyar kormányszóvivő története fájdalmasan jelzi a legújabb kori magyar elit viselkedési zavarait. Demcsák Zsuzsa ugyanis semmi mást nem tett, csak korának gyermekeként viselkedett. Blogot írt, s abban a műfaj által elvárt őszinteséggel részletezte, mit is gondol a helyes gyermeknevelésről. S ebből kerekedett a vihar, amely végül maga alá temette meg sem kezdődött kormányszóvivői karrierjét.
Érdemben eleddig senki nem cáfolta azt az elég nyilvánvaló jeleken alapuló vélekedést, hogy Kóka Jánost mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc (és Kuncze Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint) találta ki, jelölte és emelte végül az SZDSZ elnöki székébe.
Amit a mai SZDSZ tud, azt a magyar politika javarészt nélküle is tudja. Talán van egy-két részkérdés és részterület, ahol az SZDSZ jelenlétének még van némi jótékony hatása, de összességében az SZDSZ hozadéka csekély. A múlthoz és a jövőhöz képest is. A rendszerváltásban, a demokratikus Magyarország intézményeinek és szellemének kialakításában betöltött szerepéhez képest is, és azokhoz a nagy gondokhoz képest is, melyek kezelésétől függ ország-világ jövője. Ha a mai SZDSZ eltűnne, kár lenne érte ugyan, de nem nagy kár.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét