A magyar liberálisok bajban vannak. Érdemi alternatívát jelentő politikai erő, a közvélemény számára egyértelműen azonosítható szervezeti keretek nélkül vágnak neki az őszi politikai szezonnak. Mondanivalójuk, szerepük, vezetésük, céljaik homályosak. Újdonsült pártelnökük – vele készített interjúnkat lásd a 4–10. oldalon – azt is megkérdőjelezi, amire valamilyen módon eddig mindannyian büszkék voltak: a múltjukat.
Romokban hever az európai parlamenti választás óta a Szabad Demokraták Szövetsége. A június eleji 2,16 százalékos, egyetlen EP-mandátumra sem följogosító, egészen elképesztően gyatra teljesítményével a magyar liberális párt lényegében kiírta magát a következő magyar parlamentben képviselői helyre esélyes pártok közül. A SZDSZ végzetét okozó számos tényező közül egyet emelek ki: a szabaddemokraták régóta nem tudják eldönteni, milyen liberalizmust képviseljenek.
Az EP-választások számos tanulsága közül kettőt szeretnék itt kiemelni.
1. Ha nem válik el a szar a májtól, minden szar lesz.
2. Kell egy liberális párt, mert nincs.
Az utóbbi hetek egyik legfontosabb közéleti vitájának középpontjában a holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálhatósága áll. A parlamenti pártok – ezúttal a véleményszabadság korlátozását rendszerint elutasító SZDSZ-szel együtt – nyitottnak tűnnek az MSZP által felvetett javaslatra. A klasszikus liberális hagyomány magyarországi képviselői ugyanakkor határozottan állítják: a holokauszt tagadásának tiltása káros és felesleges volna.
Lehet érvelni amellett, hogy a választás elé hozott válságkezelés rövid távon jobb megoldás, mint a válságkezelés elé hozott választás. Az érvek ismertek, kézenfekvők és súlyosak: az idő drága, válságban még drágább, Magyarországon pedig még annál is drágább, miután a nem létező pénzünkkel együtt a nem létező időnket is elmulattuk. A választás időveszteség, azok pedig, akik most választást nyerhetnek, a válságkezelés lehetőségeiről sokkal kevesebbet, azon a kevésen belül pedig sokkal több komolytalan ostobaságot mondanak, mint azok, akiknek módjukban áll a demokratikus jogállam keretein belül megszerzett és érvényes felhatalmazással válságot kezelni.
A magyarországi közpolitika-csinálás legfontosabb kérdései ma a gazdasági és társadalmi válság kezeléséről szólnak. A gazdasági válságkezelés feladata a kibocsátás visszaesésének minimalizálása és a hosszú távú kibontakozás esélyeinek javítása. A társadalmi válságkezelés legnagyobb kérdése az, mit kell tenni a deprimált helyzetű társadalmi csoportok – mindenekelőtt a nagytömegű és a többségi társadalom előítéleteitől sújtott, alacsony státuszú cigányság – körül forrongó indulatok lecsillapítására és társadalmi integrációjuk elősegítésére. A két problémahalmaz összefügg, a gazdasági és társadalmi válságjelenségekre adandó válaszok együtt értelmezendők.
Ifjúkori politikai szocializációm elsődleges terepe, a Szabad Demokraták Szövetsége1 sokadik egzisztenciális válságát éli. Tartok tőle, hogy ez lesz a sorban az utolsó; igaz, ezt már sokan sokszor gondolták az SZDSZ-szel kapcsolatban. Mégis, ma minden korábbinál gyászosabbnak tűnik a magyar liberális párt helyzete.
Kedves Olvasók! Az alábbiakban az ún. megfigyelési ügyről lesz szó. Szeretnék mindenkit előre figyelmeztetni, hogy amennyiben arra számít, hogy jelen sorok írója az a szerencsés kiválasztott, aki rendelkezik azokkal az információkkal, amelyek alapján megválaszolhatóak az eddig megválaszolatlan kérdések, fény deríthető az ügy gondosan homályba burkolt részleteire, akkor csalódni fog.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
1 év 22 hét
1 év 26 hét
1 év 26 hét
1 év 28 hét
1 év 28 hét
1 év 28 hét
1 év 30 hét
1 év 31 hét
1 év 31 hét
1 év 31 hét