Skip to main content

Folyamatos jelen

Kende Péter: A republikánus szabadelvűség felívelése és lehanyatlása

az ezredforduló körüli Magyarországon

E sok tekintetben vázlatos szöveget a Beszélőnek arra a felkérésére készítettem, hogy szóljak hozzá Szabó Miklós rendszerváltási téziseihez. Pontos témáját azonban a fentebb olvasható cím adja meg.

Kezdeném a „republikánus szabadelvűség” (RSZ) definiálásával. Ezzel a szókapcsolattal azt a liberalizmust kívánom jelölni, amelynek egyrészt az állampolgári egyenlőség, másrészt a szabadon gondolkodó és cselekvő individuum a két uralkodó eszméje.

Révész Sándor: A tofupárt

Révész Sándor

Hegedűs István a Fidesz átlényegüléséről írta a Ph.D-jét (Rút pártviszály. Pártok és változások – a Fidesz politikai fordulata, 2004). A történetet, ahogy egy disszertációhoz illik, elméletileg jól megpatkolta. Az ő elméleti kiindulópontja nekem is nagyon megfelel, ezért itt most ki fogom zsákmányolni a disszertáció elméleti fejezetét (Politikai pártok a demokráciában), idézeteket idézvén belőle.

Hegedűs István jól gondolta, hogy a Fidesz kutyája Max Weber környékén van elhantolva.

Ádám Zoltán: Szebb jövőt!

Ádám Zoltán

Szebb jövőt, kiáltotta egy részeg női hang, és végigdülöngélt a két sor piszoárral szemben álló, árpádsávos-dzsekis férfisorfal között. A vécéajtót próbálta kinyitni, hátán Nagy-Magyarország-térkép.

Neményi László: Korszakvég

Az országgyűlési választáson a választók brutálisan átszabták a pártpalettát. 2006 szeptembere óta fokozatosan érik ez, tehát nagy meglepetés már nem történt április 11-én. Mégis nehéz megdöbbenés és aggodalom nélkül kontemplálni ezt a választási eredményt és lehetséges következményeit. Egy korszak véget ért, egy új kezdődött el, amelyben a Beszélő által képviselt ideák és ideálok sokkal rosszabb startpozícióból indulnak versenybe, mint tették húsz évvel ezelőtt. Nekünk egészen biztosan nincs okunk örömre.

Révész Sándor: Nincs jobb, mint a legjobb

Révész Sándor

Igazán hálás vagyok Vári Györgynek, hogy miközben érdememen felül dicsérget általában, konkrét kifogásaival alkalmat ad rá, hogy állást foglaljak egy nagyon fontos szemléleti kérdésben.

Pétervári Zsolt: Az elveszett évtized

A cikk a Beszélő friss számában olvasható.

Révész Sándor: Szavazzunk a szamárra?

Révész Sándor

A  tavaszi választásokon nem lesz liberális opció. Vagyis: nem lesz olyan induló, melyet egyszerre tarthatnánk liberálisnak és a parlamentbe való bejutásra esélyesnek. Nem a liberálisok kerülnek először olyan helyzetbe, hogy nem szavazhatnak magukra. Ilyenben vannak és/vagy voltak kommunisták, fasiszták, anarchisták, zöldek. Ezek azonban a fennálló rendszerrel szembenálló irányzatok. A liberalizmus pedig a rendszer lényegét képviseli. Ezért ugyanaz a helyzet nem ugyanaz.

Ádám Zoltán: Nincs jobb

Ádám Zoltán

Nincs ma jobb, tisztességesebb, vállalhatóbb politikai alternatíva az MSZP-nél. Igen, annál az MSZP-nél, amely úgymond odakormányozta az országot, ahol tartunk. Amely nyolc hatalomban töltött év alatt a harmadik miniszterelnöknél tart, s amelynek miniszterelnök-jelöltje ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – egy politikai profil nélküli nyeretlen kétéves.

Ádám Zoltán: Kertész Imre féligazsága

Ádám Zoltán

A Die Welt című konzervatív német napilap november elején születésnapi interjút közölt Kertész Imre Nobel-díjas magyar íróval, amelyben az író hangot ad Budapesttel és a magyar közállapotokkal kapcsolatos negatív véleményének, és elhatárolja magát Magyarországtól.

Aktuális lapszám

Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

E-kikötő

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Blogok

A trafikpályázatok ügyében ne törődjünk a politikusok kijelentéseivel. Miként figyelmen kívül hagyhatjuk a vesztesek (sértettek) kijelentéseit is. Előbbiek azt állították, hogy a koncessziós pályázatok a lehető legszabályosabban zajlottak, utóbbiak állítása szerint a fideszes rokonok, haverok, köznapi megnevezéssel csókosok nyerték a legjobb pályázatokat. Első közelítésben fogadjuk el...