Bazsányi Sándor: Európánk szíve
Ha az ember mostanság, 2006 nyarán Brüsszelbe vetődik, több szempontból is otthon, azaz európainak érezheti magát. Meg persze egy csomó más szempontból nem. De legyen most szó inkább az előbbiről.
Ha az ember mostanság, 2006 nyarán Brüsszelbe vetődik, több szempontból is otthon, azaz európainak érezheti magát. Meg persze egy csomó más szempontból nem. De legyen most szó inkább az előbbiről.
Néptelen utcák a délutáni negyven fokban, üres boltok kirakatán törik meg a napfény, áll az idő, nincs levegő, mintha csak egy tudományos-fantasztikus film díszlete volna a város, ahol mindent elpusztított a gyilkos vírus.
A ’60-as éveket nagyon szeretem. Akkor élni, erre szoktam gondolni, erőteljes dolog lett volna.
Azt már tudom egy ideje, hogy a mondás a forgóajtós magyarokról pont az ellenkezőjére változott az előjelét tekintve, ahogy átjött az óceánon. Azaz nem valami székely metafurfangra, távlatos pannon testcselre, hanem a konok csalárdsággal végrehajtott, hónalj alatti pofátlan előretuszakolódásra utal.
Bár Kukorelly Endre nem éppen nyárspolgári szemérmességéről ismert, és az írók között mindenképpen a gyakorlott tévészereplők közé tartozik, a minap mégis tanúi lehettünk, amint kínlódva próbál kitérni egy kérdés elől. A kérdést a Művésznegyed című adás műsorvezetője, Wesselényi-Garay Andor tette fel valahogy így: „jutott-e már eszetekbe, hogy a prostituáltak nyújtotta örömökhöz folyamodjatok?”
Kedves Biztosítós Nénik és Bácsik! Köszönöm szépen, hogy születésem alkalmából egy kiselefánttal és biztosítójuk logójával díszített Babanaplót tetszettek nekem ajándékozni, melyet az ajándék cumival, pelenkával, popsitörlővel, popsikrémmel, fürdetőszerrel, intimszappannal, mosópor-, fertőtlenítőszer-, tápszer- és hasfájást enyhítő tea-mintával, valamint további termékeket bemutató kiadványokkal egyetemben édesanyámhoz a kórházi személyzet közvetítésével el tetszettek juttatni születésem másnapján.
Kaptam két jegyet a Moszkovszkij Goszudarsztvennij Szimfonicseszkij Orkesztr koncertjére. November 6-ára. Híresen vízkék szemű barátom sürgönyözött, hogy jöjjek, ez nagy szám lesz, van két jegye a Művészetek Palotájába, és még csak állnom se kell. A Nagy Októberi Szoc. Forradalom előestjén Szofja Kalavszkaja hercegnővel – magam mint Valentyin Petrovics Borec – felültünk a 2-es villamosra, átvágtunk egy gazos mezőn, és felültünk a 2. emeleti Pódiumerkélyre.
Amint arról már mindenki értesült, a minisztériumoknak maradványt kell képezniük. Ez többek között azt jelenti, hogy a pályázatokon elnyert pénzeket nem osztják ki, csak – majd. (Majdcsak?)
Munkához jutottam, postásság (szakosodott üzenetvivő), majd időelemzőség után végre fizetett horkoló lehetek. Jó munka, most nem a nyugdíjnaptól meg az ebektől félek, leütnek, foguk hegyére tűznek, arra kell csak vigyáznom, el ne áruljam, ki a kenyéradóm, s persze, hogy dolgom becsülettel végezzem.
Ha az ember a nyolcvanas évek elején-közepén, tehát legfogékonyabb, késő általános iskolás és középiskolás éveiben betévedt a miskolci Molnár Béla Művelődési Ház egyik-másik alternatív programjára, hát csak kapkodta a fejét, mi minden látható és hallható az eleve jó akusztikájú látványtár, a zsugori Kárpát-medence északkeleti csücskében. Engem például akkor már nem az Edda, vagy az éppen enbéegyes Diósgyőr, hanem a Miskolcon gyakran megforduló Európa Kiadó segített abban, hogy hamari, azóta is megismételhetetlen, utánozhatatlan bizonyossággal felismerjem a helyem ott, ahol egyébként is vagyok.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét