Skip to main content

Roma-dosszié

Kovács Éva: Fekete testek, fehér testek

A „cigány” képe az 1850-es évektől a XX. század első feléig

Feischmidt Margit: A boldogulók identitás­küzdelmei

Sikeres cigányszár­ma­zá­súak két aprófabuból

Eparu Krisztián: Gáborcigányok

Szűgyi Jerne: Numerus nullus

Szegregáció és deszeg­­re­gáció a magyar közoktatásban

A magyar oktatáspolitika egyik leggyakrabban hirdetett törekvése a legszegényebb rétegeket és azon belül is főleg a romákat sújtó iskolai szegregáció felszámolása. Bár ez a jelenség a közoktatás talán legfontosabb hosszú távon ható anomáliája, az ellene folyó harc, a deklarációk ellenére, mindeddig csupán kisebb törvényi változásokat jelent, és csak szerény eredményei vannak.1 Az oktatáspolitika hangoztatott deszegregációs céljaival valójában kevesen értenek egyet, így a megoldás irányába mutató lépések igen erős társadalmi ellenállásba ütköznek. A kialakult helyzetben a pedagógián és pszichológián belüli szakmai, szemléletbeli és ideológiai zűrzavar is segíti a rejtett szegregációs törekvések megvalósulását, és a közoktatásban az eddiginél is ijesztőbb tendenciák körvonalazódnak.

Horváth Kata: „Passing”: Rebeka és a meleg büszkeség napja

A bőrszín diszkurzív korlátairól és lehetőségeiről

Zolnay János: Vákuumfalvak, vákuumiskolák

Kistelepülések, kisiskolák, közoktatási kirekesztés

Az egészségügyi reform és a kormánykoalíció bukása, valamint a sokáig állékony alkotmányos rendszer megrendülése indokolttá teszi, hogy megvonjuk a szabadelvű társadalompolitika két évtizedének mérlegét. Kiinduló állításunk az, hogy a liberális politika két év­tizede akkor is rajta hagyta nyomát a magyar társadalmon, ha az SZDSZ kibukik a parlamentből. A párt szabadelvű társadalompolitikájának egy része meggyökeresedett, és valószínűleg túléli a szabadelvű alkot­mányos rendszert.

Kovai Cecília: Az iskola és a család

Kizáró és megengedő viszonyok

Pócsik Andrea: Közszolgálatiság és diskurzus

Az olasz­liszkai tragédia a médiában

Bársony János: Viták és tények a pharrajimosról, a roma holokausztról

Bársony János: Hiánybetegség

A magyarországi közoktatás és a romák

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon