1997 tavaszán empirikus kutatást folytattunk a fiatal terhes vagy kisgyermekes cigány nők és az ellátásukra szakosodott egészségügyi intézmények képviselőinek kapcsolatáról.
Radóval, azt hiszem, csak az alapállásában tudok egyetérteni, de abban nagyon is. Cigányoknál kétségkívül szarban van a haza – és szerethetjük, meg nem is, de történetesen e haza a miénk is. Lehet, hogy így vagy úgy, a matéria szagától még meg tudhatjuk óvni magunkat – de a szégyentől nem. Ha meg átéljük a cigányok embertelen társadalmi helyzetéből származó szégyent – akkor már csak önérdekből és önbecsülésből is tennünk kellene valamit e szégyenteljes helyzet jobbításáért.
Én azzal kezdem megjegyzéseimet, amivel Radó Péter a röpiratát befejezte. Tudniillik, hogy bízzuk a baranyai beás falvak gyerekeinek szüleire, hogy milyen oktatást szeretnének gyermekük számára. Az érdekeltek ugyanis megkérdezhetők, írja Radó. Az oktatási rendszer csak egy példa a sok közül, de ebben az esetben is, mint mindig, az a lényeg, vajon egy-egy döntés előtt megkérdezik-e az érdekelteket, bevonják-e őket a döntések előkészítésébe, majd a végrehajtásba, vagy csak „elszenvedtetik” velük a döntéseket és azok következményeit.
Sokan sokféleképpen látják a cigányságot. Ez eddig normális, ami viszont nem az, hogy nincs nyilvános diskurzus, melynek során e megközelítések ütköztethetők lehetnének egymással. Láthatatlan disputa folyik a roma politikai közéleten belül. Van egy (a szakmapolitika és a tudomány határán szerveződő) vita az oktatásról, el-elcsattan néha egy provokatív cikk a Bukszban vagy a Magyar Hírlapban, s van egy Roma Café, ahol jól kibeszélheti magát, aki eljön.
Időközi választások Láposon, 2011. január végén. Kora délutántól forró a hangulat, Lufi a cigányok házait járja, mindenütt lázas számolgatások, hányan mentek eddig szavazni, hány szavazat várható még. Bár az urnákat este hétkor zárják, öt óra felé már érezhető, Lufi unokatesója, Kópi nyerésre áll. Rozikát – akit a faluban maradt néhány magyar mellé egyedüli cigányként beválasztottak számlálóbiztosnak – többen is elkapják a szavazóhelyiségből kijövet, hogy áll Kópi szénája, mire ő cinkos mosollyal jelzi, jól, a „hívek” mind leadták már voksukat.
Még soha nem voltam beszélőn. Idén ősszel lett volna rá szükség, de sajnos két hónap alatt sem sikerült elintézni. Nem tudtunk eligazodni a büntetés-végrehajtás labirintusában. Bagót augusztus végén elvitték, először nem is lehetett tudni, melyik börtönbe, azt pedig szintén nem, hogy mikor szabadul. Telefonon felvilágosítást nem adnak, az elzártnak kell kapcsolattartói szelvényt küldenie.
Az alábbi tanulmány egy kutatási jelentés kibővített változata, amely egy kilenc országra kiterjedő EU-s kutatás (EDUMIGROM)1 egyik állomása volt2. Ahogy minden több országot felölelő kutatás esetében, itt is félő, hogy erről az állomásról továbblépve a túl partikulárisnak, esetlegesnek, be nem illeszthetőnek ítélt részletek lemorzsolódhatnak, eltűnhetnek az úgymond európai szinten értelmezhető keret érdekében.
A 2010-es kormányváltás előtti hónapokban harmadszor került sor az általános iskolákat érintő átfogó szegregációs vizsgálatra.1 Azt már a 2000-ben és 2004-ben végzett kutatás is bizonyította, hogy a magyarországi oktatási rendszer szélsőségesen polarizálódott; az iskolai szegregáció folyamatosan növekszik; a tartós mélyszegénységben élők, és különösen az ebbe a körbe tartozó cigány gyerekek nagyjából egyharmada szélsőségesen szegregált körülmények között tanul, és ez a helyzet az érintettek iskolai sikerességének legsúlyosabb akadálya.
„Abban, hogy cigány, benne vannak ők, és benne vagyunk mi, az a viselkedés, amit feléjük tanúsítunk, benne van a köztük és köztünk fennálló viszonyok egész története.”(Patrick Williams1)
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
1 hozzászólás
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét