Szőcs Géza: A torony
Hát találkozzunk Elefántcsont-parton.
Van nekem ott egy óriási tornyom.
Abban írom politikai verseim.
És van nekem egy icipici szörnyem.
Vers
Branko Miljković: Mindenki ír majd verseket
az álom régi elfeledett igazság
már nem tud utánajárni senki
most az idegenség dalol mint a tenger meg a gond
kelet nyugatról nyugatra fekszik a hazug mozgás a legsebesebb ma a bölcsesség dalol
meg elhanyagolt kórságom madarai hamu s illat közt a virág
azok, akik nem akarják túlélni a szerelmet
és a szerelmesek akik visszaforgatják az időt ma a föld nem ismer rá a kert illatára
és az ország mely hű marad a halálhoz
hisz a Nap legfőbb gondja nemcsak e világ
de egy napon
a Nap áll majd ott ahol a szív volt
és nem lesz az emberi bes
Tábor Ádám: Ízház
Feleségem és a lányunk a tévében a konyhában nézik kint a Lear királyt.
Én közben az ágyban fekve rádión a szerelemről hallgatom Kornis Mihályt.
Szívemből beszél a szívről, a szerelmi fázisokról: száján bölcsen cseng a szó.
Régi édes ízek jönnek, összefut a nyál a számban. S a kintiek a konyhában?
Visky András: Nyomok
gyermekkorában ő hordta a tejet a
családnak, reggel korán ébredt, még
sötétedéskor, a kertek alatt ment a
tejesasszony házáig, aki fodros kombinéban
várta csikorgó hidegben is, de a félelem
csak akkor lepte meg, amikor kilépett
a kertkapun és beakasztotta a drót
karikát a kerítés oszlopába, a kutyák
erre a jelre vártak, hogy a drótkarika
a helyére kerüljön, vagy a kerítés oszlopa
a drótkarikába, abbahagyták az ugatást
és vonyítani kezdtek, annak még hasznát
veheted, hogy a kutyák rád ismernek
mondta az apja, Iste
Oravecz Imre: A halott tájékoztatja az élőket
Ebben a házban laktam,
ezen az ablakon át néztem ki,
ebben az ágyban aludtam,
ezeket a ruhákat hordtam,
ezeket az ételeket ettem,
ezeket a könyveket olvastam,
ezt a nőt szerettem,
ezt a fiút nemzettem,
ezekben az eszmékben hittem,
ezeket a hazugságokat gyűlöltem,
ezzel a földdel érintkezett a lábam,
ezeken az utakon jártam,
ebben az erdőben gombáztam,
ebben a patakban gázoltam,
ebben a hegyben gyönyörködtem,
ez volt a kedvenc völgyem,
ezen a tisztáson bódított legjobban a vadlucerna illata,
erre az udvarra léptem ki a ház
Karafiáth Orsolya: Tél, Csopak
1. Kint
Mitől óvhat meg az udvariasság?
Most például egy levestál maradt
szokott helyén. Néha nem mentség
a hirtelen felindulás, nincs jogos harag.
A gondoskodás is csak addig esik jól,
míg nem várnak érte túl sokat.
Kedélyeskedések: mi szél hozott erre,
mit nyújthat még a jó öreg Csopak…
S ha már itt tartunk: ez érdekelne
engem is – bár kétlem, hogy a családi ebéd az,
ahol megszülethet a helyes válasz.
Rokonaidat még óvja az udvariasság.
Erdély Miklós: Beszéd a hiábavalóságáról
Ha úgy akarja – hát legyen,
Nekem az élet úgyis messzi vásár
S hány verset alszom el
Mikor menetel a gond
Füstölgő hegygerinceken
Mikor a lélekzet is lépéseket számlál
Nyikorgó tenyértörő csónakázás a sötétben
Hajlingolás a talpsebző járhatatlan célért
Míg alant nyomorog a korpás szerelmi holmi
– Kérem ne cibáljon, eresszen el
A kabátom is tudja már:
Nem kell válaszolni
Minden bogyóban méreg
A szemek vizében aljas locsogás
– Jó uram – magával tartanék
Ha az ülésre férek
Jó lesz így, finom takarója van
Háy János: Mikor nagyapáékra rátalált a fiúisten
Azt hiszem, az már
nem volt a mindenség része,
túl volt a városon,
túl a teremtésen,
ahol a papa meg a mama éltek,
Nem volt a földön,
nem volt az égen,
menedék volt,
túl a mindenségen.
A mama ételt kevert
a sparhelton egy
zománcos tálban.
Mikor a papa belépett.
Azt mondta:
őrült nagy gáz van,
mert előkerült
az idevezető járat,
s most jön a fiuk,
hogy kinyírja őket,
mert nem teremtettek neki
pénzt, meg nőket.
Lorand Gaspar: Madarak asztala
(részlet)
Hajnali tengerpaplan: forrongó színek szürkesége.
A kutató tekintet elvész árkaiban.
Csodás vízfelszín, zsongás dermedt zuhataga,
palaszín, kékszín bóják Isten ablakain.
Hámló, porózus földek távol.
Szürkéskék hegygerincek várakoznak,
rajzolódjék négy égtáj láthatára.
Végtelen asztalokon a víz hajlékony képzete.
Vonalak, hártyák siklanak,
a napban álló angyal hangja zeng,
terítve vár a madarak asztala.
Imreh András: Nyaralás vidéken
A széna porzott. Ittuk a whiskey-t, és
a négy gyerek volt néma figyelmem és
a többiek beszéde tárgya.
Szállt az idő, a széna porzott.
És végtelennek tűnt az idő, ahogy
a lányok és a két fiú újra csak
futott s vetődve ért a földre,
hol megelőzve, lehagyva egymást.
Éreztem, újra, újra a viszketést,
amint a nedves bőrre a por lehull,
amint a fű végigcirógat
homlokomon, vagy a hangya lába.
Csak ittam, ámde éppen a szomjúság
nem csillapult.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét