Skip to main content

Vargha Márton

Vargha Márton: Elszabott társadalomkép


Első olvasatra igen bonyolultnak tűnt számomra az, ahogy Szabó Zoltán „Döntés után” című írásában a társadalom politikai felosztását megfogalmazta. Ezért megpróbáltam lerajzolni. Kiderült, felosztása nem egyértelmű, hiszen nem mondja meg – például –, hogy az SZDSZ-nek szerinte a rendi rész-Magyarország térfelére átnyúló vonulata a későkádári rész belsejébe esik-e vagy sem. A rajz, amelyet hosszas kísérletezés után elkészítettem, mindenesetre nem egy szabó, sokkal inkább egy foltozóvarga keze munkájára emlékeztet.

Vargha Márton: Kórház a törvény szélén


Progresszív paraziták

Megkezdődött a közszolgálati, korábban állami, ma önkormányzati alkalmazásban álló orvosok szabad vállalkozása, sok helyen a korábban állami, ma önkormányzati vagyont képező kórházi infrastruktúrával. Egyre-másra alakultak a kft.-k, amelyek csak annyiban nem tartoznak a kórházhoz, hogy a betegeik, akiket ugyanott és ugyanakkor látnak el, mint a biztosított beteget, nem hálapénzt adnak, hanem előre meghatározott összeget fizetnek.


Vargha Márton: Földalattit a budai népnek!?


Dél-Buda egyik legforgalmasabb közútja a Bartók Béla út. Sok ezren utaznak erre naponta autón, autóbuszon, villamoson. Reggel és délután egymást érik a hatalmas csuklós autóbuszok, a magyar ipar remekei: csak úgy ontják magukból a füstöt. Járnak azért itt villamosok is, de sajnos egyre ritkábban.

Vargha Márton: Munkamegosztás

Vannak kiutak?


Döntsön a nép! – hangzott a szabad demokraták mindmáig legeredményesebb jelszava. Döntsön a tagság, de előbb jelentkezzenek a jelöltek! – határozott az SZDSZ országos tanácsa. Mértékadó körökben az első név, amely fölmerült mint Kis János esetleges utódáé, Tölgyessy Péter neve volt, de csak azért, hogy leszögeztessék: ő az, akit nem tudnak elfogadni. (Magyar Hírlap 1991. október 2., Kis János nyilatkozata: „A bejelentésemet azért tettem meg most, idejekorán, mert azt akartam, hogy a párt időt kapjon arra, hogy más jelölt is megjelenjen a színen.

Vargha Márton: Bécsi szelet magyar módra


Olvasva a híradásokat a kormány múlt csütörtöki üléséről, magam elé képzeltem a minisztereket; amint lelkesen eldöntik – egyhangúan, így a jelentés –, hogy „Ez kell a magyarnak!”. Igazuk is van, már eddig is kár volt annyit vacakolni. Bele kell vágni – aztán majd meglátjuk.

Ha már benne voltak, gondolom, úgy érezték, ha már a december 20-i hét feltételnek nem tudtak eleget tenni, illenék válaszolni valamit a Fővárosi Közgyűlésnek – annál is inkább, hiszen korábban még az volt az álláspont, hogy Budapest nélkül, Budapest ellenére nem lesz világkiállítás.


Vargha Márton: A szövedék mindig fölfeslik valahol


Párbeszéd a postán:

– Miért írja rá a személyi számomat az utalványra?
– Ez a szabály.
– A szabályzat csak a személyi igazolvány számáról szól!
– Jó, de az lopott is lehet, a személyi szám biztosabb.
– Lopott személyiben a személyi szám is lopott!
– ??!!??

Véletlen, hogy éppen azon a héten zajlott le a fenti beszélgetés az egyik budapesti postán, amelyen az Alkotmánybíróság eltörölte a személyi számot. Jól mutatja azonban, hogy az a bevezetése óta eltelt másfél évtized alatt micsoda fétissé vált az emberek szemében.









Vargha Márton: Csövesképzés?


A nyolcadikat elvégzett kamaszok eddig három iskola közül választhattak. A gimnázium mellett ott volt az érettségit és szakmunkás-bizonyítványt adó szakközépiskola, valamint a csak szakmunkás-bizonyítványt adó szakmunkásképző. Az első kettőben a férőhelyek és a jelentkezők – felvettek? – száma nagyjából megegyezik, és az idén inkább több lesz bennük a hely, mint kevesebb. A szakmunkásképzésben azonban más a helyzet.

Vargha Márton: A veszteség tortája


Miután eredménytelenül végződött az önkormányzati választások első fordulója, a kormány hatalmas hirdetési kampányba fogott, hogy rábírja az embereket, menjenek el szavazni. Az a sejtelem lehetett emögött, hogy akik távol maradtak, azok inkább a koalíció, mint az ellenzék támogatói voltak korábban. Egy gyorselemzés ezt alátámasztani látszik. Okulva az Országos Választási Bizottság és a Miniszterelnöki Sajtóiroda közötti polémiából, ügyeltünk arra, hogy homogének legyenek az adatok.

Vargha Márton: Pacifista katonai doktrína


Illúzió volna azt gondolni, hogy Magyarország meg tudja védeni magát a nagyhatalmak támadásával szemben. Nem sikerült ez 1968-ban Csehszlovákiának, de 1990-ben Panamának sem. A nagyhatalmak, ha érdekeik úgy kívánják, ezután is be fognak avatkozni a kis országok életébe, ha másképp nem megy, akkor katonai erővel.

Vargha Márton: Kié az adat?


Könyves Tóth Pál: A számítógépes adattárolás, elemzés nehéz helyzetbe hozhatja az embereket. Egy személy térben és időben elkülönülő cselekedetei könnyen összekapcsolhatóvá válnak, és – esetleg nem is igaz – következtetések vonhatók le belőlük. Vagy megfigyelhetik például, hogy ketten többször szállnak meg ugyanakkor, ugyanabban a szállodában, és ebből azt gondolhatják, valamilyen kapcsolat van közöttük.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon