Skip to main content

„Öt háború épp elég”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A konferencia szétoszlott, anélkül hogy döntöttek volna, hol és mikor találkoznak legközelebb. Ez azt a látszatot kelthetné, hogy az összejövetel eredménytelen volt, nem hozta közelebb a Közel-Kelet békéjét. De a látszat csal. A megbeszéléseket hamarosan folytatják, Madrid történelemformáló esemény színhelye volt.

A történetet a végén kezdve, a tanácskozás folytatására vonatkozó elhatározást a bilaterális tárgyalások kezdete előtt hozták meg, az arab országok külön megbeszélésén. Szíria külügyminisztere el akarta itt ismertetni, hogy országa hivatott az arab tábor vezetésére, és el akarta fogadtatni, hogy az arabok bojkottálják a bilaterális megbeszéléseket, amíg Izrael nem közli, hogy hajlandó területi engedményekre. Konkrétan: a Golan-fennsík visszaadására.

A szíriai kívánságot elvetették. Mind a palesztinok, mind a jordániaiak jelezték, hogy a konferenciát mielőbb folytatni akarják. A damaszkuszi álláspont elvetésében szerepe volt a Szaúd-Arábiát képviselő diplomatának. A két társelnök, az Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett Izrael, a közös palesztin–jordániai delegáció, Egyiptom, Szíria, Libanon vesz részt a konferencián. De némi meglepetést keltve Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete is megjelent a tanácskozáson. Részvételét Baker újabb sikerének tekintik, mert általában úgy gondolják, azért volt megfigyelői minőségben jelen, hogy az arab resztvevőket az olajország erkölcsi és anyagi súlyával az amerikai álláspont elfogadására bátorítsa.

A cél: a megegyezés

A start is ennek kedvezett: Bush megnyitó beszédében szerencsés hangot ütött meg. Az Egyesült Államok  mondotta  nem próbálja előírni, hogy miben egyezzenek meg, csak azt szeretné, hogy megegyezzenek. Arabok és izraeliek 43 év alatt öt háborút vívtak. Ez több mint elég. Ne szalasszák el a béke esélyét, mert nem tér egyhamar vissza. Az elnök nem folyamodott a „területért békét” kifejezéshez, amit az izraeliek nem szeretnek hallani, de hivatkozott az ENSZ 242-es határozatára, ami ugyanazt jelenti, csak kissé homályosabban. Felszólítja Izraelt a visszavonulásra, de nyitva hagyja, hogy a követelés az összes elfoglalt területre vonatkozik-e vagy csak egy részükre. Leszögezte, hogy a békén a teljes diplomáciai kapcsolat fölvétele, kereskedelmi, kulturális és idegenforgalmi együttműködés értendő. Ez a szíreknek szólt. Ők a tárgyalások sikere esetén kevesebbre: a hadiállapot megszűnésének deklarálására gondoltak.

Moszkva részvételének előnyei

Gorbacsov, a konferencia másik társelnöke a találkozó nemzetközi jelentőségét méltatta. Arról beszélt, hogy a hidegháború megszűnése után elérkezett az ideje az állig fölfegyverzett térség fokozatos demilitarizálásának. Technikailag a szovjetek ugyancsak az értekezlet összehívói. „De csak a papíron”  írja az International Herald Tribune. Nem túlzás, hogy Moszkva az amerikai diplomácia segítő keze lett a Közel-Keleten. „Mindent megtesznek a későbbi amerikai segítség reményében.” Washington szemében Moszkva legfontosabb hozzájárulása, hogy egyes arab államok kijelenthetik nemzetközi tanácskozáson vesznek részt, és nem az arab tömegek szemében Izrael-barátnak tekintett, „imperialista” Amerika rendezvényén.

De szolgál egy másik előnnyel is. Az Egyesült Államok, amely csöndes kárörömmel figyeli, hogy az Európai Közösség képtelen megbirkózni a jugoszláv problémával, nem óhajtja, hogy az ENSZ, de kivált az Európai Közösség  amelynek van valódi súlya is  bekapcsolódjék a közel-keleti rendezésbe. „Ám azzal, hogy a saját diplomáciáját közös amerikaiszovjet kezdeményezésként tálalhatja, Washington mindkét irányból a legjobbat kapja: készséges szovjet partnert és tökéletes mentséget, hogy kizárja az ENSZ-t és az EK-t.”

Nyilván a legfontosabb, hogy szinte bizonyos: a tárgyalások folytatódnak. Az is nagyon ígéretes, hogy a palesztinokat képviselő gázai orvos rokonszenvet keltő nyilatkozatában jelezte, elfogadják a fokozatosság gondolatát, hozzájárulnak az ötéves önkormányzatot előirányozó tervhez, s tudomásul veszik, hogy ennek az ötéves periódusnak a harmadik évében indítják el az önállóságra vonatkozó tárgyalásokat. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a következő tárgyalássorozat helyszínében azért nem jött létre egyezség, mert az izraeliek a Közel-Keletet ajánlják. Evvel valójában azt ajánlották: tárgyaljunk most már az amerikaiak nélkül. Mert bizonyos arab hiedelmekkel ellentétben az az amerikaiizraeli viszony már nem az, ami volt. A szovjet birodalom összeomlásával véget ért egy korszak, ami még a vietnami háború idejére nyúlik vissza. Az Egyesült Államok főerői ekkor le voltak kötve Indokínában, a szovjetek közel-keleti terjeszkedésének főleg az amerikaiakkal mind szorosabb szövetségre lépő izraeliek állták útját. Most viszont arra törekszik az Egyesült Államok, hogy  megakadályozandó a fegyverkezési verseny további eszkalációját  legyen béke. Azaz területi engedményekre akarja rábírni az izraeli vezetőket, s ennyiben az arabok oldalán áll.

A térség új arca

Madridban több szó esett az „igazságról”, a két farkasszemet néző tábor hajdani és mai sérelmeiről, mint a békéről. Még igen sok a bizonytalanság. De az újságok már találgatják, milyen lehet a később  bizonyára nem holnap vagy holnapután  létrejövő megállapodás. A legbiztatóbbak az izraeli-jordániai megállapodás kilátásai. A gazdasági kooperáció elérhető és nem túl távoli cél. Amman ki akar jutni a Földközi-tengerhez. Az Akabai-öbölben közös nemzetközi reptér épülhet a vörös-tengeri idegenforgalom előmozdítására. Közös politikai alap: Amman  ugyanúgy, mint Izrael  azt kívánja, hogy a megalakuló palesztin állam lépjen konföderációra Jordániával. Ha Izraelen múlik, a palesztinok nem számíthatnak Jeruzsálem fennhangon követelt keleti felére, amit Jordánia az első, 1948-as háborúban szakított el a város másik felétől. Egyébként az egyik legnagyobb probléma abból fakadna, hogy Begin kormányzása óta mintegy 110 000 izraelit telepítettek le a megszállt területeken, másrészt számolni kellene avval, hogy mintegy kétmillió palesztin térne vissza Kuvaitból, Libanonból, Jordániából. Szíria a 900 méter magas Golant kéri vissza, ahonnan a Földközi-tengerig lehet ellátni (és  nem egészen odáig tüzelni). Felmerült az a gondolat, hogy a fennsík keleti felét adnák vissza. Libanon gyakorlatilag Szíria függvénye. A déli, 10 kilométeres izraeli megszállás alatt lévő biztonsági sáv visszaadásáról akkor lehet szó, ha Szíria  amely lefegyverezte a környék palesztinjait  lefegyverzi a Hezbollahot, a síita túszszedők szélsőséges szervezetét. Eddig nem nyúlt hozzájuk, nem akarta megterhelni a régóta fennálló szövetséget Iránnal, a síiták patrónusával. Mindez találgatás. De azt megmutatták a madridi napok, hogy miként változott arabok és arabok kapcsolata, merre fejlődik az amerikaiizraeli viszony, és megmutatták, vakító élességgel, hogy mi az új az amerikaiszovjet kapcsolatok területén.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon