Skip to main content

Mire kell a MIG–31-es?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Horvátországban megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, miszerint megszületett a Jugoszláviával szemben elfogadott általános fegyverszállítási tilalom első (és minden bizonnyal eddig egyetlen) kézzelfogható eredménye, amely számukra is kedvező. A szerb tábornokok ugyanis hiába dühöngenek biztonságos bársonyszékeikben, a (volt) jugoszláv hadsereg nem fogja megkapni azt a húsz MIG31-es vadászgépet, amelyre a szovjetekkel gyakorlatilag már korábban megalkudtak.

A szupervadász a jól ismert MIG25-ös tökéletesített változata, erősebb motorokkal, jobb elektronikával, ami alkalmassá teszi, hogy igen kis magasságokon is hangsebesség felett manőverezhessen. A beépített radarberendezés és számítógép 10 céltárgy egyidejű követését biztosítja, amelyek közül négyet ugyanakkor támadhat is, 45-70 kilométeres távolságban. Négy ilyen vadászgépből álló raj 900 km széles és 300 km mély frontot tarthat ellenőrzés alatt.

Már ezekből az általános adatokból is sejthető, mit jelentene 20 ilyen gépszörny a jugoszláv (és nem csupán a jugoszláv!) légtérben. Belgrádban a tábornokok arra számítottak, hogy ezzel az egy üzlettel kivonhatnák a forgalomból a légierő jelenlegi gépállományának legalább 40 százalékát, azaz megszabadulnának az elavult és az alkatrészhiány miatt problematikus gépektől. A MIG31-esek harci tulajdonságai és ára azonban mégis a szerb hadvezetés olyanféle megalomániájára utal, aminek vagy semmi köze a valósághoz, vagy pedig végtelenül veszélyes! Mert igaz ugyan: hogy ezek a szupervadászok a földről gyakorlatilag megsemmisíthetetlenek, s az irracionalitás határáig fokoznák a légifölényt a lerohant Horvátországban, de ebben a háborúban tulajdonképpen használhatatlanok és feleslegesek. „Mi ellen? A félig papírból készült mezőgazdasági repülők ellen, amilyenek a háború előtt vesztegeltek az eszéki repülőtéren?”  teszi fel a kérdést keserű iróniával a horvát sajtó.

A szerb vezetőség nem csupán a horvát légtér abszolút uralmát igyekszik biztosítani. Bármilyen esztelennek és valószínűtlennek is tűnnek a szerb szoldatocska esetleges további lépései, amelyek a háború kiterjedését eredményeznék, az elmúlt egy év tapasztalatai alapján semmilyen lehetőséget sem zárhatunk ki teljes bizonyossággal. Mert lehet, hogy az amúgy is a gazdasági (és egyéb) összeomlás előtt álló Szerbia a húsz MIG31-es megvásárlásába végképp belerokkanna, de nekik megérné, mert azzal büszkélkedhetnének, hogy uralják a Balkán és hellyel-közzel Közép-Európa egét! S újabban már nemcsak mi, Horvátország polgárai, hanem a határ menti magyar városok lakói is megtapasztalták, mit jelenthet az ilyen „szerbesített” ég alatt aludni.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon