Skip to main content

„Meg lehet-e nyerni egy polgárháborút?”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


– teszi fel a kérdést a Sajudis orosz nyelvű orgánumának cikkírója, a litván kérdés végső megoldási lehetőségeit latolgatva. A kérdés még mindig nyitott: Gorbacsov még most sem zárja ki egyértelműen a szovjet csapatok litvániai bevetését, amivel – a litván államfő hét eleji nyilatkozata szerint – az egész reformfolyamatot veszélyezteti.

Az összevont szovjet belügyi csapatok gyakorlatilag már április közepe óta készen állnak arra, hogy a rendkívüli állapot esetleges bevezetésekor nagyobb erőkkel is akcióba lépjenek. A hírek szerint tovább folytatódik a litván dezertőrök és a sorozásokon meg nem jelenők elleni hajtóvadászat. Máig nem ismeretes például, hová tűnt az a tizenkét litván fiatal katona, akik állomáshelyüket önként elhagyva, egy vilniusi ideggyógyintézetben kerestek menedéket: innen hurcolták el őket a szovjet deszantosok még március 26-ról 27-re virradó éjszaka. A dezertálás a megtorló intézkedések ellenére sem szűnt meg. Folyik a litván tartalékosok mozgósítása is: egy bevonultatott sofőr a Sajudis lapjának elmondta, arra kényszerítik őket, hogy az „éjszakai pártok” röpcéduláit és újságjait szállítsák, s hogy kiszolgálják a Moszkvából érkező katonai elöljárókat, akiktől mást sem hallani, mint hogy „majd mi rendet csinálunk Litvániában…”

Az említett „éjszakai pártok” élesen szemben állnak a kormánnyal, olyan társadalmi szervezetek tartoznak közéjük, mint az orosz anyanyelvűeket tömörítő „Jegyinsztvo” (Egység), a szakszervezetnek álcázott „Litván Dolgozók Szövetsége” és a nemrégiben megalakult „Szovjet Állampolgárok Bizottsága”, amely a litván alkotmányt elutasítókat veszi védelmébe. „Természetes szövetségesük” az SZKP platformján álló kommunista szárny, melynek vezetői az LKP-SZKP név használata mellett döntöttek, s ezzel Brazauskas átszervezett kommunista pártját névbitorlónak nyilvánították.

A legnagyobb hatású társadalmi szervezet, a Sajudis kongresszusa épp most döntött arról, hogy mégsem alakul párttá. Ez a lépés nyilvánvalóan annak a kormánytörekvésnek is része, hogy ne feszítsék tovább a húrt a Moszkvával való kapcsolatok terén, tehát ne hozzanak olyan döntéseket, amelyeknek globális politikai kihatása lenne. A múlt heti Szoglaszijében megjelent „A Sajudis-gondolkodás metamorfózisa” című cikk szerzője kifejezetten károsnak tekintené, ha a Sajudist politikai-ideológiai, netán nacionalista mozgalomként határoznák meg. A mozgalom a kezdet kezdetén az állampolgárok személyiségi és szabadságjogainak védelmét vállalta magára, ám később koncepciójuk olyan nemzeti elemeket is magába szívott, amelyek alapjául szolgáltak a függetlenségi törekvések ideológiájához. A tavalyi „februári fordulat” után a Sajudison belül egyre nagyobb ütemben indult meg „az intézményesedés, a hierarchizálódás”, egyre nagyobb tért nyertek „a pragmatikus politizálás” szempontjai. A jelenlegi helyzetben azonban az lenne a kívánatos – véli a cikkíró –, hogy a Sajudis „depolitizált, dezideologizált” társadalmi mozgalom maradjon, s különüljön el a Sajudis parlamenti csoportjától.

Bizonyos kérdésekben szemben áll a Sajudis hivatalos, „központi” irányvonalával az egyre jobban megerősödő Litván Liberális Klub is. Ez a szervezet a vilniusi egyetem filozófia- és politikatudományi oktatóinak szemináriumaiból nőtt ki, eredetileg a nyugati liberális hagyomány tanulmányozására alakult. Egyelőre hivatalosan még nincsenek bejegyezve, tagnyilvántartást sem vezetnek, bár – a híradás szerint – a KGB-ügynökök máris felfigyeltek tevékenységükre. Egyelőre laza csoportosulásként kívánnak egy olyan „intellektuális ellenzéki” szerepet betölteni, amely megóvhatja a Sajudist attól, hogy „kritika nélküli, monolit hatalmi gondolkodásmódot” kövessen. Fontosnak tartják ugyanakkor azt is, hogy a liberális gondolat helyet kapjon a leendő független államban, amelynek ugyan egyelőre még léte is kérdésessé vált. Szeretnénk remélni, hogy az utóbbi hetekben kialakuló nemzeti-liberális polarizálódás nem fogja akadályozni a mindkét fél által alapvetően tekintett függetlenség megteremtését.

Az utóbbi hetekben egyébként az észt liberális mozgalomban is változások történtek – adja hírül a Reszpublica című észt hetilap. Március elején Észt Liberális Demokrata Párt néven egyesült a Szabad Demokrata Párt és a Liberális Néppárt. Az alapvető liberális elveket mindkét vonal egyöntetűen elfogadja, a baloldali pártoktól eltérően azonban olyan társadalom megteremtését tartják kívánatosnak, amelyik mindenkinek egyenlő esélyt nyújt, viszont nem formális egyenlősdit hirdet.

Április 12-én a három balti ország államfője háromoldalú gazdasági együttműködési egyezményt írt alá, amely lényegében a Balti Közös Piac alapító dokumentumának tekinthető. A rendkívül perspektivikus egyezmény, amely egyebek között már erre az évre előirányozza a közös Balti Beruházási Bank megalapítását, kiváló keretet nyújthatna a politikai és gazdasági függetlenséghez egyaránt. Ám a totális gazdasági blokád és a polgárháborús fenyegetés – úgy tűnik – az egész kezdeményezés megvalósulását megkérdőjelezi.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon