Gerhard Baumgartner

Nyomtatóbarát változat

Öregapám, Tallian Gyula, a második világháború után már csak Julius Tallianként írta alá leveleit és képeslapjait, Tallian Jolánnak született édesanyámból Jolanthe Tallian lett, és 1957-ben én magam is „szép” német nevet kaptam a különben mindig magyarul beszélő családomtól…

És emögött valószínűleg ugyanazok az okok húzódnak még, amelyek következtében a burgenlandi magyarság létszáma az utóbbi évekre mindössze 4-5 ezerre csökkent, asszimilációja pedig vészesen előrehaladt.

A közép-burgenlandi Felső- és Középpulya és a dél-burgenlandi Felsőőr, Alsóőr és Őrisziget már évszázadok óta magyarlakta falvak. Lakóikat a XII. században, határőrökként és íjászokként telepítették. A helységnevek a mai napig erre utalnak. Az 1921-ben Ausztriához csatolt területen a két világháború között komoly magyarellenes propagandahadjáratot folytatott a Groβdeutsche Partei és a szociáldemokrata párt. Dr. Walheim, a német nacionalista tartományfőnök megtiltotta a magyar szót a burgenlandi állami iskolákban, és ha valaki a kocsmában magyar nótát vagy csárdást kért a zenészektől, akkor verekedéssel számolhatott. Ezek a törekvések azonban csak minimális eredménnyel jártak a burgenlandi magyarlakta falvakban, amelyek ekkor még független felekezeti iskolákkal rendelkeztek, és ezeket a kormányfő, illetve az oktatási hivatal részéről rájuk nehezedő nyomás ellenére is megőrizték. A kisnemes parasztság számára akkor még nem jelentett hátrányt a magyar anyanyelv, mert a faluban minden magyar volt. Magyar volt a könyvtár, magyarul folyt az oktatás az „oskolába”, magyarul tartották a községtanácsi gyűléseket, és magyarul vezették az anyakönyveket egész 1938-ig.

A burgenlandi lakosság végleges asszimilációja 1938 után kezdődött. A falvakban megszüntették a felekezeti iskolákat és persze a magyar oktatást is. A magyar nyelv családi- és konyhanyelvvé vált. A német anyakönyvvezetés akkor indult be, és ezzel a mindennapi életből eltűntek a magyar nevek és feliratok. A kisnemes paraszt végleg elvesztette magyar öntudatát és büszkeségét. Egészen 1968-ig nem alakult semmiféle tartományi szinten működő magyar szervezet. Ebben döntő szerepet játszik a burgenlandi magyarok vallási megosztottsága: a magyar falvakban élő parasztok három külön felekezethez tartoznak. A pulyaiak és alsóőriek katolikusok, az őriszigetiek lutheránusok, a felsőőriek pedig kálvinisták. És hogy lutheránusok a katolikusokkal, vagy a katolikusok a kálvinistákkal együttműködtek volna…, „attól Isten mentsen meg!”

Mivel se etnikai, se igazi nemzeti öntudatot nem tudtak kialakítani soha, a burgenlandi magyar falvak lakossága a különböző osztrák pártokban kereste politikai érdekeinek érvényesítését. A parasztok a keresztényszocialistákhoz, a munkások inkább a szociáldemokratákhoz csatlakoztak, az evangélikusok pedig nagy számban léptek be az akkor még földalatti német nemzetiszocialista pártba. Az egykori kisnemes határőrök leszármazottai 1938-ban még magyar nemzeti viseletben, horogkeresztes zászlókkal ünnepelték Ausztria hitleri birodalomhoz való csatolását, de később Felsőőrön is alakult földalatti antifasiszta csoport. A keresztény egyházi gyakorlat korlátozása, az egyházi szervezetek betiltása és az egyházi vagyon elkobzása a nemzetiszocialista pártból gyorsan az ellenállásba vezette a felsőőri magyar kálvinistákat. Csoportjukat 1942 után felfedezték, és 21 tagjából ötöt halálra ítéltek.

A második világháború után a Fertő-tó menti majorokban elszigetelten élő, mintegy nyolcezer magyar nyelvű bérest beköltöztették az észak-burgenlandi falvakba. Mindennek következményeit Gaál Károly, a bécsi egyetem néprajzi tanszékének professzora a következőképpen érzékelteti a Kire marad a kisködmön? című írásában. A helyszín egy észak-burgenlandi magyar család portája:

„Egy alkalommal a Pálmajor egyik hajdani cselédasszonyával beszélgettem magyarul. Közben megérkezett mintegy 18 éves lánya, aki Bécsújhelyen (Wienerneustadt) volt fodrásztanonc. Anyját németül szólította meg, az magyarul válaszolt neki. Én is magyarul beszeltem, és nekem is németül válaszolt. Megkérdeztem, hogy miért teszi ezt, nem tud már jól magyarul? Erre szinte hisztérikusan kiabálva adta meg a választ: »Hagya azt a magyart! Életemben egy szót se. Ha beszél valaki, úgy csinálok, mintha nem érteném meg. A legényem se tudja. Elég volt a cselédnyelvből. Mindjárt azt mondják, hogy én is cseléd vagyok!«” A helyzet valóban ez: az itt élők csak a helyi tájszólási kifejezéseket és nyelvjárási formákat ismerik. Gyakran német szavak keverednek magyar beszédükbe, és a német tájszólási kifejezéseket magyarul ragozzák. Kloss Andor, a burgenlandi magyar irodalom kutatója, Pulay Gyula, az egyetlen fiatal burgenlandi magyar költő verseiről írja: „távoli hangokat véltem hallani: a halványodó anyanyelv üzenetét!”

Az ausztriai kisebbségek jogi helyzetét jelenleg az 1976-os „népcsoporttörvény” szabályozza. A szövetségi kormány 1977-ben felszólította a kisebbségek képviselőit népcsoporttanács alakítására. Így alakult meg 1979. július 12-én a burgenlandi magyar népcsoport nemzetiségi tanácsa, a Volksgruppenbeirat. Ezzel Burgenland 1921-és Ausztriához csatolása után első alkalommal ismertek el törvényben a magyar népcsoport létezését, és először volt alkalmuk a burgenlandi magyarok képviselőinek a kancellári hivatal megbízottaival beszélni.

A burgenlandi magyarság helyzete nagyon problematikussá vált 1979-re. Majdnem hihetetlen, hogy 60 év folyamán az egykori 26 000 magyarnak hivatalos adatok szerint 1979-ig csak egynegyede tudott ellenállni az asszimiláció hatásának. A nemzetiségi tanács több mint tíz évének számadása nem túl pozitív. Igaz, hogy az anyanyelvi oktatás terén sokat tesz a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a Nemzetiségi Tanács: két gimnáziumban magyar tanfolyam működik, a felsőőri polgári iskolában pedig első idegen nyelvként tanítják a magyart. Egy nemzetiségi gimnázium létesítésétől azonban persze még messze vagyunk. A törvény szerint Burgenlandban négy helyen kellene kétnyelvű községtáblát felállítani, de végrehajtásáról az osztrák parlamenti képviselők a mai napig nem szavaztak. A nagy osztrák pártok egyike sem hajlandó megvalósítani a népcsoport-törvényben kifejezésre jutó, és meglehetősen fülbemászó elveket. Így aztán még annak is örülni lehet, hogy annyi magyar szó maradt a burgenlandi magyar nyelvben, amennyi Pulay Gyula címben idézett szatirikus versében szerepel:

Tudok spréhn dáits
de nem guod
de mier masszáin spréhn dáits
worum niht szabad spréhn magyaru?
wál, mondják:
ronda, ronda
csak dummesz baua
beszi magyaru
wos gsáiti méns
mindig spréhn dáits
akkor gébildét
übünyi kell
sokat übünyi mert
übung máht de máisztá.

• Külföld