Barna Erika

Nyomtatóbarát változat

– Ha nem lennék itt, most is szólna a rádió?

– Valószínűleg. Általában két-három dologra erőfeszítés nélkül tudok figyelni. Hallgatnom szabad a rádiót munka közben is, csak telefonálnom nem, azt megtiltották. Egyetértek egyébként a főnökömmel, az embereket joggal irritálhatja, hogy miközben valaki, mondjuk a munkahelyén vért izzad, én lazán telefonálgatok és beszélgetek munkaidőben.

– Munkahelyi kellemetlenségektől tartottál már akkor is, mikor ezt a fedőnevet kitaláltad?


– Nem, ez nekem már régi becenevem, valamikor tényleg tengerész voltam, utána hajót is építettem, amely szintén ezen a néven került vízre, sőt sok ismerősöm nem is tudja, hogy hívnak valójában. Nem valamiféle romantikus forradalmi lendület eredménye a fedőnévválasztás, inkább játék, de persze akik beszállnak, valamennyien körön belülieknek vallják magukat.

– Hogyan lettél Tilos-függő? Ha két éve hallgatod a rádiót, kimaradtál a hőskorszakból, amikor a Tilos még valóban tilos volt, és a fiúk kalandos úton menekítették az adót a frekvenciagazdák elől.


– Igen, abban az időszakban csak a Narancsból értesültem arról, hogy létezik egy ilyen rádió, de nem kerestem meg, csak sokkal később bukkantam rá, véletlenül. Egy rettenetes műsorukat hallottam először, amely nem szólt másról, mint hogy a műsorvezető álmos és fáradt, nincs kedve a dolgához. Felháborodásomban felhívtam őket, mert nem tudtam magamban tartani a véleményemet, hogy egy mikrofonnál ülő ember nem élhet vissza ilyen módon a hallgatók bizalmával. A srác egy ideig mentegetőzött, hogy ez egy ilyen rádió, ahol ez belefér, én meg elmondtam neki, hogy bár én eddig nem ismertem őket, de ha tényleg ennyi, nem is fogom mélyebben, és még elmondtam azt is, hogy én mit várok egy rádiótól! Békésen vitatkoztunk, aztán a következő telefonáló, egy fiatal fiú, utólag iszonyatosan leszúrt engem, hogy milyen hülyeségeket mondtam, és hogy mennyire nem értem a Tilos lényegét. S a műsorvezető, becsületére legyen mondva, megvédett engem.

Egyrészt a véleménykülönbség lehetősége, másrészt ez a gesztus, felkeltették bennem az érdeklődést, és elkezdtem vadászni a műsoraikat.

– Mára már nincsenek benned fenntartások a színvonallal kapcsolatban?

– Dehogy nincsenek! Én nem mondom, hogy minden műsoruk jó, sőt, a zenéjük 90%-ban elviselhetetlen számomra. Úgy vagyok vele, mint a teve a sivatagban két oázis között, átvészelem valahogy a prózáig. Én ha zenét akarok hallgatni, azt jó minőségben és otthon teszem, saját választékból.

– Az volt számodra vonzóbb, hogy hallgatóként megbecsülik a véleményedet, vagy az, hogy bármikor betelefonálsz, adásba kerülhetsz? Nem a más rádiókhoz képest kevésbé korlátozott szereplés lehetősége hozott lázba?

– Nem, maga a beszéd. Hogy nincs reklám, és hogy idegen emberek beszélgetnek, adott esetben vitatkoznak egymással, intelligensen. Amúgy az a szabadszájúság, amivel sokan vádolják is a Tilost, egy cseppet sem zavart, mert nem tűnt öncélúnak a stílus. Olyan kevés tere van már annak, hogy önmagad légy, hogy ellazuljál, hát miért zavarna akkor az, ha egy hang abban a stílusban beszél hozzám, ahogy én is teszem, ha éppen nem kell viselkednem. Nem feltétlenül káromkodok, de nem is szerepelek, ha végre jól akarom érezni magam hasonszőrűekkel.

– A közszolgálati, illetve a kereskedelmi funkciók megkötik egy rádió hangvételét. Ezektől is hasonló közvetlenséget várnál, őket is csak így tartanád hitelesnek, vagy elfogadod, hogy ezek másra vannak kitalálva?

– Lennie kell ennek is, annak is! De más rádiókat hallgatva mindig túl kiműveltnek, túlontúl szabatosnak tűnnek a szövegek. A műsorszerkesztők mintha a riportalannyal is egyeztetnék a választ, mielőtt az kimegy az éterbe. Meg nem is lenne ildomos mindenkinek megpróbálnia ezt a szabadabb stílust, az csak keveseknek sikerül. Mostanában például a Radio Bridge-et hallgatva gyakran elképedek, hogy mit összeszerencsétlenkedik ott az a Villám nevű alak! A hallgatót nem lehet átvágni, az rögtön hallja, ha valami erőltetett! A Tilosban is mellécsúsznak a fiúk néha, heterogén ott is a társaság ilyen szempontból, de azért náluk vigyázni kell a számonkéréssel, mert mindenki ingyen dolgozik. Magasabb szintű profizmust már nem lehet rajtuk számon kérni.

– Meg tudod mondani, miért szereted a Tilost?

– Nekem szükségem van arra a fajta szabadságra, amit ez az adó tükröz. Ha hallgatom, olyan érzés, mint amikor az ember egész nap öltönyben jön-megy a munkahelyén, ahogy elvárják tőle, aztán otthon kempinggatyában rohangál a kertben, mint egy kisgyerek. Számomra a szabadság egy nagyon magasztos szó, s ebből a szóból már csak azért sem kellene viccet csinálni, mert néhány ezer embernek ez volt az utolsó szava, mielőtt kirúgták alóluk a sámlit, vagy megszorult a nyakukon a kötél. Ha belegondolunk, abszolút értékben kevésbé vagyunk szabadok, mint az ókori rabszolgák. Ugyanakkor kelsz mindennap, ugyanoda mész, ugyanazt csinálod napközben, ma már nem vadászhatsz szabadon a királyi erdőkben, s a túloldalra is csak akkor mehetsz át, ha zöld a lámpa. Legalább verbálisan legyünk úgy szabadok, hogy ha valami gondolat megfogalmazódik a fejemben, legyen kivel megosztanom, és legyen, aki kíváncsi rá! Ezzel az igénnyel olyan emberek között teremtődik kapcsolat a Tilos Rádióban, akik egyébként soha a büdös életben még csak beszélő viszonyba se keverednének egymással.

Egymáson keresztül sikerül kilépni abból a szokásos közegből, amiből amúgy lehetetlen lenne, illetve akadnak olyanok is, akiknek nincs is közegük. Pontosan ugyanebből az elvből adódóan, én mindig felveszek autóstoppost, még ha a feleségem őrültnek és felelőtlennek tart is érte. Ennek köszönhetem, hogy megismerkedtem már operaénekessel meg rókatenyésztővel is. Ezzel a szabadsággal nem ártok másnak, azaz nem sértem meg azt az alapelvet, miszerint az egyéni szabadság csak addig fogadható el, ameddig az mások szabadságát nem korlátozza. A szabad véleménycserére, a gondolati felszabadításra a XX. század végén, a Tilos Rádió tökéletesen alkalmas.

– Miért vagy biztos abban, hogy az igényeid egy széles hallgatótábor igényeit tükrözik? Lehet hogy csak te vagy magányos és társaságra vágyó, neked kell egy fórum, ahol beszélgethetsz.


– Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy ez vajon nem pótcselekvés-e? Akkor nagyon megszeppentem a kérdéstől, nem válaszoltam, de gondolkodtam rajta sokat. Most úgy látom, hogy ez nem pótcselekvés, hanem a cselekvésnek egy fajtája. Nem biztos, hogy csak utcára vonulással és zászlókkal lehet embereket toborozni, hogy jöjjenek mögöttem. Nem hiszek a pártokba tömörülésben mint megoldásban. Mert mi van azokkal az emberekkel, akik egyik kérdésben ezzel a párttal, a másik kérdésben egy másikkal értenek egyet, vagy ha valakinek olyan véleménye van, amelyet egyik párt sem képvisel?

– Számodra a Tilost készítők és hallgatók tábora olyan, mint egy valóban demokratikus klub?

– Nézd meg, az élet minden területén nagyon ritka az, hogy emberek, bár nem értenek egyet egymással, mégsem harapják át egymás torkát! Én pillanatnyilag nem látok más, a vélemények kulturált ütköztetésére rendelt fórumot, beleértve a parlamentet is, ahol a szöges ellentétek kiderülte után tíz perccel még nem tör ki anyázás.

– Az utcán általában könnyen elszabadulnak az indulatok, lehet hogy a rádióban a nyilvánosság jelent valamiféle kontrollt? A felismerhetőségünk megszelídíthet minket?

– Valószínűleg a műsorvezetők részéről kíván elsősorban kimagasló intelligenciát, hogy kezelni tudják a váratlan helyzeteket is. Hisz az a tény, hogy a hallgatói telefonok nem esnek át előzetesen semmiféle szűrőn, és rögtön adásba kerülhetnek, elvileg növeli a kellemetlenségek esélyét. A gyakorlatban viszont az a tapasztalat, hogy ritka a durva visszaélés, egy-két ilyen hívásra emlékszem, mivel az emberek szeretik, ha felnőttként kezelik őket. Ezzel a gesztussal szabadságot kapsz, s ez a bizalom a többséget önkontrollra kötelezi.

– A Tilos elsősorban beszélgetős és kommentáló rádió, azaz a műsorkészítők nem is érzik feladatuknak, hogy egy-egy kérdésben szakértőt hívjanak, vagy tényfeltáró riportokat készítsenek, erre kapacitásuk sincs. Nem hiányzik mégis néha egy-egy témánál a vitát talán eldönteni képes információ, a szakember?


– Nem, mert más rádiók „hivatalos szakértői” sem jelentenek feltétlen garanciát a hiteles tájékoztatásra. S a Tilosban néha olyan jó a hallgatóállomány, hogy gyakran jelentkezik valaki, aki tényleg ért a dologhoz. Többször előfordult már olyan helyzet, hogy jogi tájékozatlanság vetett volna véget egy vitának, amikor telefonált valaki, aki levette otthon a polcáról a Btk.-t, s idézte a szóban forgó kérdést eldöntő paragrafust. Vagy emlékszem olyan esetekre, mikor idegen kultúrákról, szokásokról ment a beszélgetés, s hívta a műsort olyan hallgató, aki abban az országban élt korábban.

– Említetted már, hogy az öncélú trágárkodást nem viseled el, még akkor se, ha a Tilosban nincs nyelvi vagy stílusbeli cenzúra sem. Mi az, amit még szigorúan elvársz a műsorkészítőktől?

– Szerintem a televízió sok ügyetlenséget, pontatlanságot, végig nem gondoltságot eltakarhat a képpel. De a rádióban, ahhoz, hogy meggyőző legyen, uralkodnia kell egy hangra felfűzött gondolatnak, s azzal meg kell tudni fogni a hallgatót. Ezt a Tilosban a szerdai stáb, amely szerintem a legszínvonalasabb műsorokat csinálja, zsigerből képes hozni. Ezért is kell nagyon vigyázni, amikor egy ilyenfajta szabad szemléletű rádiót akar valaki létrehozni, mert ha nem a megfelelő emberek kerülnek a mikrofonhoz, oda az egész „ideológia”! A butaság ugyanis nem képes felszabadítani.

• Kultúra